Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Pert nyert az állammal szemben az egyik gazda, akitől elvették a földet

2019.09.11. 10:38

Pert nyert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellen az a bábonymegyeri gazda, akitől elvették földjét, majd gyorsan tovább is adták, írja a Népszava.

A Kaposvári törvényszék hozott ítéletet, a másodfokú bíróság jogerősen kimondta, hogy jogellenesen vette el tőle és társaitól földjüket az állam, amely aztán tovább is adta azt a Földet a gazdáknak program keretében több mint tízmillió forintért.

Paksi István és tíz társa 1993 óta műveltek Bábonymegyer szomszédságában, a somi határban egy nyolchektáros területet, a helyi gazdák annak tudatában művelték két évtizeden át birtokaikat, hogy az állami gazdaság bejegyeztette a földeket a nevükre. Ezért is döbbentek meg, amikor majd húsz év után az állam nevében felszólították őket arra, hogy hagyjanak fel a munkával, a terület ugyanis az államé. Ekkor derült ki, hogy tulajdonjogukat nem jegyezték be a földhivatalban.

Ezért az állam magához vette a földet, és liciitet idnított rá. Erről a programról itt írtunk hosszabban:

A mostani perben arról döntöttek, hogy Paksi István jogszerűen kapott földet, nem számít, hogy nem vezették át a nevére a földhivatalban, a gazda be tudta bizonyítani, hogy a rendszerváltás után hozzájutott a földhöz.

Az ítélet után a többi gazda is bejelentette, szintén eljárást indítanak az állam ellen, hogy visszakapják földjüket.