Varga: Elfogadható a 10 százalékos minimálbér-emelés
Egyebek mellett az exportteljesítmény, a beruházások, a hatéves bérmegállapodás, a csok, valamint a hatékony uniós forrásfelhasználás volt a GDP hajtóereje - jelentette ki Varga Mihály, pénzügyminiszter.
A miniszter a Mfor.hu kérdésére elmondta: a hatályos bérmegállapodás alapján az ideihez hasonlóan jövőre is 8 százalékkal emelkedne a minimálbér, de
HA A MUNKAVÁLLALÓI ÉS MUNKAADÓI OLDAL 10 SZÁZALÉKOS EMELÉSBEN ÁLLAPODNA MEG ÉV VÉGÉIG, AZ A KORMÁNY SZÁMÁRA ELFOGADHATÓ LENNE.
A lap érdeklődött arról is, hogy a Brüsszellel folytatott felhasználási vita miatt beragadt 500-700 milliárd forintot tudja-e a költségvetésből, vagyis az adófizetők pénzéből pótolni a kormány. Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a tárgyalások az innovációs tárcához tartoznak, de ami a pénzügyi részt illeti, nem lát okot aggodalomra, mert a költségvetés jól áll. Az éves hiány 58 százaléka teljesült eddig, és hacsak nem történik valami rendkívüli az utolsó 2 hónapban, biztosan lehet tartani az idei 1,8 százalékos államháztartási hiányt - közölte. Arra a kérdésre viszont nem érkezett választ, hogy a sajtóban megjelent 500-700 milliárdos számok közül melyik áll közelebb a valósághoz.