Azt hitte, ingyen küldött 50 ezer sms-t, egymilliós telefonszámlát kapott

DMOHA20120801020
2019.12.02. 07:15
Attila igencsak aktív volt a kereskedelmi tévék sms-küldős nyereményjátékaiban, percenként akár száz, az elmúlt hónapban összesen 50 ezer helyes megfejtést küldött be. Megtehette, hiszen korlátlan csomaggal rendelkezett. Ám most egymillió forintot követelnek rajta, a Telenor és a flottakezelője ugyanis szerződést módosított, csak éppen az ügyfeleknek senki nem szólt. Történhet ilyen? Vagy megegyezés, vagy izgalmas per várható.

Attila az elmúlt hónapban egymillió forintos telefonszámlát kapott a Telenor távközlési társaságtól. December 11-ig kellene rendeznie a számlát, de esze ágában sincs befizetni az összeget.

Sokszor hallani ilyen gigantikus gáz-, áram- vagy telefonszámláról, aztán általában kiderül, hogy hibázott a leolvasó, a dátumot írta az óraállás helyére, vagy elromlott az informatikai rendszer. Azt gondolhatnánk elsőre, hogy itt is számlázási hiba történt, hiszen ki költene havonta amúgy egymilliót telefonálásra? A most következő történet azonban egyáltalán nem ennyire egyszerű, mindjárt meg is magyarázzuk.

Kereskedelmi tévés játékok

A TV2 és az RTL Klub kereskedelmi tévéken este, a főműsoridőben olyan népszerű műsorok mennek, amelyek időről időre sms-es vetélkedőkre invitálják a nézőket. Az sms nem emelt díjas, hanem normál árképzésű, és aki jól válaszol a Jóban Rosszban vagy a Séfek séfe és hasonló műsorok kérdéseire, wellnesshétvégét, ajándékcsomagot nyerhet.

Attila szeretett játszani, de vélhetően pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk, hogy nagyon szeretett játszani.

Saját bevallása szerint esténként és műsoronként ötszáz körüli helyes választ küldött el. Mindezt teljesen manuálisan, vagyis nem valami sms-küldő robotot használt, hanem órákon át küldözgette az üzeneteket (a játékok jellemzően adott nap éjfélig nyitottak).

Olyan szinten fejlesztette ki ujjait az sms-küldésre, hogy a végén már percenként akár száz sms-t is el tudott küldeni.

Másfél évig Attila nagyon elégedett volt a csomaggal. A különböző játékok algoritmusai mindig a helyes válaszadók közül sorsolták ki a nyerteseket, és a játékosok, vagyis Attila és hasonló érdeklődésű barátai, valóban nagyon sokszor nyertek, több kisebb és néhány nagyobb értékű ajándéknál is elvihette a jutalmat, wellnesshétvégét, fűnyírót és mindenféle édességcsomagot is nyert. Mint az Indexnek elmondta,

nem éreztem függőnek magam, ha egy nyeremény kevésbé vonzott, nem játszottam, és amióta a vita elindult, azóta sem küldtem egyetlen üzenetet sem.

Mindenesetre az átlagosan havi ötvenezer sms elküldése nem lett volna olcsó mulatság, ha 20 forintos díjjal számolunk, akkor havi egymillió forintba került volna, de Attila tudatosan egy olyan flottába lépett be, ahol a belföldi sms-küldés ingyenes volt.

Olcsó mobilflották

Az általa választott flottát egy ecseri cég, a Credit Prime 2015 Kft. nevű társaság üzemeltette, a különböző állatnevekkel meghirdetett ajánlatok az olcsó mobilflották oldalon láthatóak.

Nemcsak Attila, de több hasonlóan játékkedvelő sms-küldő társa is idetaláltak. Attila természetesen tudatában volt annak, hogy nem átlagosak a felhasználói szokásai, de abban a másfél évben, ameddig tagja volt a flottának, sem a flottakezelő, sem a mobiloperátor nem jelezte, hogy kifogásaik lennének.

Mint azt az érintett az Indexnek elmesélte:

a publikus lakossági tarifacsomagokhoz képest lényegesen alacsonyabb havidíj megfizetése mellett vehettem igénybe kedvező percdíjakat, sms- és mobiladat csomagokat. Számomra a szerződés megkötése során döntő szempont volt, hogy a belföldi sms-küldés normál díjas irányokba korlátlan legyen.

A rendszer úgy működött, hogy a Telenor a flottakezelővel volt szerződéses kapcsolatban, a szerződő magánszemély lemondott a szám feletti jogairól a flottacég javára, ha pedig valaki ki akart lépni a flottából, akkor a flottakezelő kiállított egy igazolást, ezzel be kellett fáradni a Telenor üzleteinek egyikébe, és a telefonszám visszakerült a korábbi magánszemély tulajdonába, a lakossági tarifacsomagba.

Mindenesetre belépéskor a flottakezelő azt az információt adta, hogy a belföldi sms-küldés normál díjas irányokba korlátlan, nincs felső határ

– meséli Attila.

Minden megváltozott

A galiba akkor kezdődött, amikor idén szeptemberben a flottakezelő és a Telenor új keretszerződést kötött, amelynek kapcsán változtak a flottás tarifacsomag elemei, bizonyos szolgáltatások olcsóbbak lettek, de 2019. október 26-tól kikerült a csomagból a belföldi, korlátlan sms-küldés.

Csakhogy erről senki nem értesítette Attilát. Vagy a flottakezelőnek, vagy a Telenornak nyilván tájékoztatnia kellett volna az ügyfeleket, hogy valami pénzbe kerül, ami eddig ingyen volt, de ezt mindenki elmulasztotta. Attila helyzete egyedi, de az az ügyfél is jogosan morcos, akin csak pár ezer, pár tízezer forintot követelnek egy olyan szolgáltatásért, amelyről azt hitte, hogy ingyenes.

Mindenesetre, amikor november közepén a Telenor applikációjában az sms-hívő ügyfelek megnézték a havi költéseiket, dobtak egy hátast, történetünk főszereplője esetében milliós, de sokaknál több százezres nyitott számlaforgalom állt.

Panaszkezelés

Innen kezdődött egy kafkai sodródás. Az ügyfél a Credit Prime 2015 Kft.-hez fordult, amely jelezte neki, hogy a módosítás hatályba lépése előtt kérte a Telenort, hogy szöveges üzenetben tájékoztassák az előfizetés használóit a keretszerződés módosulásáról, azonban ez nem történt meg, és igyekeztek megnyugtatni az ügyfelet, hogy lesz megoldása az ügynek.

A Telenor arról tájékoztatta az ügyfelet, hogy a szerződést a Credit Prime 2015 Kft.-vel kötötték, velük állnak jogviszonyban, így a kiterhelt összegeket a flottától fogják kérni, ha a számlafizető nem egyenlíti ki a havi telefonszámláját.

A meglepett ügyfelek semmiképpen nem szeretnének fizetni, ha nem lesz megoldás az ügyükre, azt tervezik, hogy pertársaságba szerveződnek, mint ügyvédjük mondta, ilyen esetben a flottakezelőnek kell hitelt érdemlően bizonyítania, hogy adott tájékoztatást az ügyfeleknek.

Attila nem érti, hogy miért nem kapott tájékoztatást a csomag változásáról, de azt sem, hogy miért nem jelzett be az úgynevezett forgalomfigyelő rendszer. Vagyis az a beépített szolgáltatás, amelyik riaszt, ha a rendszeres pár ezer forintos havi számla után valakinek a hóközi számlája irreálisan magas lesz a korábbi költésekhez képest.

A Telenor álláspontja

Természetesen mi is megkerestük a két érintett céget, a Telenor és a Credit Prime 2015 is elmondta a nézőpontját. A Telenornak több olyan magánszemély telefonszámát is átküldtük, akik erre felhatalmaztak bennünket. Az Index kérdései után a Telenor megvizsgálta az esetet, mint írták:

A kérdéses számok előfizetője a Telenor üzleti előfizetője, egy flottakezelő cég, így a Telenor az érintett telefonszámok magánszemély használóival nem áll szerződéses kapcsolatban.

A Telenor és a flottakezelő 2019 szeptemberében új egyedi üzleti előfizetői szerződést kötött, mely szerződés rögzíti a küldött sms-ek díját, hálózaton belül és hálózaton kívül. A Telenor szerint a használók által jelzett probléma oka abból eredhet, hogy a flottakezelő nem vagy nem megfelelően tájékoztatta a használót, vagy a használó a tájékoztatást nem vette tudomásul, esetleg nem megfelelően értelmezte. (Mi a felhasználóktól úgy értesültünk, hogy nem is volt tájékoztatás – a szerk.)

Ez a körülmény azonban a Telenor érdekkörén kívül esik, ugyanis a használókkal nem a Telenor, hanem a flottakezelő, azaz az előfizető áll kapcsolatban, így a Telenor a tájékoztatást nem is tudja kontrollálni.

Azt javasoljuk, hogy a használók a panaszukat a flottakezelő felé jelezzék, problémájukat a Telenor közvetlenül sajnos nem tudja orvosolni.

 – fejezte be válaszát a mobilcég

A flottakezelő szerint

 Ez így nem hangzik túl biztatóan, de a flottakezelő általunk elért munkatársa megnyugtatta az ügyfeleket, mint mondta: 

Annak, aki korlátlan sms-ben volt, a számlákat vélhetően sztornózni fogják, erről a következő héten egyeztetnek a Telenorral. Ám a jövőben már a flottatagoknak oda kell figyelniük az sms-küldésre."

A Credit Prime 2015 munkatársa ugyanakkor azt is jelezte számunkra, hogy a szerződésekben azért benne volt, hogy az ÁSZF a mérvadó, vagyis a korlátlan beszélgetés és a korlátlan sms méltányos használat esetén érvényes.

Mi a méltányos?

Arra azonban nem tudjuk a választ, hogy amennyiben például ezer darab sms a méltányolható sms-mennyiség, akkor egy ilyen szolgáltatást miért nem ezer darabig korlátlan sms-ként hirdetnek.

Vagy miért nem küld a mobiloperátor, esetleg a flottakezelő egy figyelmeztetést, ha a forgalomfigyelő rendszer azt észleli, hogy egy másfél éve rendszeresen csak havi pár ezer forintot fizető, de tízezerszámra sms-ező ügyfél egymilliós forgalom felett jár.

Erre is rákérdeztünk. A Telenor azt írta, hogy 

  • mindenben a vonatkozó jogszabályok szerint járt el;
  • a forgalomfigyelő és jelző eljárás nem kötelezettséget, hanem lehetőséget jelent a szolgáltató számára arra, hogy az előfizetés igénybevételét korlátozza, ha az ÁSZF-ben rögzített korlátot eléri az előfizető.
  • Ráadásul az elektronikus hírközlési törvény (EHT) rögzít azt a folyamatot, amelynek értelmében az ÁSZF-ben meghatározott magasforgalmi összeghatárig vagy adatmennyiségig használható az előfizetés. Az eljárás azonban kizárólag a lakossági (tehát magánszemély, valamint lakossági kezelést kérő cég/egyéb szervezet nevén lévő) és kisvállalkozói (1-14 hívószámmal) számlás előfizetésekre vonatkozik. Az érintett telefonszámok üzleti előfizető előfizetésében állnak.

Az természetesen érthető, hogy a mobilcégek nem szeretnék azt támogatni, hogy egyetlen pár ezer forintos előfizetéssel egy bank vagy egy értékesítést segítő társaság milliónyi sms-t küldjön ki egy robottal.

Attila sms-küldési szokásai azonban bármennyire is extrémek, valóban a saját céljait szolgálták: játszott.

Ő maga azzal érvel, hogy lehet, hogy egy lakossági csomagnál ez a mennyiségű sms nem méltányolható, de szerinte a Telenor és a Credit Prime 2015 Kft. szerződése üzleti szerződés volt.

Hamarosan eldől, hogy mi lesz a számlával, Attila aligha folytathatja nagyüzemi vetélkedését, ugyanakkor fogyasztóvédelmi szempontból az nagyon durva lenne, ha a tájékoztatás nélkül úgy változtatnák meg a csomagját, hogy a gyakorlatilag azonos havi telefonhasználat az egyik hónapban pár ezer forintba, míg a következőben több mint egymillióba kerülne.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

6 órája

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

10 órája

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

56 perce

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

22 perce

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

7 órája

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.

6 órája

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

10 órája

  • Címlapon
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.

18 perce

  • Címlapon
Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről

Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről

A főfelügyelő szerint az elkövetők válogatás nélkül tüzeltek a vendégekre.

1 órája