Mátyás
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Szétlopták a kórházi fejlesztési pénzeket, szinte mindenki jól megúszta

DBOGI20151014012 (1)
2020.01.03. 18:30 Módosítva: 2020.01.03. 22:48

Még 2015-ben óriási összeget, több tízmilliárd forintot adott az EU arra, hogy a magyar egészségügyben jobb gépekkel dolgozzanak. Itt főleg drágább diagnosztikai gépekre, CT-kre, MRI-kre, röntgenekre érdemes gondolni. Csakhogy egy kartell azonnal ráugrott, és megszervezte, hogy csak túlárazva vehessenek ilyesmit a kórházak, előre leosztott lapok szerint.

Az ügyet viszont valaki feldobhatta GVH-nál, mert 2016-ban elkezdtek vizsgálódni. Kimentek razziázni, le is foglaltak egy rakat bizonyítékot, úgy tűnt, hogy sínen van az eljárás, aztán sokáig nem történt igazán semmi kívülről látható. Végül több mint három évvel a vizsgálat kezdete után meglepő eredménnyel zárult az egész: 

Akiket korábban pont a kartell főszervezőinek gyanított a GVH, azok nem lettek megbüntetve, és a bírságok is érdekesen alakultak.

A 444.hu korábbi alapos cikke és a GVH határozata alapján érdemes végigvenni, hogy mi történhetett. 

Én vagyok a kormány tudjukkije, jöttem segíteni koordinálni

A GVH szerint 2015 januárjától elkezdett szervezkedni legalább egy nem megnevezett személy. Azzal ment oda nagy értékű diagnosztikai eszközök gyártóihoz és forgalmazóihoz, hogy

jön majd egy nagy uniós pályázat,

aminek ő a „koordinátora”, ő „felel a zavartalan lebonyolításért. Az egyik érintett cégnek még egy megbízólevelet is mutatott, ami szerint az egészségügyi államtitkárság jelölte ki őt ilyen szerepre.

Kiről lehet szó?

Bár a GVH mostani ítélete neveket nem említ, egy korábbi végzés szerint eredetileg arra gyanakodtak, hogy „a Chemium Kft. részéről eljáró Harmat Sándor és a VMD Zrt. részéről eljáró dr. Maróth Gáspár közreműködése és koordinálása mellett valósult meg a durva stiklisorozat.

A GVH eljárásának elindulása után a kormányközeli Magyar Idők írt egy fura cikket arról, hogy Harmat Sándor próbált 2015-ben kormánykapcsolataira hivatkozva uniós pénzeket koordinálni az egészségügyben. De azt sugallták, hogy ezek a magas szintű kormánykapcsolatok nem, vagy már nem léteznek nála. (Harmat Sándor leginkább arról ismert, hogy ő volt az egyik első ember Magyarországon, akit ipari kémkedés miatt elítéltek.)

A titkos és félig-meddig informális állami koordinátor megkereste a CT-ket, MRI-ket, röntgeneket gyártó cégeket, hogy úgy osszák el a majdani megrendeléseket, hogy minden érintett piaci szereplőnek jó legyen, és a lehető legtöbb pénzt tudják lehívni.

Itt ebben az esetben három fő gyártóról beszélünk:

  • a Siemensről,
  • a Phillipsről
  • és a GE-ről.

A GVH szerint teljesen kamu volt bármilyen koordinátori szerep, de ezt valahogy minden érintett cég mégis végig teljesen elhitte. Például azért, mert pontos, belsős információk érkeztek tőle a pályázat során.

A másik feltételezett koordinálóról még komolyabban sejthetjük, hogy Maróth Gáspárról lehetett szó, ez a szereplő a VMD vezérigazgatójaként szerepel a leírásban. Maróth Gáspár több kormányzati pozíciót is betöltött, az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor tanácsadója volt, édesapja, Maróth Miklós orientalista pedig a volt akadémiai kutatóintézeti hálózat frissen kinevezett vezetője, aki jó kapcsolatban van a miniszterelnökkel.

Maróth Gáspár jelenleg egyébként a haderő- és hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos.

Róla még lesz később szó, egyelőre legyen elég annyi, hogy nála nem látta bizonyítottnak a GVH, hogy tényleg koordinált volna, csak néhány piaci szereplő hihette ezt, plusz segíthetett „felmérni az igényeket”, emellett intenzív kapcsolatban volt a fő koordinátorral.   

Mindenki járjon jól, már kivéve az adófizetőket  

Az ötlet annyi volt, hogy összehangoltan menjenek majd a kiírandó uniós közbeszerzésekre,

senki ne versenyezzen senkivel,

előre legyen titokban leosztva, hogy melyik kórház milyen gépet kapjon mennyiért. Már csak azért is, mert megtudták előre, hogy nagyon rövid lesz a pénzosztási időszak, azalatt kell kisajtolni belőle a legtöbbet.

Maróth Gáspár
Maróth Gáspár
Fotó: Kovács Attila / MTI

A három nagy gyártó nem akart közvetlenül szállítani a kórházaknak, inkább megadták, hogy mely szállítóik hol fognak nyerni. A Siemens és a Phillips egyébként csak egy szállítót választott ki erre a műveletre, a GE főként egyet. Ehhez értelemszerűen bevonták a potenciálisan érintett kórházakat vagy egyenesen a radiológus főorvosaikat is. Akár azt is állítva, hogy ha nincsenek benne a buliban, akkor lehet, hogy egyáltalán nem lesz új gépük.  

A megállapodás szerint a módszer az volt, hogy a kiíró állami intézmények némi segítséggel annyira túl fogják specifikálni az igényelt gépeiket, hogy annak mindig csak egy gyártó fog megfelelni, amit adott szállító fog tudni győztesen leszállítani.

A gyártók, a szállítók és kórházak külön közös táblázatokban vezették azt is, hogy ki hol ad be érvénytelen vagy túl gyenge ajánlatot.

2015 közepén meg is jelent az óriási uniós pályázat (KEOP), amivel rengeteg új diagnosztikai eszközre pályázhattak a magyar kórházak. Eleinte 9 milliárd forintról volt szó, de augusztusban a vallomások szerint már lehetett tudni, hogy a korábbi elszúrt uniós programjaink miatt ide fognak átcsoportosítani rengeteg, korábban máshova szánt pénzt is. 2015 végéig tartott a program, végül nagyjából 40 milliárd forint folyt ki ebben a programban.

Ha igazak a 444 piaci információi, 20 százalékot kellett visszaosztani ahhoz, hogy valaki bekerülhessen a tuti kartellbe, így ennyire felül kellett árazni a gépeket ahhoz, hogy a cégnek is legyen haszna rajta.

Ez alapján nagyjából 6-8 milliárd forint közvetlenül vándorolhatott a kartell szervezőihez. 

A kórházaknak pedig lényegében mindegy volt, hiszen uniós pénzből tejeltek a bűnszervezetnek.  

Ez a kamuajánlat a tiétek

A Siemens a leírás szerint némi előnyben lehetett, mert több szereplő is hivatkozott arra, hogy az állam előzetesen adott bizonyos iránymutatásokat a kórházaknak, ezek voltak a bizonyos „Gyemszi irányelvek.

Ezek véletlenül pont a Siemens gépeire lettek volna specifikálva, de egyes vallomások szerint a Siemens belement, hogy ne főleg ők nyerjenek. Eszerint a cég feltehetően azért fogadta el a specifikációk megnyitását a többi gyártó javára, mert „belátta, hogy csak így biztosítható a KEOP tenderek rövid időn belüli, zökkenőmentes lebonyolítása.

De a pályázat kifosztása közben is akadtak gondok, a GVH által bizonyítékként lefoglalt emailek, táblázatok, határidőnaplók vagy épp a vallomások alapján állandóan kommunikálni kellett egymással.

A Premier Med, a GE fő szállítója például egyszer kiakadt azon, hogy valaki mintha mégis ráment volna valamelyik előre leosztott pályázatra:

Ha a leadott speckok mar ket honapja is megfeleltek es mult heten is rendben voltak, akkor most miert kell megvaltoztatni egy nappal a leadas elott? Biztos nyomja valaki a Siemenst, de a problema az, hogy nem a nagyok kozul fog valaki jelentkezni, hanem valamelyik kicsi fogja elvinni nyomott aron.

Vagy egy másik szállító, az Euromedic és a Premier Med közt is lehetett nehézkesebb kommunikáció arról, hogy kinek hol kell kamu ellenajánlatot adnia:

Hozzánk van írva, nem a tiétek? Senki nem tud semmit, és holnap beadás... :-) Más, hová kell nekünk ellen adni? Papa úgy tudom tiétek! Úgy írtuk be! Azt tudom csak hogy nekünk hova kell ellent adni! :( 

Vagy a VMD segített eligazodni még abban is, hogy melyik forgalmazónak kell nyernie a koordináció szerint.

Elvileg Siemens-re van kiírva és a Novelmedix vinné.

A GE munkatársa egy júliusi emailben akadt ki a „FÜREDI KEOP KIZÁRÓ PARAMÉTEREK - GÁZOS!!!!!!” tárgyú emailjében:

A ma megjelent Füredi angió tender számunkra kizáró: [...] Emellett az összes súlyozás a Siemensnek szól....  What the f.... went wrong here????

A Siemens egyébként eggyel profibb volt, ők egy „viharzóna nevű szervert használtak a fő koordinátorral való kapcsolattartásra. Azaz mindenki külön, a saját nevének kezdőbetűjével ellátott viharzónás emailcímet használt a kapcsolattartás során. Majd „a szerver és a hozzá tartozó emailcímek visszaállíthatatlanul megsemmisítésre kerültek 2015. december 9-én.

Külön érdekes epizódnak tűnik egy másik érintett szállító vallomása. A Novelmedix Kft. vezetője azt vallotta, hogy 2015. júniusban felhívta őt a Siemenstől egy bizonyos valaki, hogy találkozzanak a Róbert Károly körúti Cafe Freiben. Erre a találkozóra a siemenses elhozta a nem megnevezett koordinátort is. Ők arról győzködték, hogy 

mit kell csinálni, hogy be kell állni a sorba, mert ha ezt nem tesszük, a haza érdekei ellen vagyunk. A be kell állni a sorba azt jelentette, hogy asszisztálni kell a tenderek felosztására irányuló együttműködéséhez, azaz ahhoz, hogy egyáltalán indulhassunk a tendereken, megmondják, hogy melyeken induljunk, hova szállítsunk.

Ő állítása szerint ezt ott helyben elutasította. De a koordinátor szerint a Novelmedix kereste meg őt lényegében azzal, hogy a Novelmedix is beszállhasson a kartellbe, és szigorúan nem is volt ott a Siemenstől senki.

Mi lett a vége?

A GVH 2016 áprilisában kezdte az eljárást, azonnal több helyen tartott razziasorozattal. Ez nagyon eredményes is lehetett, rengeteg írásos bizonyítékra hivatkoztak a leírásukban. Ezután mostanáig, azaz több mint három évig vizsgálták az eredményeket. 

Végül az ügy horderejéhez képest nevetségesnek tűnő büntetési tételeket szabtak ki, pár százmilliós büntetéseket kaptak a szereplők, a legnagyobbat a GE 342 millió forinttal. Ha csak extra hatmilliárdot loptak így ki a kartellezők a magyar pályázati rendszerből, akkor ezek alapján busásan megéri kartellezni nálunk. 

Az egyik főkolompos, a Siemens például az eljárás kezdete után együttműködő magatartást tanúsított, és a további pereskedéstől is elállt,

ezért összesen 70 százalékos bírságcsökkentést érdemelt ki a GVH-tól.

Nem tudni, hogy mire ez a nagy engedékenység, mert kívülről úgy tűnik, hogy az együttműködésük nélkül is simán bizonyítható lett volna a kartell.

Újraértékelhették Harmat Sándor és Maróth Gáspár szerepét is, hiszen teljesen eltűnt mindkettejük neve az ügyből, csak meg nem nevezett személyként vagy védett tanúként tűnnek fel, amennyiben ők azok.

A Harmat Sándorék Chemium Zrt.-je már rég felszámolás alatt van, és Harmat nem is dolgozik ott, nincs is kit megbüntetni. A Maróth Gáspár vezette VMD-t először vizsgálták, ráadásul a náluk tartott razzia során foglalták le a kartellt bizonyító egyik legfőbb, részletes exceltáblát.

Azonban a VMD-t annyira rossz hírű cégnek tartották még a kartellezők is, hogy nem akartak Maróthékkal üzletelni. A VMD-nek ezért partnert kellett igénybe vennie a részvételhez, mivel „a gyártók elzárkóztak a VMD-vel való együttműködéstől a VMD korábbi üzleti gyakorlata és piaci hírneve miatt. Ezáltal pedig hiába találták meg a VMD-nél a kartell bizonyítékait, nem látták bizonyítottnak, hogy részt is vettek volna a kartellban, csak a partnerük (619. pont).

Úgyhogy pillanatnyilag csak az valószínű, hogy Maróth hazudhatott a 444-nek arról, hogy őt nem kereste a GVH, sőt azt sem tudja biztosan, hogy mit jelent a GVH rövidítés. Majd pedig többféleképp beperelte őket.

Az állam felelősségéről se tudott megállapítani semmit a GVH, nem látták bizonyítva, hogy bármelyik minisztérium bármit segédkezett volna a kartellnél. Az egészségügyért felelős Emmi-t mondjuk meg sem kereste a GVH legalább 2019 márciusáig, ha hihetünk Rétvári Bencének

Lettek gépek is, csak még extra elszúrással

Nem elég, hogy igen rövid volt a pályázati időszak a nagy gépbeszerzéshez, de egyébként is el volt szúrva a radiológusok szerint. Pontosabban annak azért örültek, hogy az EU jóvoltából jó pár berendezést telepítettek országszerte.

Úgy saccolták, hogy ezek nyomán akkoriban a CT-k átlagéletkora 5,8 évről 3,7 évre, az MR-eké 5,5 évről 3,45 évre csökkent. Csak az volt komoly gond, hogy ettől nem lett több berendezés országos szinten. A pályázatot ugyanis úgy írták ki, hogy csak gépcserére legyen lehetőség, a régi eszközöket pedig a pályázati kiírás szerint kötelező volt leselejtezni, hiába működtek még. Talán tudták volna használni azért a régi gépeket is ott, ahol semmi hasonló sincs. Néhány régi gép legalább állatklinikákhoz került a 444 cikke szerint.

A GVH Versenytanácsának Vj/19/2016. számú határozata VMD Zrt-vel, továbbá személyes adatok közzététele nélkül annak vezetőjével szemben az alábbi indokolással szüntette meg az eljárást:

57) Úgyszintén nem állapítható meg az eljáró versenytanács álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a KEOP tenderek kapcsán megbízatással szintén nem rendelkező (személyes adat] koordináló személyként járt volna el. [személyes adat] ilyen átfogó, a KEOP tenderek egészére vonatkozó koordináló szerepére vonatkozóan csak egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, piaci pletykák és korabeli írásos bizonyítékok nélküli előadások állnak rendelkezésre, melyeket egyenként és összességében értékelve sem lehet azt megállapítani, hogy [személyes adat] a KEOP tenderek kapcsán [személyes adat] [személyes adat]-hoz hasonló tevékenységet fejtett volna ki.

58) Az eljáró versenytanács álláspontja szerint [személyes adat] elsősorban a VMD érdekeit képviselve, a VMD piaci pozíciójának elősegítésére törekedett. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy [személyes adat] a VMD Zrt. akkori vezérigazgatójaként, a VMD-t képviselve rendszeresen részt vett a Mediszer Kft.-vel történő egyeztetéseken, amely a két vállalkozás közötti hatékony üzleti együttműködés megteremtésére irányult a KEOP tenderek kapcsán. [személyes adat] – ahogy a legtöbb eljárás alá vont vállalkozással – a KEOP pályázatok során kapcsolatban állt [személyes adat]-ral, az eljáró versenytanács álláspontja szerint azonban ezen kapcsolattartás alapján sem állapítható meg, hogy [személyes adat] [személyes adat]-hoz hasonló koordináló tevékenységet végzett volna a KEOP tenderek kapcsán.

642) Az eljáró versenytanács eredetileg a jogsértés megállapítását tervezte a Variotrade Kft., a Novelmedix Zrt. és a VMD Zrt. kapcsán, azonban az iratok ismételt áttekintését követően arra a következtetésre jutott, hogy nem állapítható meg a jogsértés bizonyításához szükséges mértékben az, hogy a nevezett cégek a jogellenes összehangolt magatartásban részt vettek volna, amire tekintettel velük szemben az eljárást az eljáró versenytanács a Ket. 31. § (1) i) pontja alapján megszüntette, mivel az eljárásban elvégzett nagy számú eljárási cselekmény került lefolytatásra, így az eljárás további folytatásától sem várható eredmény. A VMD Zrt. kapcsán kiemelendő, hogy kifejezetten arra vonatkozó bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy az eljárás alá vonttól egyes gyártók elzárkóztak, terméket nem adtak részére, ajánlatkéréseit elutasították, vagy arra nem is válaszoltak, magatartását pedig kifejezetten agresszív magatartásnak minősítették más szereplők és célja az volt, az őt elutasító gyártói hozzáállás ellenére is minél több tenderen elindulhasson.”

(Borítókép: Az egyik kérdéses szerződés részeként vásárolt GE gyártmányú CT a tatabányai Szent Borbála Kórház új központi épületében 2015. október 14-én az épület átadásának napján. - fotó: Bodnár Boglárka / MTI)