Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

670 milliós bírságot kapott a GVH-tól a Telekom

2020.02.19. 14:26

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 670 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, mert a hivatal megítélése szerint a cég megtévesztette a fogyasztókat 0 forintos vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival 2016 augusztusától 2017 áprilisáig - írja a GVH közleménye alapján az MTI.

A Telekom nem ismeri el a jogsértést, a döntés ellen várhatóan jogorvoslattal él.  

A GVH szerdai közleménye szerint a Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló, akkori reklámkampányaiban, hogy a  mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni. A reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonokhoz kapcsolt, 2 éves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza. A GVH szerint a hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez.

A versenyhivatal vizsgálatában feltártak alapján az előfizetőknek a kétéves hűségidő alatt NEXT S csomag esetén 36 ezer forinttal, NEXT M csomag esetén 96 ezer forinttal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna. A hivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként 0 forintos ár.

A Magyar Telekom az MTI-vel azt közölte: folyamatosan arra törekednek, hogy kedvező konstrukcióban kínáljanak okostelefont ügyfeleiknek. A GVH által kifogásolt kampány kapcsán a Telekom a jogsértést nem ismeri el, a döntés ellen várhatóan jogorvoslattal él, erről a határozat részletes tanulmányozását követően dönt.

Tavaly év végén a Gazdasági Versenyhivatal több jelentős bírságot is kiszabott telekommunikációs vállalkozásokra hasonló magatartások miatt.

  • A Telenornak 1,8 milliárd forintot kell fizetnie, amiért több mint egy évig nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy 0 forintosnak vagy kedvezményes árúnak hirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba.
  • A Vodafone pedig piacelsőségét állította megalapozatlanul "Európa legnagyobb 4G partnerhálózata" és "Európa legnagyobb 4G hálózata" szlogenjeivel, ezért 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki rá a versenyhivatal.

A magas versenyfelügyeleti bírságokat az indokolta, hogy az érintett cégek visszaeső jogsértőknek bizonyultak. A jövőbeni jogsértések visszaszorítását a GVH azzal is segíteni igyekszik, hogy több ügyben is előírta úgynevezett megfelelési program kidolgozását vagy fejlesztését. Az ilyen programok megvalósítása kötelezi a cégeket, hogy még a reklámkampányok üzeneteinek kidolgozásakor ellenőrizzék azok megfelelését a fogyasztóvédelmi előírásoknak.