Nemcsak a vírusra, a gazdasági visszaesésre sincs hagyományos gyógymód

A 2008-as pénzügyi válság idején megrogyott a pénzügyi rendszer, leállt a hitelezés, összeomlott a fogyasztás, cégek mentek csődbe, emberek milliói vesztették el állásukat. Ahogy Adam Tooze gazdaságtörténész fogalmaz, ez olyan volt, mint egy pénzügyi szívinfarktus, egy hirtelen és súlyos leállás, amely után újra kellett éleszteni a gazdaságot.

Az amerikai döntéshozók, majd megkésve és kisebb mértékben, de az európai kormányok és jegybankok is azzal reagáltak, hogy pénzt (“likviditást”) pumpáltak a rendszerbe, hogy ettől feléledjen a hitelezés, a fogyasztás, a beruházások, és minden visszatérjen a régi kerékvágásba.

Nem az a baj tehát, hogy  (a járvány kitörésekor) ne lenne miből hitelezni, és az emberek nem azért nem dolgoznak és fogyasztanak, mert ne lenne munka vagy mert ne lenne pénzük, amit el akarnának költeni; hanem mert a munka és fogyasztás megszokott formáit annak járványügyi kockázatai miatt erősen korlátozzák.

Ez nem jelenti azt ugyanakkor, hogy a gazdaságot fájdalommentesen lehet hibernálni néhány hónapra. Sőt, pont ellenkezőleg: a mostani helyzet merőben szokatlan, és a hagyományos válságkezelési eszközökkel nem kezelhető. A recesszió nagyjából biztos, a kérdés csak az, milyen gyors lesz a kilábalás.

Hármas sokk

Bár azt nehéz megmondani, hogy végül mekkora károkkal jár majd a mostani járvány, a problémák szerteágazóak. Neves közgazdászok gyorsértékelése szerint a koronavírus egy hármas sokkot jelent a gazdaságra nézve.

• Az első a közvetlen egészségügyi sokk: a megbetegedett emberek nem képesek dolgozni.
• A második a karanténintézkedések hatása, amely akadályozza a fogyasztást és a termelést, és ezzel megbénítja a gazdaságot.
• A harmadik pedig a várakozások sokkhatása: a bizonytalanság és a romló kilátások miatt az ilyen válsághelyzetekben az emberek és a vállalatok inkább tartalékolnak, hiszen ki tudja, holnap nem lesz-e még rosszabb. 

Ezek a sokkok a gazdaság számos területén, egymással párhuzamosan és egymást erősítve jelentkeznek. Az emberek nem költenek, ami miatt a cégek csődbe mennek és elbocsátják dolgozóikat, ami miatt az emberek még kevesebbet fognak költeni, és így tovább. A cégek és háztartások anyagi helyzetének megrogyása a pénzügyi szektorra nézve is veszélyt jelent, a csődök megsokasodása, a hitelek bedőlésének megindulása hasonló problémákat okozhat, mint 2008-ban; a pénzügyi rendszer esetleges gondjai pedig további fékezik a gazdaságot. 

A fogyasztás csökkenése a kereskedelmet is visszafogja, különösen a koronavírus okozta logisztikai fennakadásokkal párosulva. A nemzetközi hatásokat fokozza, hogy manapság a legtöbb termék határokon átnyúló nemzetközi termelési lánc terméke, azaz az iPhone-tól kezdve a fogkrémig a legtöbb dolog sok-sok ország különbözői cégeinek alkatrészeiből, alapanyagaiból készül. A termelést így a kereskedelmet ért kettős sokk is hátráltatja: a kereslet a legtöbb termékre csökken; amelyekre pedig nem, ott a munkaerő, az alkatrészek vagy alapanyagok hiánya miatt is leállhatnak a gyártósorok.

Az otthonról dolgozás pedig csak egy szűk, kiváltságos réteg számára jelent menekülőutat, és ez is csak átmeneti: ha tartósan befagy a gazdaság, akkor a távmunkában végezhető irodai állásokra is jelentősen csökken majd a kereslet. (Sőt a jövőre nézve egyéb kockázatokat is rejt a távmunka felfutása a magyar irodai dolgozók számára.)

Más, mint a korábbiak

Mivel a koronavírus sokkhatása többrétű, önmagában nem elég a klasszikus válságrecept sem. A napokban több mint kétszáz magyar közgazdász írt alá egy, a kormánynak címzett nyílt levelet, amelyben azt írták, “ez a válság más, mint a korábbiak: egy vírus terjedését próbáljuk a gazdaság működésének korlátozásával lassítani. Ezért a korábban használt gazdaságpolitikai eszközök nem elegendőek”.

négy pontban foglalták össze a tennivalókat Magyarország számára:

• Támogatni kell az egészségügyi rendszert, a megfelelő eszközök, védőfelszerelések és tesztek beszerzését. “Akár több hónappal megrövidítve a gazdasági leállást, hosszabb távon ezek az intézkedések minden forintot megérnek.”
• A vállalatoknak segítséget kell nyújtani a bérek kifizetésében vagy a fizetés nélküli szabadságolások finanszírozásában: “csak akkor tudjuk gyorsan újraindítani a gazdaságot, ha az emberek nem veszítik el a munkahelyeiket. Ha a válság miatt tömegesen mennek csődbe cégek és építik le a munkavállalóikat, akkor sokkal nagyobb lesz a visszaesés és lassabban fog újraindulni a gazdaság.”
• Támogatni kell a nehéz helyzetbe kerülő embereket, akik elveszítik a munkájukat és megélhetésüket a válság miatt; ”akár költségvetési tételek átcsoportosítása vagy az államháztartás egyenlegének romlása árán is, állami forrásból kell fizetni a béreiket, közvetlenül pénzt kell nekik juttatni és ki kell terjeszteni a munkanélküli ellátást.”
• Segíteni kell a pénzpiacok működését, hogy tovább tudják hitelezni a cégeket.

Nyugaton már az állami fizeti a béreket

A magyar közgazdászok által javasolt lépések egy szokatlanul nagy nemzetközi konszenzust tükröznek: az utóbbi napokban rengeteg neves közgazdásza szólalt fel a jelentős állami beavatkozás és különösen a jövedelmüket elvesztő emberek pénzbeli támogatása mellett. 

Számos ország már belekezdett a tűzoltásba. Az Egyesült Államok a 2009-es válságkezelő csomagnál is jóval nagyobb élénkítést fogadott el, a szövetségi kormány kétezer milliárd dollárt tervez költeni a bajba jutott cégek és háztartások megsegítésére és a rendkívül szűkös amerikai munkanélküliségi segély kiterjesztésére.

Az Európai Unióban hirtelen megszakadt a tízéves vita az államháztartási takarékoskodásról, az Európai Bizottság feloldotta a tagállami költségvetésekre vonatkozó szabályokat. Közben Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Írország, Olaszország, Spanyolország, Dánia, de még Csehország, Románia és Bulgária is a részleges bérátvállalással, illetve a munkanélküli segély kiterjesztésének különböző formáival próbálja segíteni a jövedelem nélkül maradtakat, sok helyen (például Magyarországon is) hitelmoratóriumokkal, állami garanciavállalással és klasszikus fiskális élénkítéssel próbálják kezelni a helyzetet.

Eközben a világ nagy jegybankjai is bevetik maradék puskaporukat, tovább vágták az eleve nagyon alacsony alapkamatokat és pénzügyi eszközök, nagyrészt kötvények felvásárlásával próbálják megakadályozni a pénzügyi rendszer befagyását. Jelentős cégmentésre készül a Magyar Nemzeti Bank is.

V vagy L?

Ettől függetlenül a gyors és jelentős lépések mellett is elkerülhetetlen a recesszió, miután mind a fiskális, mind a monetáris eszközök hatása korlátozott. Ahogy Branko Milanovic egyenlőtlenségkutató megfogalmazta, az árukínálat is összeomlott, mert a vállalatok a karanténintézkedések miatt nem tudnak termelni; és a fogyasztás is, miután szintén a karantén miatt az emberek nem tudnak a szokásos keretek között fogyasztani.

A vezető amerikai közgazdászok egybehangzó véleménye alapján nem a gazdaság megmentése nem lehetséges a járvány feltartóztatása nélkül, a kettőt csak együtt lehet elérni. Ahogy az egészségügyben, úgy a gazdaságpolitikában is a járványgörbe, illetve jelen esetben a recessziós görbe kilapítása lenne a cél: annak elérése, hogy a gazdasági visszaesés minél kisebb és rövidebb legyen, minél mérsékeltebb hosszú távú kárt okozzon. Azaz a sikeresen kezelt gazdasági válságok esetén szokásos V-alakú növekedési görbe jellemezze a következő éveket, és ne egy L-alakú, amikor a nagy visszaesést stagnálás követi.

Végső soron tehát nem gazdaságélénkítésről van szó, hanem a társadalombiztosítás egy precedens nélküli formájáról. A 2008-as válság mélyén Amerikában havi 800 ezren vesztették el munkájukat; a múlt héten ezzel szemben 3,3 millió amerikai folyamodott munkanélküli segélyért. Bár az áruhiány és az állami költekezés miatt egyesek az infláció felfutásától tartanak, a többségi álláspont, úgy tűnik, az, hogy nincs más választás: ha milliók vesztik el a munkájukat, akkor minden más gazdasági megfontolás másodlagossá válik. 

Máshol nagyobb lesz a baj

Mindazonáltal annyiban nem különbözik az átlagos válságoktól a koronavírus, hogy a szegényebb helyeken jóval nagyobb nélkülözést hozhat. A gazdag országokban is elsősorban a szegények a veszélyeztetettek, hiszen az egészségügyi állapot, a lakhatási helyzet is erősen jövedelemfüggő, a válság átvészeléséhez szükséges pénzügyi tartalékok mértékéről nem is beszélve.

A legnagyobb potenciális szenvedés pedig nem is a fejlett nyugati világot fenyegeti, hanem a fejlődő országokat, ahol a szociális védőháló gyenge vagy egyáltalán nem létezik, az állam nem tud gyors és jelentős pénzügyi segítséget nyújtani. Ezen országok gazdaságai jelentős részt a nyersanyagok exportján alapulnak, ami éppen összeomlóban van a nyugati kereslet visszaesése miatt; közben pedig nagy külső adósságot görgetnek, amelynek kockázatát valutáik gyengesége is növeli.

Azaz bevételeik elapadására és adósságterheik növekedésére kell számítaniuk, miközben a járvány esetleges társadalmi hatásait is le kell küzdeniük. Indiában vagy Kenyában például sokan nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy otthon ücsörögjenek a számítógép előtt, a zsúfolt nyomornegyedekben lehetetlenség lenne elkülöníteni az embereket.

A kilátásokat javítja, hogy a fejlődő világ átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint Nyugat-Európáé, és egyes országok a korábbi fertőző betegségek, például az ebola kezelése során már fontos tapasztalatokat szereztek a járványok elleni küzdelemben. Kérdéses ugyanakkor, hogy mindez elég lesz-e  egy globális járvány esetén, amikor a beforduló gazdag országoktól sem remélhetnek segélyt.

(Borítókép:  A koronavírus-járvány miatt bevezetett közösségi távolságtartás szabályainak megfelelő módon állnak sorba a vásárlók egy római szupermarket előtt 2020. március 27-én. Fotó:  MTI/AP/Andrew Medichini )

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!