Mészároshoz került az étterem, amelyet korábban Ákos üzemeltetett
Mészáros Lőrinc egyik cégcsoportja, a Talentis Group érdekeltségébe került a Lánchíd lábánál lévő Andante Borpatika étterem – írja a 24.hu. Ez az az étterem, amelyet korábban Kovács Ákos énekes és Tiffán Zsolt borász és volt fideszes országgyűlési képviselő üzemeltetett.
Ákos és Tiffán az éttermet üzemeltető cégből tavaly decemberben szállt ki, akkor az üzletrészüket egy közbeszerzéseken is feltűnő ügyvéd, bizonyos Geri Zoltán vette meg. Tőle viszont március közepén a Talentis Grouphoz került, ami felerészben Mészáros Lőrinc, felerészben a felesége tulajdona. Az Andante Borpatika korábban azzal is bekerült a hírekbe, hogy
Ákosék kevesebbért bérelték az üzlethelyiség négyzetméterét az I. kerületi önkormányzattól, mint amennyibe egy hosszúlépés kerül az étteremben.
Ákosék 2016-ban összesen 113 153 forintot plusz áfát fizettek havonta a Budavári Önkormányzatnak, vagyis az egy négyzetméterre jutó bérleti díj nettó 410 forint volt. A 24.hu cikke szerint az önkormányzat korábban azt mondta, hogy a jegybanki alapkamat szintjével emeli évente a bérleti díjat, ezek alapján pedig Mészároséknak kicsit többet, 450 forintot kell fizetniük négyzetméterenként.