24.hu: Vádat emeltek Bige László műtrágyakirály ellen, börtönt kér rá az ügyészség

2020.05.13. 09:20 Módosítva: 2020.05.13. 09:31
Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben – értesült a vádemelésről a 24.hu.

Bige szolnoki kénsavgyárát 2018 őszén szállta meg a rendőrség és a katasztrófavédelem. A rendőrség akkor azt közölte: a hulladékgazdálkodási törvény megsértése és más bűncselekmények miatt nyomoznak. A szolnoki gyárban a rendőrök 9-szer, a katasztrófavédők 12-szer voltak kint fél év alatt, az üzemet pedig egy időre be is záratták a hatóságok. De Bigével és érdekeltségeivel szemben vesztegetés, versenysértés és csalás miatt is vizsgálódni kezdtek.

Bige László tavaly május végén két napot őrizetben is töltött, nyáron aztán újraindulhatott a gyár, a bíróság pedig októberben kimondta, hogy jogtalanul zárták be az üzemet, ami Bigének állítása szerint több milliárd dollár kárt okozott. Novemberben Bige úgy nyilatkozott: azért szálltak rá a hatóságok, fenyegették börtönnel és záratták be a gyárát, mert vitája volt Csányi Sándorral, aki meg akarja szerezni a cégét.

Azt mondta, hogy az Orbán Viktorral szoros kapcsolatot ápoló Csányival régre nyúlik vissza a rivalizálásuk. Akkor arról is beszélt, hogy Magyarországon már nem számíthat segítségre a támadásokkal szemben, mert minden hatalom a kormányfő kezében összpontosul. Csányi egyébként sérelmezi és visszautasítja Bige vádjait, az OTP-vezér állítja, nem tervezte a Nitrogénművek Zrt., vagy más, Bige-csoporthoz tartozó vállalkozás megvásárlását.

Vádemelés

A 24.hu úgy tudja, azóta vádat emeltek Bige ellen, de a vesztegetési ügy mibenlétéről az ügyészség nem akart részletekkel szolgálni, arra is hivatkozva, hogy a vádlott nem közszereplő. A Nyíregyházi Törvényszék annyit válaszolt a lapnak, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat, a veszélyhelyzetre tekintettel az iratok megvizsgálására és a vádirat kézbesítésére három hónap áll rendelkezésükre. Erre eddig a nagy terjedelmű iratanyag miatt nem került sor, de a bíróság szintén nem adott tájékoztatást a vádlott kilétéről.

A lap rábukkant viszont egy közleményre, amely ugyan nem nevezi meg Bigét, csupán egy vállalkozót említ, levezeti viszont a feltételezett bűncselekményt. Ezek szerint Bigét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja, mivel a vádirat szerint 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.

Az ügyészség szerint Bige megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy több ezer tonna terméket ad át neki, a forgalmazó azt a piaci árnál olcsóbban, részben számla nélkül értékesíti, az összeget pedig átadja a milliárdosnak. Aki cserében vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később minőségi kifogásra hivatkozva leértékeli, így a forgalmazó is haszonhoz juthat.

Mindez 2010-ben történhetett, amikor az ügyészség szerint a terméket készpénzért, számla nélkül értékesítő vállalkozó 135 millió forintot csorgatott vissza Bigének, amivel saját cégének nem számolt el. A lap szerint az ügyészség vagyonelkobzást indítványozott a vesztegetési pénzre, amit a nyomozóhatóság Bige László bankszámláján már le is foglalt, és további 20 millió forint büntetést is szükségesnek tart.

Börtönt kérhettek rá

Emellett börtönbüntetést kér a milliárdosra, de abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség megelégedne két év börtönbüntetéssel öt évre felfüggesztve - írja a 24.hu.

A lap úgy tudja, hogy Bigéékhez már eljutott a vádirat, és bár a nagyvállalkozó nem reagált a megkeresésre, ügyvédje, Zamecsnik Péter annyit válaszolt, hogy „a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan”.

Bige vagyona a Forbes szerint egy év alatt 110-ről 92 milliárd forintra apadt, így a lap rangsorában az ötödikről visszacsúszott a 14. helyre.