Kárász Róbert alapítványának ügye már a rendőrségnél van
További Gazdaság cikkek
-
Több mint 200 milliárd forintot költöttünk idén SZÉP-kártyával
- Vészhelyzet az egészségügyben: a tomboló hőség új veszélyeket hozott a kórházakba
- Egyre több környezetkímélő autót helyeznek forgalomba idehaza
- Megállapodtak az EU 2025-ös költségvetésének tervezetéről
- Egész Európa legsikeresebb bankja lett az OTP egy neves rangsorban
Rendőrségi nyomozás indulhat Kárász Róbert ATV-s műsorvezető alapítványánál, az Eltűnt Gyermekek Felkutatásáért Alapítványnál sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt – írta hétfőn a 24.hu. A lap értesülése szerint a NAV továbbította az ügyet a rendőrségnek.
Az Index megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy hétfőn „áttétellel” megérkezett hozzájuk az ügy, amelynek tartalmát vizsgálják. Azt, hogy indult-e eljárás, egyelőre nem közölték.
A 24.hu-n áprilisban jelent meg egy cikk, amely szerint Kárász a saját cégébe is csorgatott az eltűnt gyerekek miatt létrehozott alapítványával nyert állami támogatásból. A cikk megjelenése után a lap szerint a korábban számos közszereplőt feljelentő Tényi István ismeretlen tettes ellen eredetileg költségvetési csalás vétség gyanúja miatt tett feljelentést.
A 24.hu hétfőn a NAV egy friss, nem nyilvános határozatára hivatkozva azt írta, hogy az adóhatóság szerint is felmerült annak a gyanúja, hogy „ismeretlen személy az alapítvány költségvetésből származó, támogatásként kapott pénzeszközeit a jóváhagyott céltól eltérően használta fel”, ezért költségvetési csalás gyanúja miatt elrendelték a nyomozást.
A lefolyatott vizsgálat ugyanakkor arra jutott a lap értesülései szerint, hogy a jegybank nem az államháztartás része, ezért az általa juttatott pénzzel kapcsolatban költségvetési csalás nem állapítható meg.
![Kárász Róbert, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke az EU fejlesztési források felhasználása címmel megrendezett konferencián a fővárosi Premier Kultcaféban 2016. november 24-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3309/33094/330941/33094156_8b5ae58e7e4b9b69ba3a04ccbbb9e68f_wm.jpg)
A cikk ugyanakkor azt is írja, hogy hűtlen kezelés, illetve sikkasztás bűncselekmények elkövetésének gyanúja is felmerülhet az ügyben, ezért a NAV a VIII. kerületi rendőrkapitányságra helyezte át az ügyet.
A NAV-nál írásban érdeklődtünk arról, hogy elrendeltek-e költségvetési csalás gyanúja miatt vizsgálatot Kárász Róbert alapítványánál, és ha igen, akkor hol tart az ügy. Azt is megkérdeztük, hogy valóban az adóhatóságtól került-e át hűtlen kezelés, illetve sikkasztás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt az ügy a rendőrséghez.
A NAV nem válaszolt a kérdéseinkre, azt írták, forduljunk a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságához.
Frissítés 18:36-kor: Kárász Róbert a Facebookon reagált a 24.hu keddi cikkére. Azt írta, „nem volt ellenünk semmiféle NAV-vizsgálat, és nyomozásról sincs információnk. Mi ezekből a tényekből indulunk ki. Ha Tényi István valóban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, amelyet Nagy Gergely Miklós korábbi 24.hu-s cikkei miatt tett meg, akkor Tényi István félrevezető cikkek miatt tett feljelentést.”
A műsorvezető azt is kijelenti, hogy ők nyugodt szívvel állnak bármilyen vizsgálat elébe, és azt is leszögezi, hogy törvényesen, tisztességesen és jogszerűen végezte eddig és végzi majd a jövőben is a munkáját:
Pályázataink, támogatási kérelmeink részletesek voltak, amelyekben előre meghatároztunk és leírtunk minden olyan tevékenységet, amely lebonyolítására igényeltük a támogatást. Meghatároztuk azokat az eszközöket, technikai berendezéseket, amelyeket meg szerettünk volna vásárolni. Minden egyes közpénz forintot arra költöttünk, amelyre pályáztunk. Minden egyes közpénz forinttal elszámoltunk. És minden egyes közpénz forint költésünkkel kapcsolatosan megvizsgáltak minket és bármelyik költségvetési szervnek is számoltunk el az elmúlt 10 évben, soha semmilyen probléma nem volt.
Az ügy előzményeit itt írtuk meg részletesen >>>