Antal, Antónia
-6 °C
-2 °C

Sikeres volt a noszogatás: a Budapest Bank is megy a holdingba

B RKL20180625018
2020.05.26. 17:46
Összenő, ami a piac szerint összetartozik - a Takarékbank és az MKB elkezdte, a Budapest Bank pedig értett az üzenetből, és immár az a hármas szerveződik holdinggá, amelyről évek óta szólnak a pletykák.

Az állami Budapest Bank is csatlakozik a Takarékbank és a Mészáros Lőrinc neve által fémjelzett MKB Bank megállapodásához, vagyis ahogy azt már korábban is sejteni lehetett, végül három bank, együttesen akár kétmillió ügyféllel eredhet a piacvezető OTP nyomába. 

Egyesülne a Takarékbank és az MKB, írtuk 11 napja, amikor a két bankpiaci szereplő megpróbálta kimozdítani a holtpontról, a régóta húzódó, rendre új és új ötletekkel megakasztott nagy bankegyesülési tervét.

Akkor többen is úgy érezték, hogy talán meglepő, hogy a rengeteg új termék, a fizetési haladékok, a különadók és a várhatóan bekövetkező ügyfélcsődök idején a bankok még egy nagy feladatot vesznek a nyakukba, de annak a gondolatnak is lehet érvényessége, hogy amikor úgyis borul minden, meg lehet próbálni egy életképesebb modellbe visszarendeződni.

A töredezett magyar bankszektor most ugyan eléggé nyereséges, de egy olyan üzletben, ahol szinte minden a méretgazdaságosságról szól (természetesen a kötelező banki sztenderdek és kockázatkezelés mellett) érdemes amolyan kisgömböc-taktikával bekapni egymást.

Jön az állami fiú is

Akkor úgy tűnt, hogy a magánkezekben (még ha mégoly államközeli magánkezekben is) levő bankok gyorsabban tudtak egymás kezébe csapni, de a lomha testvér, vagyis a Budapest Banknak ez a megállapodás üzenet volt, dönteni kell.

Nos, május 26-án  a Budapest Bank is bejelentette, hogy csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank (vagyis a Takarékbank) Zrt. és az MKB Bank Nyrt. között létrejött stratégiai együttműködéshez.

A triász együtt csaknem 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, országosan, a hazai bankfiókhálózat közel felét, több mint 920 fiókot működtetnek, és együttes mérlegfőösszegük megközelíti az 5800 milliárd forintot, amivel messze az ország második legnagyobb bankcsoportjává válhatnak.

A most aláírt szándéknyilatkozat szerint a pénzintézetek a Magyar Bankholding Zrt.-t három egyenlő tulajdonrésszel alapítják meg.

Eltérő profilok

A három banknak valóban van némi komplementer jellege, a Budapest Bank a mikro- és kkv-szektorban a legerősebb, a Takarék-csoport vidéken és az MKB-nak még mindig van nagyvállalati és affluens (vagyonosabb) magánügyfélköre.

Az új fiú több erősséggel is bír, a lakossági személyi kölcsönök, a hitelkártyák, az áruhitelek és a gépjárműlízing terén is kifejezetten neves játékos, érdekessége, amire a közeledést bejelentő közleményben Lélfai Koppány, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója is kitér, hogy

a banknak van egy 800 fős békéscsabai szolgáltató központja, amely nem csak a Budapest Bank, hanem más piaci szereplők igényeit is ki tudja szolgálni.

Lélfai Koppány, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója
Lélfai Koppány, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Kik dolgoznak majd rajta?

A közös cég leendő elnök-vezérigazgatója Vida József lesz, az igazgatóság tagjai Balog Ádám, Lélfai Koppány, Bencze András, Tajthy Attila és Vida József. Az együttműködés konkrét formájáról, a pénzintézetek esetleges – részleges vagy teljes – fúziójáról csak később, neves nemzetközi tanácsadók bevonásával végzett vizsgálatok és egyeztetések nyomán születik döntés.

Azt, hogy pontosan kik dolgoznak majd a projekten, ma még nem lehet tudni, de az eddigi előkészületi munkákban, a McKinsey és az IFUA biztosan dolgozott, a jogi feladatoknál pedig a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth and Partners jogi irodát sejtjük.

Az állam eladná a részesedését

A budapest bankos hír után Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter azt közölte az MTI-vel, hogy a kormány azzal bízta meg, hogy folytassak tárgyalásokat a potenciális pénzintézetekkel a Budapest Bankban fennálló többségi állami tulajdon megszüntetése érdekében.

Mager Andrea tájékoztatása szerint az MTB és az MKB stratégiai együttműködéséhez történő csatlakozás lehetővé teszi, hogy a Budapest Bank vonatkozásában a magyar állam valamennyi célja megvalósulhasson. Amennyiben az együttműködő partnerek tárgyalásai sikeresek lesznek, akkor a hazai bankrendszer konszolidációja révén erősödhet a verseny a hazai pénzügyi szektorban, valamint a pénzintézeti szektor ötven százalékának magyar tulajdonban tartása válságállóbb pénzügyi rendszert és magasabb hitelezési aktivitást eredményezhet.

Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Elmondta, hogy a Budapest Bank értékesítési koncepciójának elemzésekor több opciót is megvizsgáltak, a pénzügyi holding is szerepelt a javaslatok között. A koronavírus járvány hatására felgyorsult, kihívásokkal teli bankpiaci környezet pedig a Budapest Bankot és a tulajdonos magyar államot is konkrét lépésekre ösztönözte. Nem utolsó sorban a magyar állam kisebbségi tulajdonosként és stratégiai befektetőként továbbra is jelen kíván lenni a hazai bankpiacon, az MTB és MKB piaci alapú együttműködéséhez történő csatlakozás erre is lehetőséget ad.

(Borítókép: A Váci út az újpesti vasúti hídnál és a Budapest Bank - Északpesti Fiók épülete 2018-ban. Fotó: MTI / MTVA/Bizományosi: Róka László)