Mégis finomhangolt a kormány a társadalombiztosítási szabályokon

2020.07.04. 09:04

Több lényeges adóügyi változtatásról is határozott az Országgyűlés, ezekről Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy fogalmazott: a vállalkozások és a magánszemélyek meglehetősen nagy csoportját érintik, és egyszerre szolgálják a versenyképességet, a gazdaság újraindítását és a visszaélések visszaszorítását.

A legfontosabb talán, amiről Tállai beszélt, hogy a parlament pénteken a jövő évi költségvetést megalapozó salátatörvényben enyhítéseket fogadott el a korábban sokaknak komoly fejfájást okozó tb-szabályok ügyében.

Mint ismert, szerdán lépett hatályba az új társadalombiztosítási törvény, amelynek végső formája már nem 3, hanem 6 hónapot követően a sürgősségi ellátás kivételével megtagadják mindazon személyek egészségügyi ellátását, akik nem fizetnek tb-járulékot. A Pénzügyminisztérium a „potyautasok” kiszűrésével indokolta a lépést, amely számítások szerint több mint félmillió magyar ember ellátását sodorta veszélybe, köztük azokét, akik egyéni szerződéssel fizetnek járulékot, illetve azokét, akiknek nincs állandó lakcímük.

Az Európai Unióban a magyar társadalombiztosítás kéri el az egyik legkisebb összeget azért, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez, de az nem fair, hogy a fizető tagok finanszírozzák a nem fizetők ellátásait is. Ezért fogadta el tavaly a törvényhozás az új, igazságosabb társadalombiztosítási szabályokat

– állította most ezzel kapcsolatban Tállai András, hozzátéve: a parlament most "elvégezte e szabályrendszer finomhangolását". Ennek nyomán egyrészt a korábbi három helyett hat hónapjuk lesz a késedelembe esőknek a hiányzó összegek rendezésére, másrészt

senki nem eshet ki az ellátásra jogosultak köréből csak azért, mert nincs érvényes belföldi lakcíme.

Az állam továbbá adómentességgel támogatja, ha más (például az előző munkáltató vagy az önkormányzat) megfizeti az érintett helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Tállai rámutatott: a szociálisan rászorulóknak a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást, éppen úgy, mint a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak.