Magyar milliárdos venné meg a Budapest Airportot

2020.10.09. 16:18 Módosítva: 2020.10.09. 18:29
Amerikai és magyar cégekből álló konzorcium tárgyal a repülőtér megvásárlásáról.

Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója az Indexnek elismerte, hogy

üzleti tárgyalásokat folytat magyar és amerikai befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. potenciális megvásárlásáról.

Az Indotek Csoport üzleti tárgyalásokat folytat dominánsan piaci (magyar és kisebb részben amerikai) befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. konzorciumban történő potenciális megvásárlásáról.

Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll – tette hozzá. Jellinek Dániel közölte azt is, hogy az üzleti tárgyalások bizalmas jellege miatt további tájékoztatást nem adhat.

A Bloomberg szerint hazai cégekből álló konzorcium – amelynek a Mol Nyrt. is a tagja – vásárolná meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető céget.

A Budapest Airportnak jelenleg három tulajdonosa van:

  • a GIC szingapúri befektetési alap tulajdonában lévő Malton (tulajdoni hányada: 23,33 százalék),
  • egy kanadai nyugdíjalap (Caisse de dépôt et placement du Québec, 21,23 százalék), valamint
  • a német AviAlliance (55,44 százalék), amely repülőtér-üzemeltetéssel foglalkozik,

ám a Bloomberg pénteki cikke szerint egyiknek sem áll szándékában eladni a repülőteret üzemeltető céget.

A Jellinek üzleti pályájáról készült összeállításunkat itt olvashatja.

Beszakadt a forgalom

A Budapest Airport épp csütörtökön közölte, hogy a szeptember 1-től életbe lépő határzár és a határátlépésre vonatkozó szigorú szabályok rányomták a bélyegüket a repülőtér utasforgalmára, amely ismét a júniusban mért szintre esett vissza:

A BUDAPEST AIRPORT 2020 SZEPTEMBERÉBEN ÖSSZESEN 88 173 UTAST KEZELT, AMI 94,2 SZÁZALÉKOS CSÖKKENÉST JELENT AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS IDŐSZAKÁHOZ KÉPEST.

Mint írják, a nyári hónapokhoz viszonyítva is látványos a visszaesés: a szeptemberi utasszám az augusztusi utasforgalomhoz képest közel 78 százalékos csökkenést jelent.

1973-BAN VOLT UTOLJÁRA ILYEN ALACSONY a SZEPTEMBERI UTASSZÁMUK.

Az idén így biztosan nem tudják majd megközelíteni az elmúlt évek eredményeit: a 2018-as 95,5 milliárd forintos nettó árbevétel után tavaly több mint 15 százalékkal, mintegy 110,05 milliárdos nettó árbevétellel zárta üzleti évét a Budapest Airport.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetését és vagyonkezelését végző társaság adózott eredménye 24,56 milliárd forintról 29,13 milliárdra nőtt, csakhogy míg az előbbit a vállalat egyetlen részvényese, az Airport Hungary Tanácsadó Kft. szinte teljes egészében osztalékként kifizette, az utóbbi az utolsó fillérig az eredménytartalékba került – számolt be róla korábban a Világgazdaság.