Budapesten csökkent leginkább az ipar teljesítménye

További Gazdaság cikkek
-
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
- Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a tanácsadót
- Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
- Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
- Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása
Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a csökkenés mértéke 34,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest – közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt (mínusz 0,2 százalék). A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 6,8, áprilishoz képest pedig 56 százalékkal nőtt.
A KSH tájékoztatása szerint az ipari export volumene 2,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés több mint 34 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 1,6 százalékkal mérséklődött, míg a 18 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 0,9 százalékkal nőtt. Az ipar belföldi értékesítése 4,4, ezen belül a feldolgozóiparé 6,3 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.
Az iparon belül döntő súlyt (96 százalék) képviselő feldolgozóipar termelése 1,6, a csekély súlyú bányászaté 33 százalékkal visszaesett. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 1,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – írja a KSH.
A járvány ellenére hasít a járműgyártás
A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 28 százalékát képviselő járműgyártás 6,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közúti gépjármű gyártásának volumene 13,1 százalékkal nőtt, ugyanakkor a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 1 százalékkal mérséklődött.
Az ipari termelés Észak-Alföldön (14,8 százalékkal), Nyugat-Dunántúlon (6 százalékkal), valamint Pest régióban (1,6 százalékkal) nőtt. A többi régióban 2,8 és 15 százalék közötti volumencsökkenést mért a statisztikai hivatal:
a legnagyobb mértékű visszaesést Budapesten mérte a KSH.
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 15,6 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál. Az új belföldi rendelések 4, az új exportrendelések 17,7 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány augusztus végén 8,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az idei évben augusztus végéig az ipari termelés 11 százalékkal csökkent.
Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 11,6, míg a 36 százalékot képviselő hazai értékesítésé 7,4 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában – közölte a KSH.
Az ipari termelés január és augusztus között Észak-Alföldön (3,1 százalékkal) nőtt, a többi régióban pedig 3,1 és 17,6 százalék közötti volumencsökkenést mért a statisztikai hivatal, a legnagyobb mértékűt Nyugat-Dunántúlon.
(Borítókép: Dolgozók egy csepeli gyárban. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 perce
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
3 órája
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
tegnap, 18:23
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
1 órája
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
2 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Nem tartott sokáig a fekete-tengeri tűzszünet, több ukrán drón is behatolt az orosz területekre
A rijádi megállapodás ellenére csaptak le.
47 perce
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Címlapon
Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat
A sziget biztonsági helyzetét vizsgálják.
1 órája
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32