Parlament előtt a törlesztési moratórium meghosszabbítása

További Gazdaság cikkek
-
Lantos Csaba: Az olcsó energiaforrások korszaka lejárt
- Elárulta a Pöttyös, módosítottak a receptúrán, ez több millió magyart érint
- Ilyen infláció mellett nem győzik nyomtatni a húszezreseket
- Valahol mérgében felszisszen egy kóla: Magyarországra jön a nagy rivális, a Pepsi
- Kissé vegyesen indította a reggelt a forint
Az indokolás szerint a javaslat célja, hogy az egyes kiemelt társadalmi csoportok, így a nyugdíjasok, a gyermeket nevelő szülők, az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak számára a hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségére vonatkozó hiteltörlesztési, fizetési moratórium továbbra is fennmaradjon, a hiteladósok átmeneti fizetési haladékot kapjanak 2021. június 30-ig – írja a távirati iroda.
Rájuk vonatkozik
A cégek közül csak azokra vonatkozik a hiteltörlesztési moratórium, amelyek a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozás meghatározásáról szóló kormányrendelet alapján annak minősülnek. Ezért a törvényjavaslat felhatalmazza a kormányt a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozás mutatószámának meghatározására.
- Továbbra is a 2020. március 18-án már fennállt szerződésekre vonatkozhat a moratórium, a meghosszabbításából kimaradókra pedig a jövő év közepéig hitelfelmondási tilalom vonatkozik.
- A moratórium igénybevételére az adós a fizetési moratórium időtartama alatt, azaz 2021. június 30-ig bármikor jogosult. A törvény lehetőséget ad az adósnak az eredeti szerződéses feltételek szerinti teljesítésre is.
- A moratórium meghosszabbítása a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel rendelkező pénzügyi intézmények hiteleire és a diákhitelekre is kiterjed, valamint a hitel- és pénzkölcsönök mellett a pénzügyi lízingre.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek – ideértve a garanciaszerződést, illetve garanciavállalói nyilatkozatot is – a fizetési moratóriumnak megfelelően úgy módosulnak, hogy ezek időtartama, teljesítési határideje is a fizetési moratórium időtartamával meghosszabbodik – írták.
A babaváró kölcsönök esetén az állami garancia kezességvállalási díját a fizetési moratórium időtartama alatt elengedik. Önmagában a fizetési moratórium igénybevétele miatt az adósnak nem merül fel költsége. A fizetési moratóriummal érintett szerződést nem kell közjegyzői okiratba foglalni.
A javaslat szerint indokolt a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő – kiemelt társadalmi csoportba tartozónak minősülő – részletvevő, illetve bérlő vételárrészlet-fizetési, illetve bérletidíj-fizetési kötelezettsége szempontjából is a fizetési moratórium szabályaival megegyezően fizetési haladékot biztosítani. Garanciális szabály, hogy az ingatlan vagyonkezelője 2021. június 30-ig a bérleti díj meg nem fizetése miatt nem élhet a felmondás jogával.
Az újabb fizetési moratórium hatályát kiterjesztik a magáncsődeljárásban részt vevő, kiemelt társadalmi csoportba tartozónak minősülő adósokra is.
Évente egyenlő részletekben
Az fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni. A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is – olvasható a parlament honlapján.
(Borítókép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országgyûlés plenáris ülésén
MTI/Kovács Tamás)