Taksony
-2 °C
3 °C

Idén már a harmadik amerikai bank ment csődbe

2020.10.19. 20:00

Háromra nőtt az idén csődbe jutott amerikai bankok száma. Tavaly négy bank húzta le a rolót, tavalyelőtt egy sem, írja az MTI.

Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy idén eddig három bank ment csődbe,

  • a Nevada állambeli Ericson State Bank februárban,
  • a Nyugat-Virginia-i The First State Bank áprilisban,
  • a Florida-i First City Bank of Florida pedig október 16-án.

Az FDIC rámutatott arra, hogy a csődlistára frissen felkerült First City Bank of Florida régóta tőkehiányos volt, aktíváinak a minőségével is komoly gondok voltak,

bezárása nem függ össze közvetlenül a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásaival.   

Az Egyesült Államokban 2018-ban egyetlen bank sem ment tönkre, három éve a számuk nyolc volt, és ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma csaknem ötszázra nőtt. Az Egyesült Államokban 2016-ban öt, 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia.    

A Florida-i First City Bank of Florida
A Florida-i First City Bank of Florida
Fotó: GoogleMaps

A csődhullám tíz éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről.    

A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 78 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap, amelynek hálózatába csaknem 6 ezer pénzintézet tartozik.    

Az amerikai bankszektor a tavalyi évet minden idők második legnagyobb nyereségével, 233,1 milliárd dollárral zárta,

 ami 1,5 százalékkal volt kisebb a 2018. évinél.