Az internetes kapcsolódási lehetőségek értéke milliárdokban mérhető

GettyImages-964466112
2020.10.21. 15:34

A globális technológiai óriások példátlan elérést tesznek lehetővé, ami a meggazdagodás egyik kulcsa. A hét piacvezető platform, vagyis a Facebook, a Google, az Amazon, az Apple, a Microsoft, a Tencent és az Alibaba online kapcsolattartási és hozzáférési lehetőségei forradalmasították a magánszemélyek, csoportok, vállalkozások és szervezetek közötti interakció módját. A Fidelity International szakemberei hangsúlyozzák, hogy a techóriások révén lehetővé tett konnektivitásra még soha nem volt példa az emberiség történetében. 

Tanulmányuk szerint a paradigmaváltást konkrétan az említett hálózatok átfogó, mélyreható és egyszerűen használható jellege idézte elő. Az átfogó jelleg a platformok méretét jelenti: a Facebooknak például hárommilliárd felhasználója van, ez a Föld népességének csaknem a fele. A mélyrehatóság azt jelenti, hogy ezek a felületek szinte teljesen átszövik a mindennapi életünket: egy átlagos amerikai naponta három órán át nézi a mobilja képernyőjét, amivel elképesztő mennyiségű értékes adatot szolgáltat az emberi viselkedésről a platformok üzemeltetőinek. Az egyszerű használhatóság pedig azt jelenti, hogy legyen szó vállalkozások és vállalkozások, vállalkozások és fogyasztók vagy kizárólag a fogyasztók közötti kapcsolattartásról, még soha nem volt egyszerűbb megszólítani egy globális közönséget.

Bár sok cég és befektető is tisztában van a szuperplatformok természetével és működésével, a másodlagos következményeket jó néhányan még mindig nem ismerték fel. A Fidelitynél úgy gondolják, a vállalatok által az említett platformok hatékony felhasználásával elérhető növekedés befektetési lehetőségeket teremt. Jelenleg még csak a folyamat elején tartunk, de az 5G megjelenése tovább gyorsítja majd az eseményeket, főleg a feltörekvő piacokon és a fejlett országok vidéki térségeiben, amelyek villámgyors üzleti terjeszkedést fognak tapasztalni.

fidelity 1.PNG
Fotó: fidelity.com

 

A célközönség megszólítása

Az internet előtt, ha például egy amerikai autógyár hírverést akart csapni egy új modelljének, a legnagyobb közönséget az éves Super Bowl meccs félidejében sugárzott reklámblokkban érhette el – ez mintegy százmillió néző volt. Ha az adott újdonságot a nemzetközi piacon is be akarták mutatni, akkor egy bonyolult és drága folyamat során minden egyes célország nemzeti tévéadójával külön-külön kellett megállapodnia.

Ma a gyártók a Facebookon vagy a YouTube-on vesznek reklámidőt maguknak, és egyszerre érhetik el a világ összes országát. Ha egy vállalkozásnak van elég pénze és elszántsága, akár hárommilliárd embert is azonnal meg tud szólítani. Itt nemcsak a közönség mérete, hanem az összetétele is számít. E platformok használatával ugyanis a cégek korábban soha nem látott pontossággal határozhatják meg a célközönségük demográfiai jellemzőit. Az idevágó adatok összesítése és elemzése sokat segít a marketingstratégiák finomhangolásában is, ennek köszönhetően pedig a reklámra költött minden egyes dollár sokkal hatékonyabban hasznosul, mint korábban bármikor. Ez egyben azt is jelenti, hogy a meggyőző termékekkel, tehetséges vezetőséggel és okosan felépített stratégiával dolgozó vállalatoknak lehetőségük van nagyon gyorsan nagyon sikeressé válni.

fidelity 2.PNG
Fotó: fidelity.com

A hozzáférés skálázhatósága

Hat hónappal ezelőtt szinte senki, még a befektetők sem igen hallottak a Zoom nevű videókonferencia-rendszerről. Mára viszont szinte nincs vállalkozás és magánszemély, aki ne használta volna, vagy ne hallott volna róla, a cég részvényeinek árfolyama pedig 230 százalékkal nőtt. A Zoom 2019 decembere és 2020 áprilisa között az Amazon Web Services felhőalapú hálózatának segítségével 10 millióról 300 millióra tudta növelni felhasználóinak számát, mivel óriási kapacitású szervereinek és adatközpontjainak segítségével az Amazon képes volt kiszolgálni a megnövekedett igényt. 

Ha a Covid–19-járvány 2011-ben, a Zoom alapításának évében vagy akár csak néhány évvel ezelőtt érte volna el a világot, akkor nem valószínű, hogy a vállalkozás ilyen mértékű és sebességű karriert futott volna be. A jelenlegi és a pár évvel ezelőtti helyzet közötti egyik alapvető különbséget a vállalkozások rendelkezésére álló digitális infrastruktúra jelenti.

A Zoom jól példázza a villámgyorsan nagyságrendekkel nagyobb közönséget elérő vállalatokat, de jó néhány hasonló van még rajta kívül is. 2007-ben a Netflix elkezdett áttérni a postai úton végzett DVD-forgalmazásról a streamingszolgáltatásra, és mára 180 millió előfizetője van világszerte. A Tinder nevű randialkalmazás 2012-ben indult, és ma 60 millió felhasználót mondhat magáénak. Az Uber taxialternatíva 2011-ben jött létre, és 2019-ben becslések szerint már 110 millió felhasználója volt.

Az elmúlt években a cégek olyan növekedést érhettek el, amelyhez korábban évtizedekre lett volna szükségük. Mindezt a termékértékesítés terén az Apple, a Facebook, az Amazon és a Google, az infrastruktúra esetében pedig az Amazon és a Microsoft segítéségével sikerült megvalósítaniuk.

A felhőalapú számítástechnika elterjedését megelőzően az új helyen megjelenő és ott új előfizetőket toborzó vállalkozásoknak irodát kellett nyitniuk az adott országban, hogy aztán ott dolgozókat vegyenek fel és új szervereket vásároljanak. Ma mindez zökkenő- és fájdalommentesen zajlik: a vállalkozásnak semmi más dolga nincs, mint hogy még tágabb körben vegye igénybe az addig is használt platformot. A kisebb vállalkozások ráadásul az Amazon házhoz szállítási kapacitását is felhasználhatják. Az Apple ökoszisztémáján belül alkalmazásokat fejlesztő szoftvercégeknek egy-egy új ország eléréséhez elég betenniük egy pipát a szoftver megfelelő helyére.

A második internethullám kezdete 

A befektetők egyelőre jórészt a technológiai óriások által üzemeltetett platformokra és azok növekedésének ütemére összpontosítanak. Sok befektető azon aggódik, hogy lemaradt a tech partiról, és azon töri a fejét, hogy nincsenek-e ezek a cégek túlértékelve, nem jött-e el a korrekció ideje. A Fidelity szerint azonban nem ezek a legfontosabb kérdések. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy mit tartogat ezeknek az óriásvállalatoknak a jövője, hanem hogy milyen fejlődési potenciált tártak fel az általuk biztosított rendszerek és szolgáltatások egy egész sor más vállalkozás és ágazat számára – itt rejlenek ugyanis a jövőbeli befektetési lehetőségek.

Az a véleményünk, hogy a technológiai bővülés következő szakasza a felhasználószám és a jövedelem növekedéséből indul majd ki, és hogy néhány jól ismert szereplő, például a Netflix és a Zoom mellett az érintett vállalkozások egyre színesebb és változatosabb palettája fog kialakulni. Az Activisionhöz hasonló játékszoftver-kiadók elkezdik használni az említett platformokat, a közösségimédia- és randiappok tovább bővíthetik a felhasználói bázisukat, az online élelmiszerboltok új piacokat érhetnek el, és a frissen létrehozott streamingszolgáltatók, amilyen a Disney+, akár 200 millióra is megnégyszerezhetik az előfizetői táborukat

– véli Al-Hilal István, a Fidelity International kelet-közép-európai igazgatója.

Az első internethullám fő hozadéka az volt, hogy a szuperplatformok globális jelenséggé váltak. Ma itt állunk a második hullám küszöbén, amikor az ezeket a platformokat kihasználó vállalatok globális méretűvé nőhetnek. A konnektivitási forradalomnak tehát koránt sincs vége.

(Borítókép: Chesnot / Getty Images)