További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Jelentős átalakítás részeként gyorsabb és kényelmesebb lesz a vasúti közlekedés Kelet-Magyarországon. Ezzel együtt megszűnik a gyorspótjegy is, így több mint tíz százalékkal olcsóbb lesz a vonatközlekedés. Minderről Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár számolt be a Keleti pályaudvaron, a nagy tájékoztató tábla előtt. Az államtitkár mondandójának java részét elnyomta a hetes és nyolcas vágányról kitolt szerelvények zaja, de annyi azért kiderült, hogy a cél a vasút versenyképesebbé tétele.
A szépség
Ez sikerülni is fog, főleg úgy, hogy közben a buszos közlekedésnél nem túl erőteljes ez a törekvés – vagyis egyelőre nem. A jövőt illetően biztató a kép, legalábbis Homolya leszögezte: a jövőben jelentős buszbeszerzés indul meg, többek között annak érdekében, hogy a közlekedés kisebb károsanyag-kibocsátással járjon. Így néhány évtized múlva extrém alacsonyra csökken a közösségi közlekedés okozta szennyezés mértéke.
De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre elég lesz az október 25-én beinduló változásra koncentrálni. Ekkortól megszűnnek a Budapestről Sátoraljaújhelyre kétóránként közlekedő sebes vonatok, cserébe új InterCity pár indul majd. Azzal, hogy az említett sebesek befordulnak Füzesabonynál Eger felé, óránként megy közvetlen vonat a megyeszékhelyre.
Ez rendkívül jól hangzik, és ha Sátoraljaújhelyen laknánk, akkor ezt komoly előrelépésnek tekintenénk a közlekedésben - erről számolt be Facebook-oldalán Hörcsik Richárd, a város országgyűlési képviselője, aki már október elején közzétette a fejlesztés egyes részeit. A jókat, nyilván. Igaz, hogy a közvetlen IC-összeköttetés napi egy pár vonat, egyébként át kell szállni a Füzesabonyból induló személyre, de legalább ennyi lesz.
Ami nem annyira szép
Mert ha például Nyékládházán laknánk, akkor annyira nem örülnénk ennek a változásnak. Eddig ugyanis el lehetett jutni a városba Budapestről közvetlenül a sebessel. A menetrendváltás után azonban nem lesz közvetlen járat – vagyis este lesz egyetlen személyvonat, két és fél órás menetidővel.
Persze nemcsak Nyékládháza bukja a közvetlen budapesti járatot, hanem Füzesabony és Miskolc között minden érintett település. Így Mezőkövesd vagy Mezőkeresztes–Mezőnyárád is. Utóbbi azért érdekes, mert október 10-én avatta fel Tállai András, a térség fideszes képviselője a vasútállomásra vezető utat. Neki valószínűleg nem bontották ki a részleteket, vagyis, hogy gyorsan kell koptatni az aszfaltot, mert bő két hét múlva már nem lesz pesti vonat.
Igazán rosszul a tiszaújvárosiak járnak majd a menetrendváltással.
A városba tartva eddig Nyékládházán lehetett átszállni a sebesről. Ahol, ugye, nem fog megállni a vonat. Tehát ha valaki Tiszaújárosba szeretne utazni Budapestről, akkor vagy kétszer kell átszállnia (Füzesabonyban vagy Miskolcon, majd Nyékládházán), vagy mehet Miskolcon át busszal, ám ez esetben több mint három órát kell utaznia.
De legalább Eger
De legalább Egerbe óránként jár majd a vonat. Ez mindenképpen jó hír, ráadásul a gyorspótjegyet sem kell már megfizetni. Ezzel kényelmesebb lesz vonattal utazni Egerbe, mint busszal, hiszen a busz kétóránként jár – miután megritkították a menetrendet. A gyorspótjegy megszűnésével a busz már olcsóbb sem lesz. És gyorsabb sem. Mert hiába épült meg az M25-ös autóút a városig, a buszt egyelőre nem engedi fel a Volán a gyorsforgalmira.
Ez azt jelenti, hogy a vasutat egyebek mellett úgy próbálja versenyképesebbé tenni a MÁV a buszos közlekedéssel szemben, hogy a buszos pótdíjat meghagyja, a vonatost megszünteti, a vonatokat sűríti, a buszokat ritkítja, és a buszt nem engedi fel a gyorsforgalmira, nehogy gyorsabb legyen, mint a vonat.
A busz és a vonat menetideje most ugyanannyi, egy óra ötven perc. Ha a busz felmehetne az autóútra, több mint tíz percet hozhatna a menetidőből – ezzel is promózták a szakaszt az avatásakor júliusban.
A MÁV-vezér az Index kérdésre azt mondta, fel fog menni a busz a gyorsforgalmira, de majd csak valamikor később. De még az idén – vagyis vélhetően a decemberi menetrendváltáskor. Vagyis a vasút kapott nagyjából két hónap előnyt a buszhoz képest. Arra a kérdésünkre, hogy szándékosan csak ott szüntetik-e meg a gyorspótjegyet, ahol éppen van versenyképes párhuzamos buszközlekedés is, az volt a válasz: persze, de ez logikus, nem?