Parragh: Az állam vállalja át a vendéglátóhelyek bérköltségének 80 százalékát

2020.11.09. 08:22

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Parragh László szerint a járványhelyzet abba az irányba tart, hogy muszáj lesz bezárni a vendéglátó- és szálláshelyeket. A kamara azt indítványozta Orbán Viktor miniszterelnöknek tegnapi találkozójukon, hogy az állam vállalja át a vendéglátó- és szálláshelyek bérköltségeinek 80 százalékát – mondta Parragh László az Mfornak. Hasonló elven pedig a szálláshelyfoglalások visszatérítésénél is állami részvételt javasolnak. Parragh László bizonyos abban, hogy az eljövendő időszakban még durvább lesz a járvány lefutása, ezért szerinte valamennyi gazdasági eszközt meg kell ragadni, hogy a vállalkozások át tudják vészelni ezt az időszakot. Az MKIK elnöke jelezte: nem utasította el Orbán Viktor a javaslatokat, amelyek részleteit a kamarai hálózat bevonásával rövid időn belül kidolgozzák.

Kapcsolódó

A kamaraelnök szerint felkészültek a vállalkozások a koronavírus második hullámára

Az MKIK elnöke figyelmeztet: az adóbevétel nem nő a kívánt mértékben, a központi kiadások pedig megugrottak.

Az Index tegnap arról már beszámolt, hogy az MKIK azt is szorgalmazza, hogy a társasági adó (tao) – jelenleg 9 százalékos – kulcsát mérsékeljék 5 százalékra, szintén egy évre, 2021-ben. A kamara az is indítványozza, függesszék fel az iparűzési adót 2021-ben. Az elnök hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy ez a javaslat érzékenyen érinti az önkormányzatokat, de más lehetőséget jelenleg nem lát arra, hogy a vállalkozások számára fenntartható legyen a működés a járvány előttünk álló, talán legnehezebb időszakában. Parragh László kemény kritikákra számít, de Budapest esetében éppenséggel úgy látja, lenne helye a takarékossági intézkedéseknek. „Nem értem például, hogy miért van szükség öt főpolgármester-helyettesre?” – tette fel a viszontkérdést az Mfor kérdésére.

Budapest egyetlen adóbevételének felfüggesztése helyett Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az uniós ezermilliárdok megszerzését ajánlja – olvasható a Nepszava.hu portálon. Parragh felvetésére Tüttő úgy reagált: „Ez a Fővárosi Önkormányzat egyetlen adóbevétele. Ebből működik a BKV. Ha nincs iparűzési adó, nincs közösségi közlekedés. Ha nincs közösségi közlekedés, nincs iskola, és a többség dolgozni sem tud majd, igazából senki sem, mert a közvilágítást is az iparűzési adóból fizeti a város.”