András, Andor
-3 °C
3 °C

Benéztünk a valaha volt legjelentősebb kereskedelmi szerződés mögé

000 8V93E9
2020.11.17. 06:11
Egyedülálló társulás jött létre Délkelet-Ázsiában, mely nemcsak a térség GDP-növekedésére lesz hatással, hanem a Kína és az Egyesült Államok között zajló geopolitikai versenyfutásra is. A Corvinus oktatójával összeszedtük, hol hibázhatott Trump, mit léphet Biden, és hogy jutott idáig Kína.

Vasárnap 15 ázsiai ország, köztük Kína, Dél-Korea és Japán aláírta a történelem legnagyobb volumenű szabadkereskedelmi egyezményét a 37. Ázsia Csúcson, amit a koronavírus-járvány miatt virtuálisan tartottak meg. A Regional Comprehensive Economic Partnership (RCEP), vagyis Átfogó Regionális Gazdasági Társulás névre hallgató együttműködés 2,2 milliárd embert és a Föld bruttó hazai össztermékének (GDP) közel 30 százalékát (26,2 billió dollár) összesít. A szerződés aláírását kilenc éve próbálta tető alá hozni a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), s végül sikerrel jártak.

Ez az első olyan többoldalú szabadkereskedelmi társulás, melyhez Kína is csatlakozott.

Üröm az örömben, hogy a folyamat elején még India is aktív volt, de tavaly kivált. A kaput azonban nyitva hagyta előtte az RCEP. A megállapodást még nem ratifikálták, tehát jogi értelemben a délkelet-ázsiai közös kereskedelmi övezet még nem jött létre.

Mivel horderejét tekintve valóban egy gigászi globális kereskedelmi tér körvonalazódik Ázsiában, érdemes megvizsgálni, hogy a megállapodás milyen hatást gyakorolhat a globális kereskedelemre, különös tekintettel az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdaságára. Készül-e bármilyen válasszal az EU vagy az USA, kell-e ilyennel készülnie, és persze ki nyerheti a legnagyobbat az aláírással?

Ez egy geopolitikai, geoökonómiai játszma része, amelyben az RCEP létrejöttével nézetem szerint most Kína nyert a legnagyobbat

– mondta az Indexnek Matura Tamás. A befektetési ügyek, nemzetközi sztenderdek, kereskedelmi hálózatok uralásáért zajló globális versengés már jó 10 éve elindult az USA és Kína között. A Corvinus oktatója elmondta, hogy a 20. században az Egyesült Államok volt a világ legnagyobb és legversenyképesebb ipari termelője, ezért ő volt a leginkább érdekeltebb a kereskedelmi akadályok lebontásában, a kereskedelmi társulásokban. „A 2000-es évek eleje óta ezt a szerepet – szigorúan az ipari termelést nézve – Kína vette át” – fejtette ki.

A Corvinus Egyetem Nemzetközi kapcsolatok tanszékének oktatója felhívta rá a figyelmet, hogy a 2018. januári davosi Világgazdasági Fórumon, ahova az amerikai elnök el sem ment, már Hszi Csin-ping kínai elnök volt az, aki arról beszélt, hogy a globalizációnak folytatódnia kell, és a protekcionizmus falait le kell bontani. Az USA egykor a TPP (Transzcsendes-óceáni Partnerség) és TTIP (Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség) társulásokkal szerette volna magához ölelni Európát és Ázsia csendes-óceáni térségét, részben erre volt válasz Kína részéről „az új selyemút” (One belt one road) program és a most megkötött RCEP. A kínaiak nagylelkűen közölték, hogy az USA bármikor csatlakozhat ezekhez a társulásokhoz, tudván, hogy ez soha nem történik meg. Ebben a helyzetben jött 2017-ben Donald Trump, s tett elképesztően gáláns szívességet Kínának azzal, hogy kilépett a TPP-ből.

„Ez bizonyos értelmezések szerint a Trump által hirdetett MAGA-t (Make America Great Again) MCGA-vá formázta (Make China Great Again), Kína pedig megfordíthatta a Monroe-doktrinát: Ázsia az ázsiaiaké. Arról, hogy az RCEP-megállapodás a tagországok GDP-jét hány százalékkal dobhatja meg, egyelőre csak előrejelzések szólnak, meglátjuk. A globális versengésben ez most a kínaiak nagy dobása volt” – véli Matura.

A TPP-t már a republikánusok is támogatták ifjabb Bush idején, majd Obama is beállt a társulás mögé, s akkori alelnökként Joe Biden is. Bár a meglehetősen zilált elnökválasztás után korai lenne várni, de a kormányzat részéről egyelőre semmilyen jelzés nem érkezett arról, hogy állnak a szabadkereskedelmi szerződésekhez.

„Amerikai elemzők és az amerikai kereskedelmi kamara részéről is azt olvasni egyelőre, hogy nem a szabadkereskedelmi megállapodás lesz a fő prioritás a kormányzat számára a jelenlegi időszakban. És úgy is tűnik, hogy a járványkezelés, a szociális és kisebbségeket érintő feszültségek közepette most leginkább a belgazdasági ügyek dominálják majd a kormányzat gazdasági tevékenységét” – magyarázza a Corvinus oktatója. Ha mégis felmerül a TPP újraélesztése amerikai részről, nem biztos, hogy az USA érdekeit szolgálná – gondolva itt a vámmentesség jelentette előnyökre –, ha olyan országok is ratifikálnák a szerződést, amelyek az RCEP-nek is tagjai.

Ám az bizonyos, hogy az USA délkelet-ázsiai partnerei biztosan erőteljesen várják majd a Biden-kormányzattól a multilaterális kapcsolatok felmelegítését a Trump-féle MAGA helyett.

Példának okáért egy japán diplomata, bizonyos Keisuke Hanyuda, aki korábban a külügyben is dolgozott jelentős pozícióban, rögtön hétfőn jelezte ezt az igényt.

A különutas

India azok után, hogy éveken át az RCEP-folyamat része volt, tavaly kiugrott a társulásból, arra hivatkozva, hogy polgárainak nem feltétlenül lenne előnyös a megállapodás. A világ második legnépesebb országáról tudni kell, hogy közel dupla annyi terméket értékesít az Egyesült Államokban, mint Kínában (ehhez képest Dél-Korea, Tajvan vagy a Fülöp-szigetek minimum háromszor annyi terméket értékesít Kínában, mint az USA-ban), az egyik oka meg is van tehát, hogy miért nem írta alá a mostani megállapodást. A másik okról Matura Tamás azt mondja, az elmúlt egy évben a Kasmír régióban nagyon kiéleződött a biztonságpolitikai rivalizálás Kína és India között. A kínai befolyásolási kísérletekre nagyon rosszul reagált az indiai közvélemény, s ez más döntésekre is kihat, például egy RCEP-társulásra. A kiugrás legfontosabb indoka azonban minden bizonnyal az lehet, hogy

az indiaiak kiszámolták, hogy a megállapodás egyszerűen nem érné meg nekik anyagilag, így nem nyitják meg a piacaikat a kínai termékek előtt.

A közelmúltban Csaba László is érintette a vele készített interjúnkban Ázsia erejét a globális versenyben, szerinte azonban az itteni országok lemaradása technológiai téren nem alapozza meg azt a szemléletet, mely szerint ide összpontosulna a növekedés fókusza. Matura úgy látja, Csaba Lászlónak közgazdasági értelemben igaza van, a Corvinus tanára egyszerűen máshova teszi a hangsúlyt.

„A kelet-ázsiai régió is elmozdult az alacsonyabb hozzáadott értékű termelésről a magasabb felé, s ez növekedést eredményezett, ám egy bizonyos szint elérése után mindig lelassul az emelkedés. Amiben én optimistább vagyok a professzornál, az az okos állami beavatkozáson alapuló délkelet-ázsiai modell, melynek lényege, hogy pozitívan irányítja a befektetéseket, segítve ezzel a növekedést. Magyarországon is látszik törekvés e felé a modell felé, csak itt kihagyjuk az egyik legfontosabb lépcsőfokot: a humán erőforrásba való nagyarányú befektetést.

Ehhez képest Kína GDP-arányosan többet fektet kutatás-fejlesztésbe, mint az uniós átlag, a teljes összeg már az USA k+f ráfordításával vetekszik. Egyetlen kínai egyetem költségvetése nagyobb, mint az összes magyar felsőoktatási intézményé együttesen.

Egyértelműen látszik, hogy a világgazdaság motorja áttevődött Ázsiába, de az egy főre vagy életminőségre vetített összevetésben nagyon le vannak maradva az atlanti térség átlagához képest.”

Sokakban most az a kérdés motoszkál: vajon veszélyezteti-e bármilyen módon az USA vagy az EU befolyását a világgazdaságban az RCEP-szerződés? Matura Tamás szerint ezt egyáltalán nem az dönti el, hogy milyen külső hatások érnek egy akkora gazdaságot, mint például az amerikai, nem ezektől kell rettegni. „Az RCEP nem húzza ki az USA vagy az EU gazdaságának a lába alól a talajt. Ezeknek a társadalmaknak belső problémái vannak, amiket meg kell oldaniuk, a mindenkori versenyképesség ugyanis a nemzetgazdaság erejéből fakad. A gazdaságok jövője tehát »belül« dől el.”

Egységben az erő

 

Az RCEP-szerződésnek az a lényege, hogy a közös piacon a társulás tagjainak termékeire óriási vámkedvezmények érvényesek, és elenyésző bürokratikus teher sújtja azokat. A megállapodás méreteit szemlélteti, hogy a tagországok nagyobb összterméket összesítenek, mint az Európai Unió vagy az USMCA- (USA, Mexikó, Kanada) társulás.

Az RCEP-szerződés aláírói: Vietnám, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Dél-Korea, Malajzia, Új-Zéland, Mianmar, Laosz, Japán, Kína, Indonézia, Kambodzsa, Brunei, Ausztrália. 

(Borítókép: Nguyen Xuan Phuc vietnámi miniszterelnök (jobbra) a tv-monitoron tapsol a többi résztvevővel együtt az RCEP-aláírási ceremónián Hanoiban, amit online tartottak 2020. november 15-én. Fotó: Nhac Nguyen / AFP)