Nyertesként jön ki a válságból az e-kereskedelem

2020.11.18. 17:58

A koronavírus ellenére vagy épp annak köszönhetően hatalmas ütemben növekszik az elektronikus kiskereskedelem. A trend évről évre hasonló, viszont a járványhelyzet jelentősen átalakította a vásárlási szokásokat. 

Az e-commerce 2019-es hazai teljesítményét 625 milliárd forintra becsülik a szakértők, ami 16-17 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. Idén viszont ennél is nagyobb emelkedést várnak. 

25 százalék körüli növekedésre számítunk, de ez az érték akár a 30 százalékot is elérheti. Már látjuk azt, hogy a következő években lassulni fog a növekedés üteme, ahogy közeledünk a nyolcmillió hazai internetfelhasználóhoz, és lassan elérjük a növekedési plafont

mondta a Retargeting.Biz online marketingszakértője. Nótin Szabolcs szerint két ellentétes hatás mozgatja a piacot: egyrészt az emberek komoly spórolásba kezdtek a vírus második hullámával járó bizonytalanság miatt, másrészt viszont sokan igyekeznek elkerülni a fizikai boltokat és inkább a webshopokat részesítik előnyben. A magyar e-kereskedelem emiatt nyertesként fog kijönni a jelenlegi válságból.

GKI Digital kutatása szerint már a járvány előtt is egyre gyakrabban rendeltek az emberek az interneten keresztül friss árut és készételeket, valamint kényelmi termékeket. Erre a koronavírus szülte helyzet csak ráerősített, a legnépszerűbb árucikkek a tartós és száraz élelmiszerek és a vegyi áruk voltak a márciusi karantén ideje alatt.

Emelkedik a rendelések száma és értéke is

Az Országgyűlés Hivatala által kiadott Infotablón jól látható, milyen jelentős növekedésen ment keresztül az e-kereskedelem. 2019 első negyedévében 8,5 millió rendelést adtak le a hazai webshopokban, 2020 ugyanezen időszakában már 9,9 milliót. 

Nemcsak a rendelések száma, hanem az értékük is emelkedett, 2019 első negyedévében 123,2 milliárd forintot költöttek a magyarok, 2020 hasonló időszakában pedig 21,4 százalékkal többet, majdnem 150 milliárdot

– emelte ki a szakértő. Nótin Szabolcs hozzátette, hogy karácsonykor szokás szerint a szórakoztató elektronikai, számítástechnikai és ruházati termékek iránt várható nagyobb kereslet, de a vásárlók fokozott tudatossága és spórolása visszafoghatja kissé a növekedést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

1 órája

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.

3 órája

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.

március 18., 10:43

  • Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Fordulóponthoz érkezett az ország.

március 17., 11:34

  • Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

A tét a kontinens versenyképessége.

március 17., 16:44

  • Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata

Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.

március 18., 05:57

  • Gazdaság
Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége

Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége

A miniszter szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek saját ötletei.

március 17., 17:17

  • Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.

március 18., 06:53

  • Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.

március 17., 12:48

  • Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.

március 18., 08:07

  • Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

Kedvezőek a piaci lehetőségek.

március 17., 12:53

  • Gazdaság
Ismét változás jön a benzinkutakon

Ismét változás jön a benzinkutakon

Nem mindenki örülhet.

március 17., 13:53