Bármily utópisztikusnak tűnik, jöhet a negatív áramár

2020.11.26. 23:28

Most ér billenőpont közelébe a fosszilis energiával előállított és a zöld áram ára, ennek köszönhetően hamarosan olcsóbb lesz megújuló forrásból a villamosenergia. Szakértők szerint akár 3-5 éven belül bekövetkezhet, hogy Magyarországon negatívra fordul az áram ára, hiszen a napenergia iránti dinamikusan növekvő kereslet túltermelést eredményezhet a villamos energiában. 

Ennek a jelenségnek ágyazhat meg, hogy jövő évtől csak BB besorolású lakóépületekre adnak használati engedélyt, amit kizárólag úgy lehet elérni, ha a felhasznált energia legkevesebb 25 százalékát megújuló forrásból állítják elő, azaz napelem vagy megfelelő hatásfokú hőszivattyú üzembe helyezésével.

Tóth Ferenc, a Kábelbarát Mérnökiroda ügyvezetője úgy véli, hogy hamarosan olcsóbb lesz megújuló forrásból a villamos energia, az emberek pedig arra törekednek, hogy nulla rezsijű épületeket tudhassanak otthonuknak.

Kapcsolódó
Szívatnak a szomszédaink, ezért lett a magyar áram háromszor drágább, mint a német

Szívatnak a szomszédaink, ezért lett a magyar áram háromszor drágább, mint a német

A piaci hatások szerencsétlen elegye vagy tudatos manipuláció áll a háttérben?

Az egyszeri nagyobb beruházást könnyebben elfogadják az emberek, mint a hosszan tartó fenntartási költségeket. Azt szeretnék, hogy a maguk által előállított villamos energiát használhassák gyakorlatilag ingyen, akár klasszikus értelemben véve, akár fűtésre vagy használati meleg vízre

– fogalmazott a villamosmérnök, hozzátéve, hogy a villamos energia fogyasztói árának körülbelül a felét teszi ki maga az energiaár, a maradék a rendszerüzemeltetés költsége, illetve különböző járulékokat és adókat is tartalmaz. Ezzel szemben a naperőművek fedezhetik egy épület teljes energiaellátását, ráadásul exponenciálisan csökkenő árszínvonalat képviselnek.

Kapcsolódó
Napelemet a tetőre

Napelemet a tetőre

Mit szólnánk éves 8-10 százalékos hozamhoz?

Úgy kell ezt elképzelni, mint az 1990-es években a számítástechnikai ipart. A számítógépeket eleinte nagyon drágán lehetett megvásárolni, majd lement 100 ezer forint környékére az áruk, és ott megállt. Később viszont évről évre sokkal fejlettebb, nagyobb teljesítményű eszközöket vehettünk ugyanakkora összegért. Ez igaz most a háztartási méretű, kisebb erőművek területén is. Az árcsökkenés mértéke belassult, de ugyanazon a beruházási költségen fokozatosan jobb és jobb minőségű elektromos energiát előállító rendszert tudnak telepíteni a fogyasztók

– magyarázta Tóth Ferenc, aki arról is beszélt, hogy a villamos energiát előállítani, szállítani és fogyasztani is százszor könnyebb, mint tárolni, a túltermelés pedig komoly gondokat okozhat. Bár a hálózat rugalmasságából adódóan van mozgástér, az áramot akkor el kell fogyasztani, amikor megtermelődik.

A szakember kiemelte, hogy ha a villamos energiát egyféle primer forrásból állítjuk elő, és sok napelemes rendszer van egy hálózaton, akkor túltermelés keletkezhet, azaz az erőművek többet termelnek, mint amennyit a rendszerbe bekapcsolt fogyasztók az adott pillanatban elfogyasztanak.

Kapcsolódó
Németországban már azért fizetnek, hogy valaki fogyassza az áramot

Németországban már azért fizetnek, hogy valaki fogyassza az áramot

Legalábbis a karácsonyi időszakban akkora túlkínálat alakult ki, hogy előfordult ilyen is.

Ilyenkor léphet negatívba az áram ára, ahogy arra az elmúlt években Németországban és Norvégiában is volt már példa. Ezzel próbálják ilyenkor energiafogyasztásra ösztönözni a felhasználókat. Kissé utópisztikus a jelenlegi szabályok mellett, de ez akár 3-5 éven belül itthon is előfordulhat majd, hiszen a napenergiát egyre nagyobb számban kezdjük el majd használni

– vizionálta a szakember, kiemelve, hogy az energiarendszer akkor ideális, ha minél heterogénebb az elsődleges energiaforrása. A vízi energia alkalmazhatósága Magyarországon korlátozott, nálunk a szél- és a napenergia használható nagymértékben, emellett még a geotermikus energia jöhet szóba, de annak a beruházás nagysága szab gátat az esetek többségében.  

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

Neked ajánlott