Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C

Megveszi az állam a debreceni reptér felét az önkormányzattól

2020.12.03. 10:38

Megveszi az állam az önkormányzati tulajdonú Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét, ha van eladási szándék a helyhatóság, illetve a Debreceni Vagyonkezelő részéről – derül ki egy tegnap éjjel megjelent kormányhatározatból.

A határozat megbízza Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős minisztert, hogy az innovációs tárcavezető bevonásával értékeltesse fel a cég többségi tulajdoni hányadának valós forgalmi értékét egy független szakértővel. Az értékbecslésnél a megítélt állami fejlesztési támogatásokat figyelmen kívül kell hagyni. 

Az értékbecslés elkészülte után szintén a nemzeti vagyonért felelős miniszter feladata lesz, hogy a vásárláshoz szükséges összeg előteremtéséről előterjesztést készítsen. 

Az értékbecslés elkészíttetését a rendelet hatályba lépését követően azonnal meg kell kezdenie a miniszternek, ahogyan a részesedésszerzés előkészítésének is haladéktalanul neki kell lásson.

A kormány döntése szerint a jövőben a reptérrel kapcsolatos tulajdonosi és üzemeltetési jogokat az innovációért felelős miniszter látná el.