Ipari termelés: kedvező hírek érkeztek
Bár októberhez képest 1,2 százalékkal csökkent az ipari termelés 2020 novemberében, az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva 3,5 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett, míg az áprilisi mélyponthoz képest 63 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal az első becslése alapján.
![Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3608/36088/360884/36088485_c7c8dd0d62b53e7425f3cf905e593787_wm.jpg)
Ráadásul amióta az ipar szeptemberben utolérte az egy évvel korábbi teljesítményét, a nyers adatok szerint novemberben érte el a legnagyobb éves növekedést – szeptemberben és októberben 2,2, valamint 0,6 százalékkal emelkedett.
2020 első 11 hónapjában 7 százalékkal csökkent az ipari termelés 2019 azonos időszakához mérten.
Az iparon belül döntő súlyt képviselő járműgyártás a korábbi hónapokhoz hasonlóan – augusztusban 6,4, szeptemberben 7,8, októberben 7,6 százalékkal – nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg a számítástechnikai, elektronikai, optikai termékek gyártása hatodik hónapja emelkedik. Ezzel szemben az élelmiszer, ital és dohánytermékek termelése októberhez hasonlóan 2020 novemberében is visszaesett 2019-hez képest.