Géza
1 °C
16 °C

Milliárdos tendereket húzott be az MNB-től a 4iG

2021.02.02. 11:15

Informatikai infrastruktúra kialakítására, valamint a KLIR-rendszer megvalósítására nyert el milliárdokat a 4iG – derült ki a BÉT honlapjára feltöltött rendkívüli tájékoztatókból.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két tenderén is nyertesként hirdették ki a 4iG Nyrt.-t:

  • a „Budapalota IT-infrastruktúra” megnevezésű, uniós nyílt közbeszerzést egy konzorcium tagjaként (a 4iG-n kívül a T-Systems Magyarország Zrt. és az Officium Szolgáltató Kft. a konzorcium tagja) nyertek el nettó 2,6 milliárd forintot,
  • a „KLIR-rendszer megvalósítása” nevű, szintén uniós nyílt tenderen pedig nettó 1 milliárd forintot.

Az előbbi projekt célja, hogy az MNB-nek a Budapalotában olyan informatikai infrastruktúrát alakítson ki, amely „biztosítja a feltételeket az adott helyszínen dolgozóknak a munkavégzéshez, valamint az épületben kialakításra kerülő számítógépterem működőképességét, továbbá ezen hardver és szoftver elemeinek rendszertámogatását és követését”. A másik projektben a teljes magyarországi készpénzforgalom hátterét biztosító logisztikai rendszer és a rendszer részét képező adatlekérdező modul (együttesen: KLIR) megvalósítása a cél, továbbá az elkészült rendszer üzemeltetési támogatása 60 hónapon keresztül.