A kormány egy tollvonással átalakította a közbeszerzési piacot
A kormány a Magyar Közlönyben megjelent keddi – néhány rendelkezés kivételével azonnali hatállyal életbe lépő – rendeletével egyik napról a másikra megváltoztatta a közbeszerzési piac szabályozását.
Hamarosan kiírnak majd egy közbeszerzést, amellyel gyakorlatilag felosztják a teljes piacot néhány nagyobb cég között,
a jövőben csak ezen vállalkozások végezhetik az állami intézmények, szervezetek és cégek közbeszerzéseinek lebonyolítását.
Akik így kikerülnek a körből, azoknak sok választásuk nem marad: vagy bedolgoznak majd valamelyik nagy nyertes cég alá (amennyiben erre lesz fogadókészség), vagy nézhetnek más munkák után.
A 444 cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendelet értelmében a közbeszerzési szakértők a jövőben csak olyanokkal szerződhetnek, akikkel előzetesen az állam központosított keretszerződést kötött. Az ilyen közbeszerzésekkel járó munka mennyisége alapján a kormánnyal keretszerződést kötő szerencsés szakértők csak alvállalkozók segítségével tudják majd ellátni a feladatot, azaz a kormány beiktatott egy olyan lépcsőt a rendszerbe, amin a kiválasztott kevesek lényegében csak jutalékot szednek be. Ezzel a cikk szerint egyrészt drágul, másrészt központilag ellenőrizhetőbbé, irányíthatóbbá válik a rendszer.
A jövőben akár négy évre előre keretszerződést köthetnek a kiválasztott kevesekkel a kizárólag az állami szektor közbeszerzéseinek lebonyolítására – éppen annak az évnek az elején, amikor is elindul az Európai Unió új költségvetési ciklusa. Ezeket a közbeszerzéseket pedig már a kiválasztott néhány cég bonyolíthatja majd.