Az első fekete nő a Világkereskedelmi Szervezet élén

2021.02.06. 16:59

Elhárultak az akadályok az elől, hogy a nigériai Ngozi Okonjo-Iweala legyen

az első nő és az első afrikai a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) élén,

miután a dél-koreai jelölt visszalépett a jelöléstől – írta meg a CNN Business.

Yoo Myung-hee dél-koreai kereskedelmi miniszter pénteken jelentette be döntését. Okonjo-Iweala közgazdász, volt nigériai pénzügyminiszter már eddig is élvezte az Európai Unió, Kína, Japán és Ausztrália támogatását. 

Ezzel szemben az Egyesült Államok a Trump-adminisztráció alatt Yoót támogatta, amivel blokkolta a választást, ugyanis a kinevezéshez a WTO valamennyi tagjának egyhangú döntése szükséges. A hivatalos döntés az után fog megszületni, hogy a Biden-kormányzat megválasztja kereskedelmi főmegbízottját

Yoo kijelentette, hogy döntése az Egyesült Államokkal való szoros egyeztetést követően született meg. Hozzátette, hogy a WTO már túl hosszú ideje van vezető nélkül.

Ahogy Okonjo-Iweala nyilatkozta,

a WTO-nak szüksége van már egy vezetőre. Szüksége van új látásmódra, egy új arcra, egy kívülállóra, valakire, aki képes reformokat végrehajtani és együtt dolgozni a tagokkal, hogy a szervezet végre kikerüljön jelenlegi bénultságából.

Kapcsolódó
Kenyai és brit jelöltet javasol WTO-főigazgatónak Magyarország

Kenyai és brit jelöltet javasol WTO-főigazgatónak Magyarország

Szijjártó Péter külügyminiszter előtte megbeszélte telefonon Boris Johnson brit miniszterelnökkel.

Okonjo-Iweala huszonöt évet töltött el a Világbanknál gazdaságfejlesztéssel foglalkozó közgazdászként, ahol a vezérigazgatói posztot is betöltötte. Szintén betöltötte a vakcinák szegényebb országokba való eljuttatásával foglalkozó szervezet, a Gavi bizottsági elnöki pozícióját, ahonnan decemberben köszönt le.

Kapcsolódó

Világbank: A II. világháború óta nem látott visszaesés jön

Borúlátóbbak, mint a Nemzetközi Valutaalap.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

29 perce

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

2 órája

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

12 órája

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

10 órája

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

4 órája

  • Címlapon
Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit

Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit

A Mickey 17 című film egészen bizarr néznivaló lett.

17 perce