Megkezdődtek a Mercedes-Benz új, mintegy 23 ezer négyzetméteres, présüzemének építési munkálatai Kecskeméten.
A gyár második présüzemében a tervek szerint 2022-ben kezdődik meg a termelés. A beruházás mintegy kétszáz munkavállalónak ad majd munkát.
A tavaly bejelentett kapacitásbővítés több mint százmillió euróból valósul meg, a kivitelezés a tervek szerint halad, jelenleg már az alapozást előkészítő földmunkák folynak – olvasható az Indexnek megküldött közleményben.
Az új présüzemben alkalmazott technológiáknak köszönhetően a formatervezés, a fejlesztés, a tervezés, a szerszámkészítés és a gyártás folyamatai még összehangoltabbá válnak. A fejlesztés révén a kecskeméti gyárban készülő kompakt gépjárművek a jövőben még a jelenleginél is nagyobb arányban állnak majd olyan alkatrészekből, amelyek kizárólag helyben készülnek. Az új présüzem emellett a legkülönbözőbb préselt acél- és alumínium alkatrészekkel látja majd el a Mercedes-Benz nemzetközi termelési hálózatát is.
Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője azt mondta: az új présüzem építésével párhuzamosan már zajlik az új EQB gyártásával kapcsolatos felkészülés, az új modell sorozatgyártásának elindítását az idei negyedik negyedévre tervezzik:
Az első tisztán elektromos meghajtású kecskeméti modellel a gyárunk felkészül a jövőre, hiszen ezentúl szinte minden vevőigénynek meg tudunk majd felelni ebben a szegmensben, legyen szó klasszikus belső égésű motoros modellekről, hibrid meghajtásról vagy tisztán elektromos járművekről.