A kórházaknak nem kell várniuk a remdesivirre
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
Nehezített körülmények között rekordárbevételt produkáltunk – fogalmazott péntek reggel Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, miközben ismertette a gyógyszercég tavalyi eredményeit. A Richter 2020-ban 115,2 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 126,5 százalékkal nagyobb az előző évinél, árbevétele pedig 566,8 milliárd forintra nőtt a konszolidált gyorsjelentés szerint.
Az árbevétel 11,6 százalékos emelkedéséhez a nagy- és kiskereskedelem 9,6 százalékos, míg a gyógyszergyártás 12,3 százalékos növekedése járult hozzá. Ehhez a legnagyobb mértékben a Cariprazine járult hozzá, ami 91 milliárd forintos árbevételt hozott, ami 58 százalékos emelkedést jelent.
Élre tört az amerikai piac
A Richter árbevételében némiképp változott a földrajzi régiók súlya is, az amerikai piac például nagyot nőtt, amiben a Vraylar nevű, a bipoláris depresszió kezelésére alkalmas készítményüknek volt a legnagyobb szerepe, hiszen forgalma 52,6 százalékkal nőtt. Az USA súlya így összességében 18-ról 24 százalékra emelkedett (első helyre ugrott a gyógyszergyártó piacai között), a FÁK térség súlya 30-ról 27 százalékra, Magyarországé 10-ről 9 százalékra, az EU 31-ről 30-ra, míg az egyéb piacok súlya 11-ről 10 százalékra csökkentek.
Richter-vezér az Indexnek: Csodaszámba megy, hogy egy éven belül lett vakcina
Orbán Gábor a tömeges átoltás fontossága mellett beszélt a magyarországi központú gyógyszercég távlati céljairól is. Interjú.
A pandémia miatt a promóciós tevékenységük, az orvoslátogatás sem olyan volt, mint azt várták még 2019-ben, így a kereskedelmi és marketingköltségek csökkentek az árbevételhez képest, ahogy nominálisan is kevesebbet fordítottak erre. A K+F költségek nominálisan emelkedtek (50 milliárd forint fölé), de az árbevételhez képest nem, az valamivel 10 százalék alatt maradt.
A gyógyszercég árbevételével kapcsolatban Orbán Gábor elmondta, hogy
euróban kifejezve 5 százalékos növekedést várnak az idei évtől.
Előrejelzésük feltétele, hogy a kiemelt termékek a várakozások szerint teljesítsenek, az árfolyamok nagyjából a mostani szinten maradjanak, illetve a nagykereskedelmi termékek forgalma se változzon jelentősen.
Bogsch Erik, a cég elnöke a pandémia kapcsán azt mondta, hogy a remdesivir nevű, koronavírus elleni antivirális szert továbbra is gyártják: a következő hónapban 10 ezer embernek elegendő mennyiséget gyártanak. Orbán Gábor hozzátette, hogy összességében két menetben futottak neki a gyártásnak: első körben körülbelül 2500 beteg kezelésére elegendő (25-30 ezer ampullát), majd második körben körülbelül 100 ezer darab ampullát készítenek. „A gyártás üteme a fogyás üteméhez van igazítva, tehát a kórházaknak nem kell várniuk a gyógyszerre” – fogalmazott a vezérigazgató.
Új termékek és egy koronavírus elleni készítmény is a tervek között
Az év közepén egy új fogamzásgátló-kombinációval lépnek piacra, az év vége felé pedig megjelenik az új, mióma kezelésére fejlesztett termékük is. Beszélt arról is, hogy
fejlesztés alatt áll a koronavírus kezelésére alkalmas készítményük, amelynek hatásmechanizmusa, hogy a vírus szaporodását gátolja, nem engedi a koronavírus tüskéjét rákötni az emberi sejtre.
A gyártás megszervezésében most az a nehézség a koronavírus-járvány miatt, hogy nagyon hullámzóvá vált a kereslet – mondta Orbán Gábor, aki azt ugyanakkor nem állítaná, hogy ne tudnának műszakokat indítani a járvány miatt, a gyártásban ez nem okoz problémát, ugyanakkor vannak olyan alapanyagok, amelyeket nagyon nehezen tudnak beszerezni.