Szijjártó Péter ismertette a másfél milliárdos ugandai kiberfejlesztést
Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programja Ugandában elérkezett a végső fázisba − jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon. A külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében kifejtette: a program részeként magyar vállalatok másfél milliárd forint értékű projektet fognak megvalósítani az ugandai bank- és privát szektor informatikai védelmének fokozása érdekében.
A miniszter méltatta a magyar cégek beruházásait Kelet-Afrikában.
Vállalataink ezzel nemcsak komoly referenciát szereztek az afrikai piacokon, de ténylegesen hozzájárultak ahhoz is, hogy az Ugandában élő és az oda menekült mintegy másfél millió ember helyben megtalálja a megélhetést az elvándorlás helyett
− fogalmazott Szijjártó Péter. Kiemelte: a Rwamwanja menekülttelepen víztisztító állomásokat építettek ki, ezeknek köszönhetően 200 ezer ember jut tiszta ivóvízhez naponta.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53