Itthon is elhalasztják az ESEF-rendszer bevezetését

2021.03.08. 11:38

Döntés született az egységes elektronikus beszámolási formátum (ESEF) bevezetésének magyarországi halasztásáról.

A minapi kormányhatározat értelmében a tőzsdére bejegyzett cégeknek az éves pénzügyi jelentésüket a 2021-es pénzügyi év esetében már kötelező ilyen módon elkészíteniük és közzétenniük – írta közleményében a Deloitte.

A Covid–19-világjárványt követő uniós helyreállítás részét képezi ez a lehetőség. Az európai uniós tagállamok többsége, így a szomszédos országok közül például Szlovákia, Románia, Horvátország már jelezte az Európai Bizottság felé, hogy él az alkalommal.

Ugyanakkor, információk szerint, Ausztria és Németország valószínűleg nem kívánja egy évvel elhalasztani az ESEF bevezetését.

Kapcsolódó

2020: És a cégek totál etikussá válnak

Ha az emberek egyre inkább azt várják, hogy az üzleti élet etikusnak mutassa magát, akkor annak fogja, abban nem lesz hiba.

Az adótanácsadó cég szerint a felkészülést célszerű időben elkezdeni, hiszen sok a tennivaló: még a nagyvállalatok körében sem ritka, hogy a beszámolási folyamat kevéssé digitalizált, a beszámolók főleg papíron vagy Excel-táblázatokban, esetleg PDF-fájlokban készülnek.