Jordán Ferenc a Covidról: Már ketyeg az újabb időzített bomba

Meggyógyult?

Szépen jövök ki a koronavírus-fertőzésből, lábadozom.

Nagyon megcibálta a vírus?

Öt napig 40 fokos lázam volt, és tüdőgyulladásom is lett, de azt már alig éreztem, jó volt a közérzetem. Szerencsére a kórházat sikerült elkerülni, itthon gyógyulok, már csak 4-5 féle gyógyszert kell szednem.

Hol szedhette össze a fertőzést?

Érdekes dolog ez a kontaktkutatás, és mint hálózatokkal foglalkozó ember, engem különösen érdekel. Próbáltam visszafejteni, kitől kaphattam el, hisz elővigyázatosan éltem, maszkot hordtam, távolságot tartottam. 4-5 emberre tudom szűkíteni a kört, de lehetetlen megmondani, közülük kitől kaptam el. Nehezítő tényező, hogy az egész család egyszerre lett koronavírusos, így igazából azt sem lehet tudni, ki hozta be.

Globálisan ugyanezzel küzd a WHO is. A Lancet orvosi magazin februári cikkében egy kínai orvoscsoport arról írt, hogy a vuhani Huanan halpiacon csak berobbant a fertőzés, de a páciensek egy része máshonnan hurcolta oda a vírust. A WHO egy hónapig vizsgálódott 2021 elején Vuhanban, de „csak” azt rögzítették, hogy valószínűtlen az összeesküvés-elmélet, miszerint laborból származik a kórokozó, bizonyosan állatról kerülhetett az emberre. Az epidemiológiai genomika, vagyis a vírus nyomának követése révén rájönnek majd egyszer, ki a vírusgazda?

Őrült nehéz kideríteni. A vírusgazda kiderítése mellett ugyanannyira fontos, hogy lássuk, milyen jellegű piacok léteznek szerte a világon, amelyek bázisként szolgálhatnak egy világjárvány kialakulásához. Emberek milliói élnek úgy Ázsiában vagy Afrikában, hogy napi néhány dollárból kell ételt biztosítani a családjuknak. Hozzá sem férnek az általunk megszokott, drága élelmiszerekhez (például a marhahúshoz). Azokból a bizonytalan eredetű állati maradványokból kell választaniuk, amelyeket a falu végi piacon kínálnak. Cibetmacskáról beszélünk, denevérről, kígyókról, kutyáról és egy sor hasonló állatról. Afrikában a hónapok óta tartó karanténhelyzet, a gazdasági lejtmenet miatt ezek a piacok ráadásul megint egyre népszerűbbek az alacsony árak miatt, és ez rettenetes.

Kínában a hatóságok érzik, hogy ez súlyos probléma, az utóbbi időben elkezdték megregulázni a piacaikat, melyekből több ezer van országszerte. Ezt jórészt lehetetlen küldetésnek érzem, de legalább elkezdték. Egyébként még az USA-ban is vannak ilyen piacok, ott is elkezdték felszámolni őket. Amíg ezek működnek, addig járványügyi szempontból életveszélyt jelentenek.

Említette a zoonózist, így hívják a fertőző betegségeket, melyek állatról emberre terjednek, és amelyek pár évente világjárványokat indítanak el. Olyan „jeles képviselőit” ismerjük, mint a HIV, az ebola, a madár- és sertésinfluenza vagy a Zika, és a tudomány jelenlegi állása szerint a SARS-CoV-2. A zoonózis évezredek óta velünk van?

Szinte biztosan igen. Több összetevője van, hogy a zoonózisról mostanában egyre többet beszélünk. Az egyik a népsűrűség drámai emelkedése a Földön. Korábban, ha egy faluban valaki elkapott egy zoonotikus fertőzést, akkor néhányan esetleg belehaltak, nem alakult ki világjárvány. Nem is tudták, pontosan mi a baj, a tünetek alapján lehetett sok minden. Emellett a világ régen nem volt ennyire globalizált, kevesebbet utaztunk messzire, terjesztve ezzel a vírusokat. A harmadik tényező a média: ma percek alatt eljut hozzánk a kishír arról, hogy a világ túlsó felében kialakult egy kisebb, lokális járványgóc. Viszont minket, európaiakat valójában onnantól kezdve érdekel, hogy járvány van, ha hozzánk is eljut. Az elmúlt évtizedek nagyobb járványait mi itt inkább csak a hírekből érzékeltük, maximum a haszonállataink, de nem a családtagjaink betegedtek meg. A mostani járványt viszont telibe kaptuk.

Ördögi jóslatok című könyvét a Covid kirobbanása idején kezdte el írni, s ebben azt taglalja, mit kéne tennünk, hogy elkerüljük a potenciális világjárványokat. Elegendő lépés volna az emberiség részéről, ha az ökológiai kapcsolathálózatot nyugton hagyva nem hódítaná el tovább a vadon élő állatok életterét, vagy ennél jóval több kell tőlünk?

Nagyon sokat segítene, ha nagyobb harmóniára törekednénk a természettel. A zoonózis esélyét is jelentősen növeli, ha a természetes élőhelyek eltűnése miatt szinte bekényszerítjük az emberi településekre a vadon élő állatokat. Az erdőirtás miatt például Brazíliában a maláriás szúnyogokkal vagy Thaiföldön a gyümölcsevő denevérekkel egyre intenzívebb a kapcsolat. Ráadásul a klímaváltozás miatt jelentősen átrendeződik az ökológiai rendszerek kapcsolathálózata: változik a fajok elterjedési területe, változtatják partnereiket (például gazdát váltanak a paraziták) és közben maguk az egyes fajok is alkalmazkodnak, változnak. Az alapprobléma persze az, és majdnem minden egyéb erre vezethető vissza, hogy túlnépesedtünk, belaktuk a Földet. Erdőt sem passzióból irtunk, hanem azért mert kell a tömegeknek a lakóhely, szükség van a mezőgazdasági területekre. Erről sokszor beszélünk, de senki nem tudja, mi a megoldás.

A kínaiak próbálkoztak az államilag irányított születésszabályozással.

Igen, ez egy izgalmas próbálkozás volt, sokan hoztak fel mellette és ellene érveket. De a túlnépesedés mellett a „túlmozgás” is komoly probléma. Azzal nincs gond, ha egy kereskedő, egy politikus, egy sportoló átutazik a világon, de hogy tömegek tegyék ezt turisztikai céllal, azzal már igen. Elrepülünk Balira, miközben ugyanazt megkapnánk az Adrián is, legfeljebb a tenger hűvösebb egy kicsit. A harmadik gond, hogy

Nem is kell messzire menni példáért: ha autózunk egyet valahol Magyarországon, nagy eséllyel átsétál előttünk az úton egy őz vagy egy vaddisznó. Nem azért, mert szeret a betonon csatangolni, hanem mert nincs már hova mennie. Bizonyos fajok már nem találnak maguknak alvó, táplálkozó helyet az embertől messze, ez globális probléma. Brazíliában kutatás igazolja, hogy ahol nagyobb ütemben irtják az esőerdőt, ott nagyobb eséllyel jelenik meg a malária. Kvázi odamegyünk a szúnyoghoz, hogy csípj meg! Ausztriában a falvakban sétálgatnak a szarvasok, Erdélyben a medvék jönnek be kukázni a településekre, az USA-ban a mosómedvék. Elfogyott az életterük, mert mi elfoglaltuk. Az indiánokat talán könnyebb volt rezervátumokba kényszeríteni, mint a mosómedvéket. Mindez nem valami homályos zöld érzelgés, most látjuk, hogy ennél komolyabb a helyzet: az élőhelyek pusztítása drámaian megemeli a zoonózis esélyét. És persze sok minden a szerencsén múlik.

Mire gondol?

Arra, hogy ha egy vírus mondjuk egy denevérről átkerül egy emberre, akkor nem mindegy, hogy az illető egy szántó-vető földművelő vagy egy üzletasszony. Ha előbbi, a fertőzés lokális maradhat, és akár eltűnhet úgy, hogy nem is olvastunk róla a hírekben. Ám ha utóbbi kapja el, és este már Milánóban száll ki a repülőből... A túlpörgött globalizáció a rengeteg előnye mellet ilyen kockázatokkal is jár. Sokat tehetnénk persze a megelőzés érdekében, hogy ha egy vírus terjedni kezd, akkor gyorsan, hatékonyan lokalizáljuk. Ám úgy érzem, nem tanulunk – a mostani pandémiából sem. Nemzetközileg egységes, átlátható, kristálytiszta protokollokat kellene alkotni, hogy az egyes vírusokat hogyan érdemes lokalizálni, miképp kell elvágni a terjedési útjukat, védelmi stratégiákat kellene felállítani. De nem, ezúttal is politikai ügy lett a járványból, a kínaiak megpróbálták eltusolni, börtönbe zárták a kórokozót azonosító orvost. Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szó használatát. A brazil elnök sem hisz a járványban. Nálunk az alapvető járványügyi adatok átláthatatlanok, a kórházakban tilos nyilatkozni, közgazdászok diktálják a nyitás feltételeit, hazugság és korrupció melegágya a járványhelyzet. 

Ilyen szempontból azt lehet mondani, hogy a politikusok nagyságrendekkel veszélyesebbek, mint a vírusok vagy a denevérek.

Ürge-Vorsatz Diána, a CEU kutatója a közelmúltban azt nyilatkozta az RTL-en, mivel nem tudunk felhagyni a természet pusztításával, nem az a kérdés, hogy jön-e a Covidhoz hasonló pusztító járvány, hanem hogy mikor. Az előbbi gondolatmenete alapján egyetért a professzorral.

Teljes mértékben.

Szóba hozta imént a lokalizáció hiányát. Az elmúlt évtizedekben is pusztítottak Afrikából, Ázsiából, Dél-Amerikából kiinduló világjárványok. A hálózatkutatók, virológusok mindegyik alkalommal letették a politikusok asztalára a védekezési tervet, csak nem használták fel őket?

Fontos tisztázni, hogy minden vírus más, így védekezni is máshogy kell ellene. A SASRS-CoV-2 nem egy túl agresszívan terjedő típus, hosszú a lappangási ideje is, így sokáig láthatatlan, nehéz felfedezni, s lokalizálni. A kutatók viszont évtizedek óta pontos terveket készítenek arra nézve, hogy hogyan kell felmérni az emberre nézve potenciálisan halálos vírusokat, s hogyan érdemes védekezni ellenük. Pontosan tudjuk egyre több vírusról, melyik állatról kerülhet át emberre, mit fog okozni, hogyan terjedhet. Egy globális méretű program is azt a célt szolgálta, hogy a trópusi-szubtrópusi területeken élő, emberben még nem megjelent, de potenciálisan halálos vírusok jellemzőit katalogizálja. Épp azért, hogy ha az emberben is felbukkan, legyen róla egy komoly tudásunk. Hogy ne akkor kelljen kapkodva terjedési utakat vizsgálni meg szekvenálni.

Mi volt a program neve?

Predict. Remekül működött: új ebolatörzseket fedeztek fel, kiképeztek sok járványügyi szakembert Ázsiában, Afrikában. Szisztematikus, tervszerű program volt ez, melynek célja az volt, hogy egy-egy járvány kitörésekor ne kapkodás és ad hoc megoldások jellemezzék a védekezést, hanem előre kidolgozott, alapos protokollok. Sok ázsiai ország egyébként nagy tapasztalatra tett szert az elmúlt 20-25 évben, profi módon kezelték a helyzetet és okosan követik is az emberek a szabályokat. Tajvanon szinte nincs fertőzött ember, pedig nem is oltanak. Viszont aki korábban megfertőződött, csak 3 (!) negatív teszt után hagyhatta el a lakhelyét. Nálunk nem is kell teszt, elég várni tíz napot. Mire? Az okos szabályok, és ami a legfontosabb, a megelőzés tudományos alapjait adhatta volna a Predict. Mivel azonban épp nem alakult ki sehol komolyabb járvány, 2019 szeptemberében okafogyottnak tűnt és le is állították a projektet. Bő két hónapra rá, megjelent a koronavírus Kínában.

Tehát ön azt mondja, ilyen Predict-típusú programokra lenne szükség, nagyjából tegnaptól, ha nem akarjuk, hogy holnap egy újabb halálos vírus ellen kelljen felkészületlenül védekeznünk.

Így van, és ezt persze sokan mondják. Hiszen ha van egy tudásbázisunk a felbukkanó vírusról, tudjuk a terjedési módját, el tudjuk kezdeni a hatékony védekezést. Emberéletek tízezreiben mérhető, ha megfelelő ismeretek nélkül kezdünk el küzdeni egy kórokozóval. Emlékezzen csak vissza: tavaly év elején még az volt a védekezés sorvezetője, hogy mossuk le jól a tojást és naponta többször a lépcsőházi korlátot. Bölcs, könnyen megvalósítható és persze ellenőrizhető szabályok. Később kiderült, hogy a vírusnak jóval nagyobb a terjedési képessége a levegőben, mint a tárgyak felületén. Amíg erre rájöttünk, sokan haltak meg. Tudhattuk volna már 2019 decemberében is.

Tudunk olyan kórokozóról, amely „felkészül” a SARS-CoV-2 nyomán? Hogy egy indiai állatorvosi kutatóintézet kutatóját, Khan Sharunt idézzem: SARS, MERS, Covid-19, what's next – vagyis mi lesz a következő?

Igen, biztosak lehetünk benne, hogy készen állnak a SARS-CoV-2-eshez hasonló vírusok. Ilyen például a Nipah-vírus (NiV), melyet gyümölcsevő denevérek terjesztenek. Természetes élőhelyeik már csak nyomokban léteznek, így leginkább thaiföldi piacok gyümölcsfáin lógnak, nagy mennyiségű ürülékük pedig mindent szennyez – és vírust terjeszt.

Egyelőre nincs sok haláleset, de ez is egy időzített bomba, a WHO szerint top tízes.

A bolygó hatodik nagy kihalási hullámának szemtanúi és okozói vagyunk – egy önnel készített interjúból idézek. Szemtanúból lehetünk még megmentők?

Ilyen túlnépesedés közepette borzasztó nehéz természetet tisztelő életet élni. Ehhez jön, hogy a rendszer csapdájában vergődünk: látjuk, milyen természeti problémákat idéz elő a globális ipar és kereskedelem, de a gazdasági-társadalmi berendezkedésünk olyan mértékben bemerevedett, hogy képtelenek vagyunk változtatni rajta. Pedig már matematikusok, fizikusok törik rajta a fejüket, hogyan kellene rendszerszintű változásokat végrehajtani. Ez olyan, mint amikor a havas lejtőn 50 kilométer/órás sebességgel szánkózunk lefelé: tudjuk, hogy hiba volt felgyorsulni, de már nem tudunk megállni. Drukkolunk, hogy bucka jöjjön szembe, és ne fa. Annyit tudunk tenni, hogy káromkodva rángatjuk a zsinórt. De tudjuk, hogy ezzel nem sokra megyünk.

Veszítettek annyit a világgazdaság szereplői a pandémián, hogy a tudomány megelőzést mantrázó hangjait, mint például önt mostantól jobban meghallják? Vagy még egy ideig előtérben lesznek a tudósok, s aztán szép csendben visszaáll a régi rend?

Sajnos ez utóbbira tippelek. A tudósok most még előtérben vannak, egy ideig még javasolhatnak, károghatnak.

Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy a tudósok keveset szerepelnek a hírekben. Ne szerepeljenek, viszont cserébe a háttérben a befektetők, a politikusok, a döntéshozók üljenek le velük egy asztalhoz, és a tudományos szakértelem alapján beszéljék meg, hogy hogyan érdemes nekivágni a jövőnek. Új vágányra kellene állni, bölcsen, alaposan előkészítve, nem kapkodva, de azért gyorsan. Például tervezzék meg, hogyan lehet egy várost lezárni 5 perc alatt, hogy nézzen ki egy izolációs protokoll járvány esetén. Érdemes megnézni, hogy az ázsiai országok, melyek lakói régóta maszkban járnak az utcán, hogyan reagáltak a Covidra. Hongkong, Szingapúr napokon belül lezárta a reptereit. Ezzel szemben Európában még márciusban is lehetett utazgatni. Ha levetettük volna a hagyományos európai büszkeségünket, és korábban tanulunk Ázsiától járványkezelési módszereket, akkor sok emberéletet megmenthettünk volna. Az első most nyilván az emberéletek mentése, meg persze jön majd a gazdaság helyrehozatala, de valamikor el kell kezdeni a jövőn is gondolkodni, különben megint az marad elfelejtve és csak bambán várjuk az újabb járványt. Ha a koronavírus-járvány tapasztalataiból nem tanulunk, a következő pandémia ugyanekkora gyomrost oszt majd ki nekünk.

(Borítókép: Jordán Ferenc. Fotó: Sóki Tamás / Index)

---