Leó, Szaniszló
5 °C
17 °C

Váratlan húsvéti fordulat a tojáspiacon

STA9872
2021.03.30. 12:23

Váratlan fordulat történt a tojáspiacon, mondhatni, a nagy kereskedőláncok húsvéti meglepetéssel örvendeztették meg a vásárlókat. Az elmúlt időszakban ugyanis jelentős árnövekedés volt megfigyelhető, ami elsősorban a takarmányárak emelkedése miatt történt, és a tojás darabját átlagosan már 45 forintért árulták. Ezzel szemben

a nagy áruházak most a beszerzési ár plusz minimális árréssel árusítják a tojást, nagyjából 10 forinttal olcsóbban,

annak ellenére, hogy a beszállítók továbbemeltek az áron.

Ötven forint felé közeledett a tojás ára, ehhez képest most harmincöt forintért bármelyik nagy áruházláncban lehet tojást venni, ilyen áresés pedig egyáltalán nem jellemző

– mondta az Indexnek Szép Imre, a Tojásszövetség elnöke, hozzátéve, hogy ez az átlagos méretű, tehát M-es, ketrecben tartott tyúktól származó tojásra vonatkozik, amely a magyar tojástermelés nagyjából 80 százalékát teszi ki.

És hogy mi az oka az elképesztő árzuhanásnak?

Szép Imre szerint a tojás az egyik olyan termék, amellyel a vevőt be akarják csábítani az áruházba, vagyis üzleti húzás volt a nagy kereskedőláncok részéről az akció, amely múlt csütörtökön indult. A lakosság ezzel jól jár, mivel most olcsón megveheti a tojást, ám gyorsan ki kell használni a helyzetet, mert hosszú távon nem tartható ez a fogyasztói ár, és a húsvét után minden bizonnyal ismét normál árréssel árulják, vagyis újra 45 forint körül lehet az átlagár.

Ebből is látszik, hogy a húsvét kiemelt ünnepnek számít, ha tojásról van szó.

Magyarországon hagyománya van: olyan népi szokások kötődnek a tojáshoz, mint például a tojásfestés, emellett pedig ünnepi eledel is, ezért is tulajdonítunk neki kiemelt fontosságot. A húsvét előtti két hétben az éves átlagfogyasztás a kétszeresére nő, ami azt jelenti, hogy nagyjából százötvenmillió darabot értékesítenek

– mondta Szép Imre, aki azt is elárulta, hogy a Tojásszövetség az ünnep alkalmából 20 ezer darab tojást ajánlott fel a Magyar Vöröskeresztnek, hogy a jelenlegi helyzetben a maguk eszközeivel támogassák a rászorulókat.

Magyarországon egyébként 2013 óta folyamatosan,

évente nagyjából három százalékkal növekszik az egy főre jutó tojásfogyasztás, amely éves szinten jelenleg 243 darab.

A növekedés pedig a koronavírus-járvány ellenére töretlen, holott a HORECA-szektor forgalma csaknem lenullázódott; igaz, a kiskereskedelmi forgalom megnőtt, és a kettő nagyjából kiegyenlítette egymást.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)