Újabb pályázatokkal bővül a Magyar Falu Program

2021.03.31. 18:11

Három új pályázati kiírással bővült a Magyar Falu Program szerdán – közölte Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A három kiírásra a kormány összesen 23 milliárd forintot biztosít.

Az első kiírás értelmében az önkormányzatok igényelhetnek támogatást a tulajdonukban lévő belterületi és külterületi utak, hidak, kerékpárforgalmi létesítmények építésére és felújítására, valamint a magyar állam tulajdonában lévő, belterületi kerékpárforgalmi létesítmények felújítására. 

A pályázat keretösszege 20 millió forint, a pályázók pedig legfeljebb 40 millió forintot igényelhetnek.

A másik két pályázatot a Magyarországon működő történelmi egyházak számára tették közzé. Ezek egyike az új közösségi terek fejlesztésére, közösségszervező személyek foglalkoztatására, a másik pedig a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújt lehetőséget összesen 3 milliárd forint értékben. 

Az első pályázat esetében legfeljebb 25 millió, a második kiírásnál pedig legfeljebb 5 millió forintot igényelhetnek a pályázók.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség 2021. április 30-ig.

A támogatottak köréről a pályázat lezárása után 60 napon belül születik döntés. 

A már harmadik éve tartó Magyar Falu Programra a kormány eddig összesen 600 milliárd forintot biztosított.