Elképesztően jó hírt kaptak a falusi vállalkozások
Hamarosan, még tavasszal indul a Magyar Falu Program vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az MTI tudósítása szerint.
Mintegy 25 milliárd forintos keretre pályázhatnak majd a a tíznél kevesebb embert foglalkoztató cégek, egy-egy vállalkozás 2–10 millió forintot kaphat, a forrás kombinálható a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönnel – jelentette be György László.
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy az új pályázati lehetőség a Magyar Falu Programmal összhangban nyílik meg. Felidézte: a program – amelyre eddig 600 milliárd forintot fordított a kormány – már a harmadik évében jár. Arra törekszenek, hogy minden falusi ember életminősége javuljon – jelentette ki.
A program részleteiről szólva György László közölte: 70 százalékos támogatásintenzitás mellett juthatnak kis összegű fejlesztési forrásokhoz a vállalkozások. A forrás sok mindenre fordítható, egyebek mellett bérekre, gépekre, műhelyekre, információs technológiai fejlesztésekre és képzésekre is. Azok juthatnak hozzá, akik legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkeznek. A részleteket a palyazat.gov.hu oldalra töltik majd fel – közölte az államtitkár.
A Magyar Falu Program eddig kizárólag költségvetési forrásokból működött. Bár törekedtek európai uniós pénzek bevonására, ez csupán most válik majd valósággá. A vállalkozás-újraindítási programban várakozásaink szerint legalább 2-3 ezer céget támogathatunk, de akár az is lehet, hogy 5-6 ezret – tette hozzá a kormánybiztos.
Beszélt arról is, hogy a Magyar Falu Program keretében a falusi családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) már csaknem 20 ezer család élt, 100 milliárd forint értékben. Alacsonyabb rendű állami utakat 2500 kilométer hosszúságban újítottak vagy újítanak fel. Folyamatosan írnak ki pályázatokat önkormányzatoknak, egyházközségeknek, civil szervezeteknek; két év alatt 12 ezer nyertest hirdettek, 130 milliárd forint értékben indítottak fejlesztéseket; renováltak majdnem 3 ezer falusi épületet, intézményt – például szolgálati lakást, óvodát, iskolát –, hogy legyenek orvosok, pedagógusok. Az idén pedig elindul a falusi kisboltok támogatási programja is.