Lassan szabad a lagzi, csak éppen több százezerrel többe kerülhet
Két hete, amikor bejelentették, hogy ötmillió beoltott után újra lehet lakodalmat tartani, jóval optimistább volt a hangulat, mint jelenleg, amikorra kiderült, hogy pünkösdre mégsem oldják fel a korlátozásokat – mondta Rédl Zsófia, az Esküvő Online társalapítója a Spirit FM műsorában.
Az esküvőszervező szakember úgy látja, hogy a házasodni készülő párok jóval rugalmasabbak, mint a koronavírus-járvány első évében. Míg tavaly tragédiaként fogták fel a helyzetet, mostanra eljutottak odáig, hogy szinte bármire hajlandók, csak legyen meg a ceremónia.
A násznép részéről is nem kevés rugalmasságot igényel egy lakodalmazás, mivel mostanában teljesen megszokottá vált, hogy akár négy különböző időpontra is módosítják a nagy esemény kitűzését.
Az esküvőszervezők nagy része azonban a tavalyi évet minimális bevétel vagy éppen tetemes veszteségek mellett zárta. Egy csomó újraszervezési feladatot el kellett látniuk, még akár abban az esetben is, ha a lagzi meg sem valósult.
![K EPA20201116350](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3805/38050/380503/38050367_12ecbb8a905553774c0f55a06c628352_wm.jpg)
Rengeteg esküvőszervező ment csődbe a járvány miatt. Akiknek viszont sikerült talpon maradniuk, várhatóan a díjak emelésére kényszerülnek.
Több százezer plusz borítékolható
– mondta a szakember.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)