- Gazdaság
- tartásdíj
- egyszülős központ
- egyszülős család
- nagy anna
- válás
- törvény
- novák katalin
- parlament
Mostantól minden gyerek megkapja a tartásdíjat
További Gazdaság cikkek
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
- Rendeletmódosítással változtatna a kormány a személyi okmányok kiállításán
- Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
Ez akkora fordulat, hogy szinte már-már áttörés – mondta el Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője az Indexnek, percekkel azután, hogy az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a tartásdíjtörvényt.
(Ennél sokkal pontosabb megfogalmazásban egyszerre több törvénymódosításra mondott igent a Ház, amelyek mind az egyszülős családok életkörülményeinek javítását szolgálják.)
A most elfogadott törvény fontosabb elemei:
- 2022-től már három hónap késedelem után megelőlegezi az állam a gyerektartást (a korábbi hat hónap helyett);
- jövő év január 1-jétől megszűnik az eddigi szociális belépési jövedelemhatár;
- az eddigi szabályok szerint az állami megelőlegezés egyik feltétele az volt, hogy a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem érheti el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét – ezt a módosítást jövőre eltörli, így az állam a családok jövedelmi helyzetétől függetlenül segíti a tartásdíjhoz való hozzájutást;
- a jövőben a megelőlegezett tartásdíj felső határa a minimálbér 30 százaléka lesz, vagyis 50 ezer forint fölé nő a jelenlegi mintegy 14 ezer forintról;
- a folyósítást csak akkor függesztik fel, ha a nem fizető szülőtől sikerül a tartozásának legalább 80 százalékát behajtani;
- könnyebben folytatható a jövőben a végrehajtás az adóssal szemben, több jogosultságot kap a végrehajtó az eljárás folytatására;
- a gyermektartási perek is gyorsulhatnak, többek között az ellenkérelem határidejének lerövidítése által;
- a módosítás a bíróság számára is lehetővé teszi, hogy hivatalból tárja fel a nem fizető szülő vagyoni vagy jövedelmi helyzetét;
- a törvénytervezet alapján indokolt esetben a bizonyítást a bíróság hivatalból is elrendelheti. Ennek részeként a tartásdíjra kötelezett fél vagyoni helyzetének feltárására a bíróság megkeresheti a szülő munkáltatóját vagy a hazai hatóságokat.
Egyszülős család – nem tudom, hogy korábban valaha elhangzott-e a kifejezés a parlament pulpitusáról. Ezzel a törvénymódosítással most több tízezer egyszülős család élete változik meg, válik sokkal könnyebbé. Lassan húsz éve foglalkozom velük, és ilyen nagy segítség korábban még soha nem érkezett ilyen célzottan az egyszülős családoknak
– tette hozzá a törvénymódosítás margójára Nagy Anna.
A gyermeküket egyedül nevelő szülők, és természetesen gyermekeik érdekeit védő civil szervezet vezetője a most elfogadott törvény legfontosabb elemének azt tartja, hogy a gyerekek, akik eddig nem kapták meg, hozzájuk mostantól el fog jutni a tartásdíj összege.
Ha egy gyermek nem mehet el nyaralni, táborozni, nem járhat edzésre, különórára, ezeket ez élményeket és lehetőségeket később nem lehet bepótolni, visszahozni. Ezért is elengedhetetlenül fontos, hogy a gyerek akkor kapja meg a tartásdíjat, amikor az ténylegesen jár neki. Majd utána az állam elrendezi a szülővel a dolgot, aki bármilyen oknál fogva nem fizet, mert azt gondolja, hogy neki nincs kötelessége, felelőssége a gyereke felnevelésében
– magyarázza Nagy Anna, hogy a tartásdíj ügye miért egyben komoly gyermek-esélyegyenlőségi kérdés is. Hiszen az elmaradó tartásdíjjal a továbbtanulási és későbbi elhelyezkedési tervek is csorbát szenvedhetnek.
Ugyanakkor az egyszülős családokat érintő problémák sorában nemegyszer arról beszélünk, hogy van-e a gyereknek cipője, vagy épp mit eszik a gyerek, amikor nem kap ebédet, uzsonnát az iskolában. Sokszor nagyon nehéz élethelyzetek alakulnak ki. Mi ezt visszajeleztük a döntéshozóknak, és szerencsére értő fülekre találtak a kéréseink
– vonta meg a gyors mérleget az Egyszülős Központ vezetője.
A magyar családpolitika nagy adóssága
A törvénymódosító csomagért felelős Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a szavazás után azt emelte ki, az egyszülős családok életkörülményei annyival javulnak, hogy a megelőlegezett tartásdíj felső határa emelkedik, megszűnik az eddigi szociális korlát, és a végrehajtási idő pedig hat hónapról háromra csökken.
A magyar családpolitika nagy adósságaként említette a tartásdíj körüli rendrakást Novák Katalin még az Indexnek februárban adott interjújában, úgy fogalmazott, a tartásdíj kérdése valós probléma, mert sok, gyermekét egyedül nevelő szülőhöz nem jut el időben a gyermekeiket jogosan megillető tartásdíj.
Ezzel párhuzamosan Novák Katalin az Indexen jelentette be, hogy zajlik az eddigi szabályozás felülvizsgálata, valamint szigorítás várható, hogy többé ne állhasson elő a helyzet, amikor a tartásdíjjal trükköző vagy egyszerűen nem fizető szülők kibújnak kötelezettségeik alól.
Már csak azért is jóval határozottabb fellépésre van szükség tartásdíjügyben, mert nem várhatjuk el egy eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő, elvált szülőtől, hogy egyedül küzdjön a jogai érvényesítéséért
– jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Az egyszülős családok helyzete ma Magyarországon
- A jogszabály a tartásdíjat havi fix összegben, a fizetésre kötelezett szülő jövedelmének 15–25 százalékában határozza meg, és évente a KSH fogyasztói árindexével növekszik.
- A most elfogadott törvény általános indoklása is kimondja, hogy a kedvező családtámogatási rendszer ellenére továbbra is az egyszülős háztartások vannak a legnagyobb mértékben kitéve a kirekesztődés kockázatának.
- Ma megközelítőleg minden ötödik magyar gyerek nevelkedik egyszülős családban.
- Az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek körülbelül 25 százaléka nem kap rendszeres anyagi támogatást a külön élő szülőtől, ami nagy valószínűség szerint azt jelenti, hogy az érintett gyerekek negyede szenvedi el a tartásdíj hiányát.
- Itthon közel kilencvenezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akiket érint a tartásdíjprobléma.
Egyszülős Központ Budán
A jelenlegi tervek szerint 2022 első negyedévében a könnyű megközelíthetőség érdekében a Déli pályaudvar közelében, a Jakobinusok terén nyílik a budai Egyszülős Központ. A pesti, Baross utcai központ 2018-ban nyílt meg a Nagy Anna vezette Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kezdeményezésére, és működteti azóta is az intézményt.
Egyszülős Központ segítő és közösségi tér is egyben, ahol sokféle gyakorlati segítséget nyújtanak az egyszülős családoknak, rendszeres képzéseket és programokat szerveznek az egyedülálló szülőknek és gyermekeiknek. Azon túl, hogy a gyerekeknek nyári táborokat szerveznek, év közben délutánonként korrepetálásokkal segítik őket.
(Borítókép: Jákob Bálint / Index)