Drága árammal fűtjük az inflációt

BJASZ20190711003
2021.07.21. 05:54
Az elmúlt hetekben sok vállalkozás hitetlenkedve fogadta a 2022-re kapott villamosenergia-beszerzési árajánlatokban feltüntetett 30–60 százalékos emelést, amit kigazdálkodni legfeljebb a fogyasztói árak emelésével lehet. Ez is hozzájárulhat a tartósan magas inflációhoz.

A lakosság ugyan még kevéssé érzi – és a rezsicsökkentés miatt a saját számláin nem is látja majd –, de

az idei év rendkívüli körülményei miatt előfordulhat, hogy akár fél év alatt megjelenik az áttételes inflációgerjesztő hatások között a villamosenergia jelentős drágulása a szabadpiacon.

A januártól érvényes árszabásra ugyanis rendre 30-50-60 százalékkal magasabb ajánlati árakat kapnak a vállalkozások és az önkormányzatok, utóbbiak nem is igen tudják, miként gazdálkodják ki ezt. A versenyszféra vállalatai pedig kénytelenek lesznek ezt a drasztikusan emelkedő költségemelkedést is beépíteni a fogyasztói árakba. 

Mindez nem magyar jelenség, egész Európában jelentősen emelkedett a villamos energia ára az elmúlt hónapokban, és az egyes piacok között kicsi az eltérés, azonban vannak magyar sajátosságok is, amelyek hozzájárulnak a dráguláshoz – mondta az Index megkeresésére Felsmann Balázs egyetemi adjunktus, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának kutató főmunkatársa. A jelentős áremelkedés hátterében részben az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben (ETS) megfigyelhető, részben spekulatív megfontolású kvótadrágulás áll, rövid idő alatt ugyanis 25-30 euró/tonnáról 55 euróra emelkedett az üvegházhatású gáz (ühg) kibocsátásának kvótaegységára. Emellett a piac azt is elkezdte beárazni, hogy az Európai Bizottság a végül a múlt héten bemutatott Fit for 55 programban milyen szigorú intézkedésekkel biztosítaná az 1991-es szinthez képest számított 55 százalékos ühg-kibocsátás elérését 2030-ra. Mivel a tervek szerint csökkenne az ETS-rendszerben kiosztható ingyenkvóták száma, ezért a piaci szereplők eleve nem várnak 50 euró alatti árat.

Mindezt tetézi, hogy a rekordokat közelítő kvótaárak mellett egyidejűleg az egekben van a szén és a földgáz ára is, vagyis szinte minden, áram előállításhoz használatos alapanyagé is. A kereslet továbbra is igen élénk mind a járvány után újrainduló ipar, mind a részben még mindig otthon ülő lakosság részéről is. Az utóbbi években ráadásul jelentős lakossági elektromosáram-igény is jelentkezett a megváltozó fogyasztói szokások – úgymint az elektromobilitás, az elektromos fűtési rendszerre való áttérés és az egyre több, elektromos árammal működő eszköz használata – miatt. 

Mivel a magyar árampiacon a lakossági egyetemes szolgáltatásban a szolgáltatói áramárat kilowattóránként 13 forinton maximalizálta a kormány még 2013-ban – ennek egyébként a reális ára 26–30 forint között lenne most piaci alapon –, ezért a szolgáltatók már évek óta a versenyszféra vállalatai és az önkormányzatok számára elérhető szabadpiaci áram árában érvényesítik minden költségüket. A lakosság például évek óta nem járul hozzá az alternatív energia átvételéért fizetett magasabb összeg, a kötelező átvételi árat finanszírozó kassza feltöltéséhez – szemben a német megoldással, ahol elsősorban a lakosság finanszírozta a magasabb áramárakon keresztül az atomerőművek megszüntetése, illetve a szenes erőművek leállítása utáni időkre készülve az alternatív energiaforrások kiépítésének és hálózatba kötésének magasabb összegét. Ez utóbbi egyébként mintegy 3 forinttal dobná meg Magyarországon a kilowattóránkénti lakossági áramárat. 

A 2022-re szóló szabadpiaci villamosenergia-árak ajánlati árának jelentős növekedéséhez az is hozzájárult, hogy

a kereskedők döntően a szabadpiaci árban érvényesítik a 2021-től bevezetett, energiahatékonysági kötelezettségi rendszerrel kapcsolatos költségeiket is.

Mintegy 10 milliárdos nagyságrendű tételt jelent – amit szintén nem tudnak finanszírozni a kereskedők – a mostanra erőteljesen elszabadult kiegyenlítő energia árának költsége is. Az ebben a piaci szegmensben tapasztalható drágulás miatt egyébként a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal piacfelügyeleti vizsgálatot is indított.

Duplájára emelkedhet az áram nagykereskedelmi ára

Egyelőre nem látok olyan tényezőt, ami rövid távon változást hozna, és ha egyetlen makrogazdasági körülmény sem változik, akkor reális várakozás lehet, hogy a tavalyi szint dupláján, 80–100 euró/megawattórás szinten stabilizálódhat az áram nagykereskedelmi ára a következő 1-2 évben – mondta Felsmann Balázs. Felidézte azt is, hogy a piac 2007-ben járt a mostanihoz hasonló szinten, amelyet lényegében a 2008-as válság és gazdasági visszaesés tört le. Az alternatív energia mind nagyobb arányú térnyerésével egyre inkább szükség lesz a kiugró, hirtelen jelentkező fogyasztási csúcsokat kiszolgáló, hagyományos erőművi kapacitásokra is, ezek belépése azonban drága lesz a következő években az új kvótaszabályok miatt. 

Azt már nehezebb megítélni, hogy a drága áram miként érinti az ipar cégeit, és hogy mennyire és mikor fog végül megjelenni a fogyasztói árakban. Felsmann Balázs szerint a legnagyobb multinacionális vállalatokat várhatóan kevésbé rázza majd meg, lévén a befektetéseikért cserébe kapott egyedi támogatások és adókedvezmények miatt teljesen más költségszerkezettel dolgoznak, mint egy kisebb magyar vállalkozás, ami ezekből az egyedi kormánytámogatásokból kimarad. 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint

most nagyon is sok oldalról került nyomás alá az ipar, ezért aligha elkerülhető, hogy viszonylag rövid távon a fogyasztók is megérezzék az előállítási költségek és köztük az energiaárak elszállását.

A KSH adatai szerint máris érezhető 2-2,5-3 százalékos emelkedés a tartós fogyasztási cikkek árában, holott az elmúlt 5–10 évben ebben a szegmensben inkább enyhe, de folyamatos árcsökkenés volt jellemző.

A globális alapanyag- és félkésztermék-árrobbanás – e piacok normalizálódásával 2022 végére, 2023 elejére számolnak az elemzők –, a szállítási költségek drasztikus növekedése, illetve a globális ellátási láncok akadozása okozta kapacitáshiányok mellett Magyarországon erőteljes bérnyomás is érvényesül. A közszféra két számjegyű emelése mellett a versenyszférában is 8-9 százalékos bruttó béremelés prognosztizálható a munkaerőhiány visszatérése mellett. Az emelkedő munkaerőköltségeket pedig most, hogy nemcsak alapanyagokból, de gyártósorokból is hiány van, automatizációval sem lehet csökkenteni, legfeljebb egy-két éves csúszással, mire a kapacitásbővítő beruházásokhoz elérhetőek lesznek a gépsorok is – hívta fel a figyelmet Virovácz Péter.

Az elemző szerint ráadásul

a termelés felpörgetése egyúttal hozzájárul az engergiaárak emelkedéséhez is,

azt a 30–50 százalékos áramár-növekedés még nem fogja vissza, viszont a vállalatok szinte biztosan áthárítják a költségnövekedést a végső fogyasztókra. A következő egy évben inkább enyhe árnövekedés, majd stagnálás várható az energiaárakban, kivéve akkor, ha egy újabb globális járványhullám miatt ismét beszakad a kereslet, és ennek nyomán az áram ára is – mondta Virovácz Péter. 

A korábbi tapasztalatok szerint az ipari termelői árak változása átlagosan 6–9 hónap alatt épül be a fogyasztói árakba nagyjából 20 százalék erejéig, azaz 100 forintnyi termelői áremelkedés 20 forinttal növeli a fogyasztói árakat.

Most azonban lehet, hogy a számos egyszerre jelentkező hatás miatt ez sokkal gyorsabban és nagyobb mértékben ér majd el a fogyasztókig 

– jegyezte meg Virovácz Péter. A nagyobb építőipari projektek minimum fél-egy éves, az extrém alapanyagár-drágulás miatti borítékolható csúszása vagy csökkentett műszaki tartalommal való elkészítése is egyaránt a fogyasztókon csattan majd a tervezettnél drágább lakások miatt. 

Kapcsolódó
Matolcsy György kamatemelési ciklust jelentett be

Matolcsy György kamatemelési ciklust jelentett be

Új játékhoz kíván jó szurkolást a jegybankelnök.

A makrogazdasági elemző szerint mindennek tartós inflációs hatása lesz. Szerinte részben épp a várható ár-bér spirál kialakulásának megelőzése érdekében kezdett kamatemelési sorozatba a Magyar Nemzeti Bank. Ugyanakkor szerinte a világpiacon lévő pénzbőség miatt kialakult hozamvadászat miatt egy-két kisebb emelésnél mindenképp többre lesz szükség a jegybanki célok elérése érdekében.

Akár 2 százalék közelébe is emelkedhet a jegybanki alapkamat az év végére

– mondta Virovácz Péter. Szerinte ahhoz, hogy sikeres legyen a jegybank kezdeményezése, globális pénzpiaci változás is kell.

Az viszont szinte borítékolható, hogy az áram- és a nyersanyagárak emelkedése megviseli az önkormányzatok költségvetését, aminek az idei, de a jövő évi központi költségvetést és az inflációt érintő negatív hatásai is lesznek. Ahogyan a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra történő emelése is jelentős inflációgeneráló hatással bírna, mivel ennek költségeit háromnegyed részben általában a háztartásokra hárítják át a munkaadók. Egy eleve 4-5 százalékos inflációs környezetben további tartós pénzromlást generálna, ami azzal járna, hogy a gazdaság kénytelen lenne visszatérni a magas kamatkörnyezethez, adott esetben a tartós forinterősödéshez, ami egy ilyen exportorientált gazdaság számára kevéssé kívánatos – tette hozzá Virovácz Péter. 

(Borítókép: A Paksi Atomerőmű által megtermelt villamos energiát az országos hálózatba szállító magasfeszültségű elektromos távvezetékek oszlopsorai az erőmű szomszédságában. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

3 órája

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.

1 órája

  • Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

17 perce