Csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon
Astra Filmland néven 50 hektáros területen csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, mintegy 40 milliárd forintos beruházás részeként – tájékoztatta a filmpark kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-t.
Az M3-as autópálya mogyoródi leágazásánál, a már ma is működő Astra Filmstúdió mellett megvalósuló filmparkban a Magyarországra érkező nemzetközi stábok koncentráltan, egy helyszínen férhetnek majd hozzá a filmgyártáshoz szükséges kiegészítő szolgáltatásokhoz: lesznek építészműhelyek, eszközkölcsönzők, jelmezraktár és utómunka-stúdió is. A filmparkban mélyvizes medencés stúdió is épül, amely Magyarországhoz legközelebb az angliai Pinewood Studiosban érhető el.
A fejlesztési tervekben szerepel még látogatóközpont és angol nyelvű filmes képzés is. A tervek szerint a stúdió a legmodernebb igényeknek megfelelő egészségügyi és zöld szabványoknak is megfelel majd.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)