Hétszeresére drágult a tengeri szállítás

2021.07.27. 11:10

Egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítás díjai. Tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengeri konténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása csaknem 11 200 dollár – tájékoztatta az iBanFirst nemzetközi pénzforgalmi cég a távirati irodát.

A tengeri szállítmányozás díjának extrém emelkedéséhez hozzájárult az is, hogy a konténerek ára a tavaly nyári 3 ezer dollárról mostanra 20 ezer dollár körüli szintre emelkedett.

Kapcsolódó

Megbéníthatja a tengeri szállítmányozást az indiai vírusmutáció

Az indiai matrózok és az ottani kikötőket megjárt hajók kiesése egyre nagyobb kockázatot és előbb-utóbb áremelést jelent.

A fuvardíj emelkedése először a kicsi árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értékű árukra, például a hűtőgépekre gyakorolt kedvezőtlen hatást, azonban manapság már erősen érinti a számottevő hozzáadott értékű áruk szállítását is.

A tengeri áruszállítás helyzetét rontották a kikötőkben kialakult, korábban nem tapasztalt torlódások, illetve az olyan akut közlekedési problémák, mint a március végén történt eset, amikor a Szuezi-csatorna bedugult, és sok konténer nem tudott eljutni a rendeltetési helyére.

A szakértők egyetértenek abban, hogy még korántsem értek véget a világ ellátási láncaival kapcsolatos feszültségek. Szerintük nem zárható ki, hogy a pandémia a jövőben további fennakadásokat okoz.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
30 év után is óriási a probléma: integráció helyett szegregáció tombol a magyar iskolákban

30 év után is óriási a probléma: integráció helyett szegregáció tombol a magyar iskolákban

Minimumfeltételekre és maximális erőforrásokra van szükség a hátrányok kompenzálása érdekében.

4 órája

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

március 5., 10:27

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Kijött a legfrissebb lista.

március 4., 20:28

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája