Varga Mihály: erősíteni kell a digitalizációt

2021.07.29. 18:30

A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak, jelezte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály hozzáfűzte: javítani szükséges a magyar emberek digitális készségfejlesztésén, a kormányzati szolgáltatások, az egészségügy digitalizációjának mértékén, valamint a vállalkozások digitális eszközhasználatán – közölte a Portfolio.

Kapcsolódó

Varga Mihály: az euró nem csodaszer

A pénzügyminiszter 4 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulál az idén.

A digitális szolgáltatások bővítését jelenti például a csütörtöki ülésen bemutatott vállalkozói portál, a vali.hu is. A portál személyre szabottan nyújt pályázati, képzési, hitel és szakmai információkat a magyarországi vállalkozásoknak.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a tanács 2017 óta tesz javaslatokat a kormánynak; ezeknek köszönhetően jelentős adócsökkentéseket hajtottak végre, mérsékelték az adminisztrációt, javították az üzleti környezetet és növelték a beruházások támogatását is.