Jusztina
10 °C
27 °C

Megvan, hogyan pontosan fog Magyarország lazacnagyhatalommá válni

2021.08.18. 14:53

Zalaegerszegen fog megépülni a Közép-Európai régió első lazacfarmja. A tervek szerint az építkezésbe jövőre vágnak bele, amelyre 8 milliárd 400 millió forintot szánnak. Ebbe az állam Európa Uniós támogatásból 3 milliárddal száll be - írja a napi.hu.

Az első lehalászást 2024-re tervezik, és elsősorban külföldre szállítják majd a lazacokat. Eddigre vélhetően 300 ezer hal fog élni a telepen, éves szinten ezer tonna hal értékesítése lesz a cél. A lazacokat nem dolgozzák fel teljesen, csak kizsigerelik, de 12 óra elteltével már a megrendelőnél lesz az áru. A Zalmon Kft.-t tulajdonló Sagyibó Viktor elmondta: környezetbarát technológiával tenyésztik majd a halakat.

A Zalmon Kft.-t azért is hoztam létre, hogy hazai és nemzetközi szakemberek segítségével megvizsgáljuk az úgynevezett RAS keretein belül a hazai fenntartható lazactenyésztés lehetőségeit. A RAS magyarul recirkulációs akvakultúra rendszert jelent, amelynek lényege, hogy a felhasznált víz folyamatos tisztításon és szűrésen megy át, így újra és újra fel lehet használni. Azáltal persze, hogy sokkal kevesebb vízre van szükség egyes folyamatokhoz, nagyban kíméljük a környeztet is. Így jöhet létre majd az a fenntartható, környezetbarát és világszínvonalú technológiát használó magyar lazacfarm, ami régi álmom volt.

A tervek szerint első körben 26 főt foglalkoztatnak majd a lazacfarmon, akiket folyamatosan képezni fognak. Sagyibó Viktor a magyarok halfogyasztásáról is szót ejtett.

A legnépszerűbb magyarországi hal, a ponty, melyből évente megközelítőleg 18 ezer tonnát értékesítenek hazánkban. Az összes haltermelés hozzávetőleg 26 ezer tonnát tesz ki, míg az egy főre jutó halfogyasztásunk közelíti a 7 kilogrammot éves szinten. Mi, a beruházásunk által nagyjából 3-4 százalékkal növeljük „csak” a termelt mennyiséget, de az ország halászati exportját közel 30 százalékkal tudjuk megemelni, aminek már jelentősége lesz. Ezzel a beruházással szeretnénk megteremteni a magyar halgazdálkodási export alapját is, amire a későbbiekben építeni lehet.