Jelasity Radován: Egyszer majdnem börtönbe kerültem

Baja, Hercegszántó, Belgrád, Passau, Chicago, Frankfurt, Belgrád, Budapest. Ez hány év „földrajza”?

Ez az út 1987-ben kezdődött, miután leszolgáltam a 303 napom a Magyar Néphadseregben. Utána irány Belgrád, többek közt azért, hogy mindenfélével sefteljünk: Jugoszláviából tornacipőket, lemezeket, vegetát meg ezt-azt hoztunk haza. Állami ösztöndíjasként voltam kinn. Majdnem Zágrábba kerültem, mert a falumban elsősorban horvátok élnek, viszont nagyapám elmagyarázta, hogy engem Radovánnak hívnak, és a nevemből adódóan nekem Belgrádba kell mennem annak ellenére, hogy mindenképpen Zágrábba szerettem volna menni a közgázra, de aztán nagypapa úgymond...

Irányba rakta?

Irányba rakott. Így aztán Belgrádban fejeztem be a közgázt. 1990-ben, amikor már ki lehetett menni Németországba, kimentem megtanulni németül, mert kelet-közép-európaiként szerintem ez nagyon fontos. Egy éven keresztül ott voltam, tanultam németül, majd kaptam munkavállalási lehetőséget, így dolgozhattam kétszer három hónapot a Siemensnél. Ezek után jött Chicago meg még sok minden más.

A Siemens még nagyon nem a bankszektor volt.

Nem, de ott ajánlottak jó munkahelyet: 2500 márkát fizettek havonta, ami alapot adott arra, hogy később kimehessek MBA-ra Amerikába.

Ekkortájt ismerte meg a feleségét, egy vonaton. Időben hol is tartunk?

1991 februárjában vagyunk. Csehszlovákiában mindenki angolul tanult volna, de nem igazán volt angoltanár. Egy híres csehszlovák származású hölgy, Madeleine Albright szervezett egy programot: jelentkeztek is fiatal diákok, akiknek az volt a feladatuk, hogy különböző kisvárosokban megtanítsák az orosztanárokat, hogyan kell másnap angolt tanítani az iskolában. Neki jutott két cseh város, kétszer három hónapra kapott négy-ötszáz dollárt havonta, meg repülőjegyet, szállást és ellátást.

Akkoriban az a négy-ötszáz dollár…

…szép pénz volt, főleg Csehszlovákiában. Majd úgy döntött, hogy két szemeszter között elmegy, és meglátogatja a nagyszüleit Görögországban. Budapesten töltötte az egész napot, és csak az éjféli vonattal indult Athénba. Én meg Passauból mentem Belgrádba. Így futottunk össze ugyanazon a vonaton 1991-ben.

Hogy jött a képbe Amerika?

Az ő szülei a görög polgárháború után mentek ki: az apja még 1949-ben, majd tizenöt év múlva hazament, két hét alatt megnősült, hogy ne kelljen sokat bajlódni, így ment ki az édesanyja 1963-64-ben.

Miután megismerte a leendő feleségét a vonaton, utána ment Chicagóba. Ha jól olvastam, szinte üres zsebbel indult neki az útnak.

Amit addig megkerestem, félreraktam, azt vittem magammal. Az akkori barátnőm, a mostani feleségem állandóan azzal noszogatott, hogy hívjam fel a Saint Stephen King of Hungary templomot (Chicagói Szent István római katolikus templom – a szerk.). Mondom neki, hogy „figyelj, én Radován vagyok, mégis mit mondjak nekik?” „Találkozz a plébánossal!” A sok noszogatás után végül felhívtam, a másik oldalon jelentkezett Butkovics Adélka néni, aki 1921-es születésű volt, és természetesen az első kérdése az volt, hogy honnan jöttem. „Hercegszántóról.” „Hercegszántó? Ezt a templomot egy hercegszántói plébános vásárolta meg 1932-ben” – válaszolta. Adélka néni ezt onnan tudta, hogy ő már 1932-ben is ott élt. Utána Chicagóban nagyon sok emberrel találkoztam a falumból, de volt egy European Sausage nevű bolt is, amit nagybaracskaiak tartottak fenn. Ennek a három testvérnek a negyedik testvére Nagybaracskán maradt, még a bratyó lagzijában is voltam. Életemben több kolbászt még nem ettem, mint Chicagóban ez alatt a két év alatt, 1993-tól 1995-ig. Ahogy több pálinkát sem ittam reggelente! Mert vasárnap reggelente az volt a feladatom, hogy Pista bácsival lenn kezdtünk a pincében.

Ki volt Pista bácsi?

Pista bácsi volt a hentes. De volt egy extra munkája is: vasárnap 10-kor kezdődött a mise, amint vége lett, jöttek a hívők, és volt sült kacsa, sült kolbász. Ezt mi ott sütöttük, főztük öt dollárért. Reggel 6-kor kezdődött az egész egy jó pálinkával, hogy 11-re kész legyen az étel. Így éltek kinn a magyarok Chicagóban. Szóval felhívtam, és találkoztam a plébánossal, aki azt hitte, ha ad nekem száz dollárt, meg is vagyunk, de nem fogadtam el. Mondtam neki, hogy száz dollár nem segít, ha viszont tud valami munkát, azért nagyon hálás lennék.

Mindig a nehezebb utat választotta?

Abból indultam ki, hogy ha elfogadom a százast, abból sok hasznom nem lesz. Ez volt a legjobb száz dollár, amit nem fogadtam el, ugyanis két éven keresztül ingyen és bérmentve laktam a katolikus templomban. Radovánként! Páran kérdezték is, hogy „Magát hogy is hívják?” Mondom, „Radován.” „De az nem magyar név.” „Nem igazán, szerb.” „De akkor maga nem katolikus.” „Nem.” Akkor jött Mária néni, hogy: „Az én falumból jött, ilyen kérdéseket itt nem teszünk fel.” Szépen befogadtak, én pedig mindenben segítettem, amiben csak tudtam.

Időben a Deutsche Bank jön?

Igen. 1994-ben kaptam egy gyakornoki lehetőséget, Chicagóból mentem Frankfurtba. Úgy kerültem ki, hogy jött két német úriember, akik előadást tartottak az egyetemen. Az egyikük nagyon jól beszélt angolul, a másik úgy-ahogy. Prezentációt tartottak angolul. Egyszer-kétszer megkérdezte a mellette ülő németet, hogy ezt és ezt hogyan kell mondani, kétszer-háromszor gyorsabb voltam. Ezen az embernek megakadt a szeme: „Honnan jött?”, „Magyarországról”. „Ó! Hát mit tett Magyarország Németországért?” Utólag kiderült, hogy az egyikük Hessen állam volt kormányzója, Frankfurt polgármestere volt nyolc éven keresztül. Amikor megkaptam az első munkahelyemet Frankfurtban, egy éven keresztül nála laktam. Egy gyönyörű háza volt Frankfurt legszebb részén, nagy medencével. Egyszer-kétszer megtörtént, hogy elment otthonról, bekapcsolt a riasztó, kijött a Bundespolizei, és magyarázhattam nekik, hogy nem kelet-európai betörő vagyok, hanem ott lakom. Életemben nagyon sokszor olyanok segítettek, akiktől az ember a legkevésbé várná. De általában aki keres, az talál is segítséget és támogatást.

Ez eddig olyan, mintha „mindig az élet napos oldalán” lett volna.

Jó, de volt olyan is, hogy majdnem börtönbe kerültem.

Na! Erről meséljen, legyen szíves!

Amikor megválasztottak a Szerb Nemzeti Bank elnökének 2004 februárjában, a bankfelügyelet már a jegybank alá tartozott. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egy kisebb banknál – akkoriban Szerbiában a 15 százalék feletti tulajdonszerzésnél a nemzeti bank hozzájárulása is kellett – hat különböző cég három különböző országból vásárol, de mindenki csak 14,8 százalékot. Ennek a vége az lett, hogy bezártuk a bankot.

Akkoriban igen sok bankot zártak be Szerbiában.

Több mint harminc pénzintézetet, mérlegfőösszeg szerint a bankok kétharmadát. Szóval ezt az adott bankot bezártuk. Mint majdnem minden banknál, itt is volt valamilyen politikai kötődés. Magamra vállaltam, hogy segítünk a felszámolásnál, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben menjen. Így történt, hogy amikor az egyik ilyen egyeztetés során – hála istennek én nem voltam ott – az egyik ember elment a nemzeti bank alelnökéhez, spontán módon betört oda a rohamrendőrség. Az alelnök lakásában ülő ember táskájában pedig találtak százezer eurót. Állítólag valaki kért tőle kétmillió eurót. A nemzeti bank alelnöke 72 napig börtönben volt. Akkor csak hajszálon múlt, hogy mi lesz a nemzeti bank elnökével, vagyis velem. Hogy tényleg kértek-e pénzt, az nem derült ki, ugyanis soha nem jelentek meg ezek az emberek egyetlen tárgyaláson sem, sose jöttek többé Szerbiába, semmilyen bizonyítékuk nem volt. Három év múlva felfüggesztették a nyomozást. Az egykori alelnököt azonban azóta is a „kofferesként” ismerik.

Aztán Budapest. Hogy került a magyar fővárosba? Mióta van az Ersténél?

Tíz éve. Eredetileg úgy volt, hogy Szerbiába fogok visszamenni, de aztán Bécsben voltam egy fejvadásznál, aki különböző bankokat ajánlott föl különböző balkáni országokban.

Korábbi szerb jegybankelnökként fejvadásznál?

Miután elmentem a nemzeti bankból, volt egy ígéretem, hogy az UniCredithez fogok visszatérni Szerbiába – a központi bank után egy évig nem dolgozhattam kereskedelmi banknál. Így egy évet kinn éltem Bécsben, és vártam, hogy leteljen az egy év. Még mielőtt visszamentem volna Belgrádba, felkeresett egy fejvadász, és felajánlott nekem különböző bankokat, de közben valahogy megakadt a szeme azon, hogy Magyarországon születtem, és rákérdezett, nincs-e kedvem visszamenni Magyarországra. Mondtam, hogy én már régen, 1987-ben eljöttem, és nem terveztem, hogy visszamegyek, de azért rákérdeztem, mégis miért kérdezi. Azt mondta, hogy az Erste keres vezérigazgatót Magyarországra. Erre nem reagáltam, kimentem az ajtón, a mobilomban még megvolt Andreas Treichl, az Erste akkori elnökének a telefonszáma, és küldtem neki egy üzenetet. Másnap este jött a válasz: „Ez téged érdekel?” Mondtam neki, hogy „üljünk le” – majd ez meg is történt, egy hét múlva pedig felmondtam a szerződésem; így lett ebből Magyarország. Devizahitelezés, bankadó és minden más, ami ehhez hozzájött.

A legjobbkor érkezett.

Igen, tehát nem mindig csak a napos oldal volt. Így kerültem teljesen véletlenül ide, kerestek valakit, akinek van tapasztalata, magyarul is beszél, politikailag független és így tovább.

Az ilyen pozíciókban lehet ma Magyarországon valaki politikailag független?

Szerintem nagyon fontos az, hogy az ember, ha van valamilyen politikai hovatartozása, válassza el a szakmát a privát szférától. Mindenkinek vannak érzelmei, berögződött elméletei, de szerintem ezt háttérbe lehet szorítani a szakmai munkában.

Ez szerintem nagyon rossz. Az emberek egy picit legyenek kritikusabbak, amikor információkat kell feldolgozni! Nem jó, hogy ennyire polarizált a társadalom.

Ez a bankszakmába is begyűrűzik? Érezhető?

Szerintem nem. De természetesen mindannak, ami a politikában történik, óriási hatása van a gazdaságra. Így természetesen ránk is kihat.

Például a hitelmoratórium.

Például. Aztán ott van a bankadó, a tranzakciós illeték és így tovább.

A hitelmoratóriumnál egységes az álláspontjuk: a Bankszövetség és a jegybank is folyamatosan azt kommunikálja, hogy aki teheti, lépjen vissza, folytassa a törlesztést, mert baj lesz. Valóban baj lehet? Kiknek? A bankoknak vagy az adósoknak?

Ha az adósoknak problémájuk van, akkor a bankoknak is. Viszont tisztában kell lenni azzal, mit is jelent a moratórium: nem azt, hogy valamit nem kell visszafizetni, hanem azt, hogy tovább tart a visszafizetés, főleg, ha nem nő a törlesztőrészlet, akkor hosszabb idő alatt összességében nagyobb összeget kell visszafizetni. Szerintem jelenleg mindenki többé-kevésbé ugyanazt mondja, hogy a rászorultakat mindenképpen meg kell segíteni. Ebben mindannyian egyetértünk.

Mint Bankszövetség mit szólnak ahhoz, hogy valószínűleg rászorultsági alapon kitolják a moratóriumot a jövő évre?

Az a kérdés, hogy milyen módon lehetne leginkább csak azok esetében hosszabbítani, akik tényleg rá vannak szorulva. Mert jelenleg többségében vannak a potyautasok.

Ez nyilván politikai döntés lesz, hogy ki kerül majd bele ebbe a körbe.

Mindig azt mondom, hogy a mi dolgunk nem az, hogy meghozzuk ezeket a döntéseket, a mi dolgunk csak az, hogy mindenki tisztában legyen azzal, milyenek lesznek a hatásai: ki jár jól, ki jár rosszul, és milyen mértékben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bankszektor nem a saját pénzét, hanem a betétesekét kezeli elsősorban.

Amikor összeül a Bankszövetség, az egyeztetéseken a kormány képviselői is jelen vannak?

A kormány képviselői nélkül unalmas lenne. Egymással nagyon hamar meg tudnánk egyezni. Mindenkinek vannak bomba jó ötletei, hogy mit lehetne csinálni, de a siker és a sikertelenség között a fő különbség az, hogy az egyik ezt meg tudja, és meg tudja találni a kompromisszumot, míg a másik nem. Magyarországon azonban sokszor nem könnyű megtalálni a kompromisszumot. Szerintem mégis megegyezésre lehet jutni, és az elmúlt időszakban ez az esetek többségében sikerült is.

Az euró bevezetéséről mi a véleménye? Ez ma reális kérdés, Magyarország készen áll erre?

Tíz éve vagyok az Ersténél, 53 éves vagyok. Egyvalamit be kell ismernem: sokat változtam, és ma már én is nagyon sok témára másképp nézek, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Nyáron voltam Dubrovnikban, a horvát jegybank tartott ott egy konferenciát, ahol arról beszélgettünk, meddig mehet az, hogy az államok öntik a piacra az állampapírokat, az államadósságok az egekbe emelkednek, az Európai Központi Bank (EKB) mindent megvásárol, mindenki úszik a pénzben. Senki nem látja, mi lesz a büntetés azért, ha egy ország államadóssága a GDP hatvan-hetven százaléka vagy épp száz-százharminc százaléka.

A magyar után már a csehek is kamatot emeltek, illetve elindultak ezen az úton. Az EKB-ról el sem tudom képzelni, mikor fogja leállítani a kötvényvásárlási programot, nemhogy kamatot emelne. Figyelembe véve azt, hogy mi történik, szerintem az ország sokat nem veszít vele, ha egy picikét vár az euró bevezetésével. Valljuk be őszintén, azért nagyon sok pénzügyi intézmény nem járt olyan jól az euró bevezetésével: nézze meg a kamatokat, a hozamokat és így tovább. Tizenvalahány éve működik a bankprés, és biztos, hogy ennek nemcsak pozitív, hanem negatív oldala is van.

Szóval ha tükörbe nézek, én is nagyon sok mindenről másképp gondolkoztam tíz évvel ezelőtt. Mindent lehet sokféleképp csinálni, és ez az, ami nekem nagyon hiányzik: a nyitottság, az újat megpróbálni, és utána azt mondani, hogy jó, ez nem működik, nem pedig élből rávágni, hogy ez csacsiság. Azért amit ma az EKB-nál mondanak, korábban föl sem engedtek volna egy frankfurti gépre, nemhogy bemenjen az ember ilyen ötletekkel hozzájuk. Ilyesmi, hogy kötvényvásárlási program, bankfelügyelet az Európai Központi Bankban – ez mind ördögtől való volt korábban. És mi történik ma? Mára mindez valósággá vált!

Ha már nyitottság: mi a véleménye a fintechcégekről, amelyek hasonló szolgáltatásokat nyújtanak, mint a kereskedelmi bankok?

Ezeknek a cégeknek fontos szerepük van. Minket is arra kényszerítenek, hogy még gyorsabban, hatékonyabban fejlesszünk. Egy picikét irigykedem is rájuk, mert ott lehet valami újat fölépíteni a semmiből, továbbá nagyon kedveli őket a piac. Részben azért is, mert jelentős mértékben ki tudják használni a különböző előnyeit annak, hogy az ember például itt regisztrál, ott nem fizet ilyen adót, amott pedig bankadót, tranzakciós illetéket nem, így ez ránk nézve nem mindig fair. Arról nem is beszélve, hogy a magyar bankszektor értéket jelent az ügyfelek és a kormányzat számára, például amikor 24 óra alatt bevezeti több mint tizenhétezer milliárd forintnyi hitel moratóriumi felfüggesztését. Mi már elég sokszor bizonyítottunk, hogy ha kihívás van, megoldunk ilyen problémákat is.

Kriptodevizák?

Bevallom őszintén, sosem foglalkoztam velük, csak hírek szintjén, de ámulatba ejt, hogy az árfolyamok mennyire volatilisek.

A koronavírus-válságot mint bank hogyan élték meg?

Sokkal jobban megismertük egymást és magunkat. Sokkal jobban ismerem a kollégák családtagjait, a konyhájukat, a szobájukat, a partnerüket és a gyerekeiket annak köszönhetően, hogy nem jöttek be. Érdekes, milyen más aspektusból tudtuk megismerni őket. Nemhogy kevesebbet tudunk egymásról, éppen ellenkezőleg: többet. Ha bármikor bedobtuk volna az IT-nek, hogy próbáljuk ki, hogy mindenki otthon marad, valószínűleg azt mondták volna, hogy nem működhet.

Szerintem most egy egészen máshogy működő és egy még jobb és még barátságosabb és szerethetőbb bankot lehet majd felépíteni a tudás és a tapasztalat alapján, amit összeszedtünk az utóbbi másfél évben. Már látom, hogy a jövendőbeli munkaköri leírások úgy néznek majd ki, hogy ennyi a pénz és ennyi napot kell a bankban tölteni. Sosem volt még több, konkurens bankból jövő megkeresésünk, mint most, jelentős mértékben amiatt is, mert mi nem csak hiszünk magunkban, hanem hiszünk a kollégákban is, és mi nem akarunk senkinek a szobájába kamerát föltenni csak azért, hogy leellenőrizzük, dolgozik-e vagy sem. Ez jó érzés, amikor az ember úgy érzi, megbíznak és hisznek benne. Szerintem a semmittevést itt a központban is meg lehet csinálni, nem? Egyik kollégától mész a másikhoz, kávézol és így tovább, ehhez nem kell otthon maradni.

Hogyan látja a gazdasági kilábalást?

Nagyon sokat tanultunk az iskolában a V-alakú kilábalásról – ez pedig egy V-alakú kilábalás. Gyors felpattanás. Ilyesmi még nem volt. Ez köszönhető annak is, hogy az MNB, a kormány, az Exim vagy az MFB rekordösszegű pénzt nyújtott – a bankszektor így 2020-ban több hitelt folyósított, mint 2019-ben.

Most az a kérdés, hogy ki hogyan fogja ezt ledolgozni, és fölkészülni a következő nagy kihívásra, mert államadósság az utóbbi tíz-tizenöt évben csak egy irányba, fölfelé ment.

Tehát azt mondja, hogy gazdasági szempontból a kormány és a jegybank jól kezelte a válságot?

Mindig lehet azt mondani, hogy ezeknek vagy azoknak lehetett volna többet adni, lehetett volna másképp csinálni. Az ember csak a számokat nézi, hogy a GDP-vel mi történt: ezek alapján a számok azt bizonyítják, hogy az ő támogatásukkal – beleértve a miénkét is – ebből sikerült egy V-alakú kilábalást elérni.

Az infláció terén mit várnak?

Szerencsére nem az én feladatom, hogy belenézzek az üveggömbbe. Az MNB-nek nem könnyű úgy harcolni az infláció ellen, hogy a szomszédban még mindig ontják a pénzt.

Kényszerpályán mozog a jegybank?

Az alapján mindenképp, ha nem akarjuk idevonzani a világ összes spekulatív pénzét. Elég ránézni csak a forint árfolyamára: az elmúlt hónapokban volt 360 felett, utána 345 körül, most épp 350 körül mozog. Nagyon nehéz, ha egyedül harcolsz, vagy csak a csehekkel, és itt van az eurózóna is, amely óriási.

Ez is bele van kódolva a rendszerbe.

(Borítókép: Jelasity Radován. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)