Schmidt Jenő: Ne adják át a vagyont az önkormányzatok!

„Arra kérek minden felelős önkormányzati vezetőt, hogy a vagyont ne adja át, és működtesse a céget. Mi arra a biztosíték, hogy újra nem leszünk kiszolgáltatva a profit mindenhatóságának és a nem közösségi tulajdonnak? Csak a közösségi tulajdon tudja garantálni az ellátás biztonságát, a díjakat, a fejlesztések folyamatos fenntartását, innovációt, valamint a hatékonyságot. A víz alapvető élelmiszer. Tartsuk meg mindenáron, inkább a szabályzó és támogatási rendszeren változtassunk” – olvasható Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke, egyben Tab polgármestere által az érdekképviselet honlapján közzétett, magyar polgármesterekhez címzett nyílt levélben. A TÖOSZ vezetője azért ragadott tollat, mert ugyan évek óta szorgalmazzák az önkormányzati tulajdonú víziközmű-társaságok, hogy érdemi kompenzációt és vezetékhálózat-rekonstrukcióra fordítható támogatást kapjanak a rezsicsökkentés miatt nyolcadik éve befagyasztott díjbevételek miatt, azonban erre érdemi kormányzati reakció nem érkezik. 

Ugyan idén megszavazta a parlament azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a végképp kilátástalan helyzetbe került víziközmű-vállalatoknak, illetve a tulajdonos önkormányzatoknak, hogy az ellátási kötelezettséget az államra ruházzák, azonban ezt csak önkéntesen tehetik meg, és az önkormányzati tulajdonú víziközművagyon, azaz a cégek és azok eszközei mellett a vezetékhálózat, az ivóvízbázisok és esetenként a szennyvíztisztítók tulajdonjogának ingyenes állami tulajdonba adása mellett van módjuk erre. Eddig egyetlen vállalat döntött e megoldás mellett: egyedül az Alföldvíz tulajdonos önkormányzatai bólintottak rá erre a megoldásra, de már más cégnél is felmerült. 

Mindezt úgy foglalja össze Schmidt Jenő, hogy amelyik tulajdonos nem tudja működtetni a víz- és szennyvízközmű-rendszerét, attól átveszi a szabályzó és az ellátás felelősségét az önkormányzatokra tevő és minden lehetséges beavatkozási eszközzel rendelkező állam.

Vagyis magyarul egy újabb államosítás történik, csak nem a törvény erejénél fogva, hanem gazdaságilag kikényszerítve

– teszi hozzá az említett – és önkormányzati vezetőtől szokatlanul éles hangvételű – nyílt levélben Schmidt Jenő.

Szerinte az államosítás azonban nem megoldás, mivel az eddigi tapasztalatok és a cégek üzemeltetési számai alapján az önkormányzatok már eddig is jobb tulajdonosok voltak, mint a magyar állam. Ezt többek között azzal támasztja alá, hogy

Ennek ellenére a 40 társaság a díjbefagyasztás, a közműadó jelentette teher és a működési, valamint bérköltségek növekedése ellenére eddig kitartott.

Mostanra azonban az elnök szerint a társaságok egyharmada, a vidéki hátrányos adottságokat örökölt kisvárosokat és falvakat üzemeltető szolgáltatók a csőd szélén vannak, a fizetésképtelenség hetek, hónapok kérdése náluk. További egyharmaduk pedig a korábbi tartalékait éli fel, és a szükséges karbantartásokon spórol, így tudnak minimális üzemi veszteséget felmutatni. 

Schmidt Jenő azonban továbbra sem tartja jó ötletnek az önkormányzati törzsvagyon részét képező víziközmű-hálózatok ingyenes állami tulajdonba adását. Szerinte ugyanis 

nyilvánvalóan attól, hogy a vagyon átadásra kerül minden felelősséggel együtt, az üzemeltetés kérdése még nem oldódik meg! Különösen akkor, ha nincs megfelelő távolságban lévő, többségi állami tulajdonban álló regionális szolgáltató!

Úgy véli, hogy a vagyonátadást követően, ha a korábbi szolgáltatók jogutód nélküli megszűnnének, vagy esetleg felszámolási eljárást kezdeményeznének velük szemben, az komoly szociális és gazdasági problémákat okozna az adott térségekben, és sérülne az ellátásbiztonság is. Ezért logikusnak tűnik, hogy valamilyen formában meghagyják ezeket a cégeket. De a további üzemeltetés mindenképpen pénzkérdés lenne. Arra egyelőre azonban még nincs válasz, hogy az államháztartás mekkora összeget szánna a bővülő állami víziközműszféra finanszírozására. Épp ezért kér válaszokat erre a kérdésre a Pénzügyminisztériumtól levelében Schmidt Jenő. Ahogyan arra is szeretne megnyugtató választ, hogy 

nem kellene-e egyforma bánásmódban részesíteni a hazánk 80 százalékát ellátó, már kivéreztetett önkormányzati tulajdonú szolgáltatókat?

Arra is felhívja a polgármesterek és a levél olvasóinak figyelmét, hogy jó lenne, ha az ivóvízellátás nem kerülne évi 80 milliárd adóforintba, mint ahogyan az ismét átalakítani tervezett – azaz az állami központosítás után koncesszióba adni tervezett – hulladékgazdálkodás. Hangsúlyozza azt is, hogy a vízszolgáltatás és a szennyvíztisztítás egy nagyságrenddel komplexebb műszaki, pénzügyi és jogi folyamat, mint a hulladékgazdálkodás, az esetleges üzemzavar elviselhetetlen kockázatot jelent. Schmidt Jenő szerint a hulladékgazdálkodási modell ebben az esetben nem járható, követhető út. „Itt nem lehet hibázni, a szolgáltatás nem eshet ki több napra, ne adj’ Isten több hétre!” – teszi hozzá. Egyúttal arra kéri az érintett polgármestereket, lehetőség szerint ne adják át a víziközműcégeket és a vagyont az államnak, hanem ha csak lehet, működtessék tovább a vállalatokat. 

(Borítókép:  Tűzcsapra szerelt ivókút Budapesten, a Szomory Dezső téren 2015. szeptember 12-én. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)