Adalbert
15 °C
21 °C

Csaknem 40 ezren profitáltak eddig a nyelvvizsga-amnesztiából

2021.09.09. 14:01

Már közelíti a 140 ezret azon felsőoktatási hallgatók száma, akik nyelvvizsga nélkül is hozzájuthattak a diplomájukhoz – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből. Miután tavaly a járványra hivatkozással a felsőoktatást felügyelő minisztérium amnesztiát hirdetett, és akár évtizede beragadt diplomákat is kiállítottak, a digitális oktatás okozta nyelvtanulási nehézségekre hivatkozással a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége idén is kijárta, hogy könnyítést kapjanak a hallgatók. Így a kormány júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomáikat.

Az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki – közölte az Innovációs és technológiai Minisztérium. A felsőoktatási intézmények 2021 elejéig összesen 128 ezer oklevelet adtak ki.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium arra kéri az egyetemi hallgatókat, hogy ha még nem tették, a jelenléti oktatásban megkezdett tanév zavartalan folytatása érdekében oltassák be magukat.