Űripari startupok mellé áll a Design Terminal

2021.09.09. 20:35 Módosítva: 2021.09.10. 13:56

A Design Terminalhoz kerül át az Európai Űrügynökség (ESA) által 2017-ben  létrehozott ESA Business Incubation Centre Hungary Program – derült ki a  program megnyitóján, ahol többek között Ferencz Orsolya, a külgazdasági és külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa is felszólalt. Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon az űrkutatás és az ehhez kapcsolódó űrtevékenység legalább 75 évre nyúlik vissza, ezalatt folyamatos és magas szintű teljesítményt nyújtott a szektor, illetve az ott dolgozó tudósok és mérnökök. A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy augusztusban a kormány elfogadta Magyarország űrstratégiáját.

A miniszteri biztos szerint mindenki napi szinten kapcsolatban van a világűrrel az eszközein, az igénybe vett szolgáltatásokon keresztül. Rámutatott: a szektor kiemelten fontos, folyik a második űrverseny, egy felelős országnak ebben része, szerepe, feladata van. Magyarország erre vállalkozik, ennek részeként indul el az ESA magyarországi inkubációs programja – hangsúlyozta Ferencz Orsolya.

„Az űripar folyamatosan termeli ki a legkorszerűbb megoldásokat, amelyek legtöbb esetben a Földön válnak mindannyiunk hasznára – közölte a rendezvényen Matthias Maurer a European Space Agency (ESA), vagyis az Európai Űrügynökség asztronautája. – Az ISS-en használt tesztberendezések használata során is születhetnek új üzleti ötletek.”

Az ESA által létrehozott 22 üzleti inkubációs központ épp ezeket igyekszik támogatni. Eddig mintegy már több, mint 1100 vállalkozást támogattak, amelyek közül több is globális vállalattá vált, és több ezer állást hoztak létre a szektorban.

A közlemény szerint a jövőben az űripar iránt érdeklődő magyar vállalkozások kibontakozását a Design Terminal segíti majd. Az ESA BIC Hungary program fő célja egyébként sikeres űripari startupok fejlesztése, valamint egy űripari közösség létrehozása és megerősítése Magyarországon.

A programba bekerült induló vállalkozások többek között 50.000 euró ösztöndíjat kapnak az üzleti mentorálás és technikai támogatás mellett. 

Az érdeklődők jelentkezését október 20-ig várják a 12-24 hónap időtartamú inkubációs programba. Elsősorban az 5 évnél fiatalabb vállalkozások érdeklődésére számítanak, de most induló vállalkozások is jelentkezhetnek, amennyiben az űripar fejlesztését elősegítő termékük, szolgáltatásuk új technológiai találmányon alapul, vagy egy már létező technológiát alkalmaznak újszerű módon. 

Annak idején az MTA Wigner Fizikai Kutatóintézete vezette konzorcium nyerte el a  lehetőséget az üzleti inkubátorház program létesítésére, amelyet végül az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban csillebérci KFKI kampuszán alakítottak ki. Magyarország 2016-ban csatlakozott az Európai Űrügynökség Technológia transzfer programjához, az együttműködéstől pedig azt reméltük, hogy kedvező hatással lesz a gazdaságra és a piaci szereplőkre is, többek között a műholdas navigáció, telekommunikáció, meteorológia, egészségügy vagy környezetvédelem területén.