Visszafizettetnék a munkavállalókkal a le nem dolgozott órákat

2021.10.11. 13:35

Több mint tízezer dolgozón akarnak 80-100 ezer forintot, esetenként 6-800 ezer forintot behajtani autóipari, gépipari és elektronikai cégek, mivel rengeteg munkaórát nem tudtak ledolgoztatni a munkavállalóikkal a koronavírus-járvány, valamint az ebből és az alkatrészhiányból adódó gyárleállások miatt az elmúlt másfél évben.

A vállalatok most ezeket a le nem dolgozott órákat akarják kifizettetni a dolgozókkal egy 2018-as törvénymódosításra hivatkozva, amelyet a szakszervezetek rabszolgatörvényként emlegetnek – mondja László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Népszavának.

A munkajogászok már a kezdetektől fogva átgondolatlannak és életidegennek találták rendeletet, amely a munkahelyváltást is ellehetetleníti, ráadásul a kormányhátszéllel, egyeztetés nélkül bevezetett két éves munkaidőkeret a vállalatoknak is veszteséget okozhat.

A cégeknek lehetőségük van, hogy a megrendelések intenzitásához igazítsák a dolgozók munkaidejét. Ez azt jelenti, ha kevesebb a feladat, a munkavállalók akkor is megkapják a bérüket, és amikor ismét több megrendelés érkezik, akkor ledolgoztatják velük a munkaórákat, túlóradíj nélkül.

Bár eredetileg a cégeknek a helyi szakszervezetekkel is meg kellene állapodniuk a hat hónapnál hosszabb munkaidőkeret bevezetéséhez, a kormány ezt a jogot elvette a koronavírus-járvány első hullámában.

Tavaly áprilistól júliusig a cégek a dolgozókkal történő bárminemű egyeztetés nélkül, egyoldalúan vezethettek be kétéves munkaidőkeretet, vagy meghosszabbíthatták a meglévőt. A cégek százával éltek a lehetőséggel, ezek a munkaidőkeretek pedig az elkövetkező hónapokban lejárnak

– mondja László Zoltán, hozzátéve, hogy a vállalatok munkaidőkeretek kifutásáig nem tudják ledolgoztatni a megmaradt munkaórákat, mert például van olyan is, akinek 350 órája maradt, ami kéthavi munkaidőnek felel meg.

Több cég is próbálkozott azzal, hogy a munkavállalók tovább vihetik a következő munkaidőkeretbe a le nem dolgozott órákat, máshol pedig tartozás címén ki akarják fizettetni a dolgozókkal, ami László Zoltán szerint egyformán törvénytelen.