Szijjártó Péter: Sikertörténet a Magyarország és Dél-Korea közötti gazdasági együttműködés

2021.11.03. 10:47 Módosítva: 2021.11.03. 11:06

Egyértelmű sikertörténet a Magyarország és Dél-Korea közötti gazdasági együttműködés, ami abból is látszik, hogy az elmúlt húsz évben a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene a tízszeresére nőtt − jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután dél-koreai vezetőkkel egyeztetett.

A mostani alkalmat megelőzően, utoljára 2001-ben fogadták a dél-koreai elnököt Magyarországon, azóta jelentősen felértékelődött a két ország kapcsolata. Szijjártó Péter szerint erre jó példa, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly megközelítette a 4,5 milliárd dollárt, azonban idén még ennél is magasabb lesz, és rekordot fog dönteni.

Ennél is fontosabb, hogy a dél-koreai vállalatok európai beruházásaik célpontjai között Magyarországot egyértelműen a lista tetején szerepeltetik

− fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzátette: mára a kelet-ázsiai ország cégei jelentik a negyedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon.

A miniszter elmondta, hogy a dél-koreai vállalatok vezető szerepet játszanak az elektromos autóiparban a világpiacon, és ők diktálják a tempót az elektromos akkumulátorok gyártásában. Ezek a cégek pedig hatalmas kapacitásokat hoznak létre − tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Mun Dzsein dél-koreai elnök találkozója előtt több dél-koreai nagyvállalat, például a Samsung, az SK Innovation és a Lotte Aluminium vezetőjével is gazdasági tárgyalások folytak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A magyar beruházási környezet továbbra is a legkedvezőbb Európában, ami fontos ahhoz, hogy minél nagyobb szeletet sikerüljön kihasítani a dél-koreai vállalatok Európa iránti növekvő érdeklődéséből

− fogalmazott Szijjártó Péter.

Mint arról korábban beszámoltunk, Min Dzsein kedden érkezett hivatalos látogatásra Magyarországra. Az államfő a Hableány sétahajó áldozatairól is megemlékezett.