Mennyibe kerül most a narancs a Tescóban, a Lidlben és társaikban?

PAP 1975
2021.11.14. 05:49 Módosítva: 2021.11.14. 05:49
A gyümölcsök inflációs kivételnek számítanak, mindössze alig több mint 1 százalékkal nőtt az áruk idén októberben az előző évihez képest, igaz, tavaly már túlestek egy drasztikus áremelkedésen, amely 13 százalékkal visszavetette a gyümölcsfogyasztást Magyarországon. Megnéztük, hol tartanak a gyümölcsárak a boltláncoknál.

Az idén meglódult az infláció, októberben már 6,5 százalékos volt az éves mutató. Az élelmiszerek is szerepet kaptak a magas inflációban, igaz, ebben a termékcsoportban átlag alatti, 5,2 százalékos drágulást mért a KSH. Többek között az étolaj, a liszt és a margarin árának emelkedése volt kiugró, ezek a termékek 12,5–30,4 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt.

Az előbbiekhez képest sokkal visszafogottabb volt a változás a gyümölcsök és déligyümölcsök esetében, amelyeknél mindössze 1,2 százalékos volt az éves áremelkedés.

Ez részben magyarázható azzal, hogy magas volt a bázis, azaz tavaly már sokba kerültek a gyümölcsök, tavaly októberben például kiugró, 30 százalékot meghaladó drágulást produkáltak. A KSH a háztartások életszínvonaláról szóló elemzésében ki is emelte, hogy 2020 folyamán az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás 13 százalékkal 47 kiló alá csökkent a múlt évi áremelkedés miatt.

Persze a KSH által mért országos átlagárnál lehet olcsóbban is kapni gyümölcsöket – megnéztük, hogy a nagyobb boltláncok online elérhető újságjai alapján mennyibe kerülnek jelenleg a gyümölcsök.

A friss adatok alapján a Tescóban például a narancs kilója 449 forint. A kedvezményes gyümölcsök között van még az alma – fajtától függően, amely idared vagy jonagold –, ezért 249 vagy 399 forintot, míg a körte kilójáért 329 forintot kér a boltlánc.

Az Auchan többek között a citromot vetette be, ezért 468 forintot kell adni, a piros grépfrút 449 forintba kerül, a granny smith típusú almánál pedig a kilós ár csaknem 600 forint.

A Sparban félkilós hálós zacskóban kapható a citrom 249 forintért, ugyanennyi, mag nélküli szőlőért 449 forintot számláz a boltlánc, a gála alma esetében pedig 249 forint a kilós ár.

A Lidlben számos almafajta (zöld, granny smith, jonatán, jonagold, gála, braeburn) kapható 269–399 forintért. A narancsból pedig 329 forintért lehet egy kilót elhozni. A Penny a narancsért 399 forintot kér. A piros szőlő ebben a boltláncban 699 forint, itt is van alma, jeromine fajtájú, 289 forintért.

Az Aldi 269 forintos jonagold almával próbálkozik, a mangónak darabja pedig 199 forint.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)