Századvég: A magyarok döntő többsége üdvözli a benzinárstopot
![DSC8799](https://kep.index.hu/1/0/4073/40738/407380/40738075_7d0071390fdcb0bee1db0633a8c27d9e_wm.jpg)
Bezárhatják azokat a benzinkutakat, amelyek átlépik a rögzített árat
A Kormányinfón az ötödik hullámról és a negyedik vakcináról is szó volt.
A Századvég szerint a közvélemény-kutatási adatok alapján kijelenthető: a magyarok több mint négyötöde (85 százaléka) egyetért azzal, hogy a kormányzat a 95-ös benzin és a gázolaj tekintetében literenként legfeljebb 480 forintos hatósági árat vezetett be, ezzel szemben a 10 százalékuk ellenzi a szóban forgó intézkedést.
Megállapítható, hogy az üzemanyagárak féken tartását szolgáló döntés kedvező lakossági megítélése nem függ érdemben a politikai hovatartozástól, valamennyi vizsgált választói csoportban egyetértés övezi a hatósági árazás bevezetését
– olvasható a Századvég közleményében.
Azt is írták, hogy az önbesorolásuk szerint a baloldali megkérdezettek 88, a jobboldaliak 85, míg a középen állók 84 százaléka helyesli a benzin és a gázolaj árának maximálását.
A felmérés arra is kitért, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a szimpatizánsai hogyan viszonyulnak az üzemanyagár-stophoz. A Századvég szerint ugyanis Márki-Zay Péter a benzinárban „semmilyen szociális komponenst” sem tart indokoltnak, illetve nézete szerint „ahhoz, hogy fönntarthatóvá alakítsuk a gazdaságot, ahhoz igenis érezni kell az energiaár-növekedést”.
A kutatás rávilágít, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester álláspontja az említett kérdésben nem találkozik a saját támogatói többségének elvárásaival. A felmérés szerint ugyanis a Márki-Zay Péterről kedvezően vélekedők 87 százaléka egyetért a kormányzat benzinárakra vonatkozó döntésével, míg a hatósági árazást ellenzők aránya 10 százalékra tehető ebben a választói közegben
– közölte a Századvég.
(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)