Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA kórházak 45 milliárddal tartoznak a beszállítóknak
A járványhullám közepén kritikus helyzetbe kerültek az egészségügyi intézmények beszállítói, ugyanis a magyarországi kórházak mintegy 45 milliárd forinttal tartoznak nekik – tudatta az Egészségügyi és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete. Közleményük szerint a kórházi tartozások rendezésének további halasztása nemcsak a beszállítókra nézve hátrányos, hanem az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működését is veszélyezteti.
A kórházak fizetőképességének problémája nem új keletű, hanem már évtizedek óta fennáll, ám a járvány okozta jelenlegi bizonytalan helyzetben kiemelten fontos, hogy a vállalkozások megkapják a leszállított termékek jogos ellenértékét
– jelezték. Hozzátették, hogy a kifizetések elmaradása a kisebb vállalkozásokat csődbe viheti, de már a nagyobb cégeknek is pénzügyi nehézségeket okoz.
A közlemény szerint a kórházak tartozásainak rendezése kormányzati döntés kérdése, hiszen a szükséges költségvetési források rendelkezésre állnak.
A gyógyító-megelőző ellátások ez évi költségvetési kiadásai ugyanakkor időarányosan 77 milliárd forinttal elmaradnak az erre szánt keretösszegtől. Pénzügyi akadálya tehát nincs annak, hogy a kormány rendezze az intézmények adósságát
– olvasható a közleményben.
A szervezetek az érintett szakminisztériumokhoz és a Miniszterelnökséghez is fordultak, hogy sürgessék a kórházi tartozások rendezését, de ezek nem vezettek eredményre.
A magyar állam fenntartásában álló kórházak orvostechnikai eszközök iránti igényének meghatározó részét a szervezeteik által képviselt vállalatok biztosítják.